- Hirdetés -

A rádiós piacon is különleges lett Hódmezővásárhely

|

- Hirdetés -

Átírta a korábbi hallgatottsági rangsort a hódmezővásárhelyi Rádió 7, ami a legerősebb vidéki rádió lett, ráadásul az Inspira Media Research 2018. januári kutatása szerint rekordot is döntött, mivel az ott élők 59,7 százaléka hallgatta a18-59-es korcsoportban. A városban egyetlen másik rádió sem érte el a Rádió 7 napi hallgatottságának a felét. A legfrissebb negyedórás bontású mérési adatok azt is kimutatták, hogy egyre több városban gyengül a Rádió 1 a reggeli műsorsávban is, míg velük szemben erősödnek a helyi adók.

Békéscsabán, ahol erős a rádiók közötti verseny, valamint névhasználati vitával is zavart keltettek a piacon, a helyi Rádió 1 Békéscsaba tovább növelte előnyét (43,8% napi elérés, 18-59 korcsoport) a hálózatos Rádió 1-el szemben (31,9 %). A kora reggeli műsorsáv – fej-fej melletti eredménye – után a Rádió 1 Békéscsaba egész napra átveszi a vezetést és a délutáni műsoridőben sem tudja a hálózatos adó befogni – írja közleményében az Inspira Media Research.

Egerben 2018-ban a helyi adó, az FM 7 átvette a vezetést a hálózatos Rádió 1-től, miközben a hálózatos adó hallgatottsága a térségben egyedüliként bezuhant. Az FM 7 a mérés szerint gyakorlatilag egész nap uralja a piacot.

Kecskeméten a Gong Rádió már hosszú ideje toronymagasan vezeti a rádiós piacot. A negyedórás bontású adatok azt is kimutatják, hogy a Gong Rádió az egyetlen helyi adó, amelynek kora este is erős a hallgatottsága, és ebben jelentősen eltér a többi adótól.

Miskolcon elvitathatatlan a helyi adó, a Rádió M elsősége, a helyi adót sem a reggeli, sem a délutáni idősávban nem tudta megverni a hálózatos Rádió 1. A kutatás szerint a helyi adó, a Rádió M napi elérésének (47,5%) a felét sem éri el a hálózatos adó (22,2%).

Nyíregyházán két helyi adó versenye határozza meg a piacot. Év elején egyértelműen piacvezetővé vált a Sunshine FM (35,3%) és a második helyre szorult a Retro Rádió (31,1%). A Sunshine szinte egész nap verhetetlen, és a két helyi adótól messze lemaradt a hálózatos Rádió 1, amelynek a napi elérése délelőtt 10 órakor fele a Sunshine FM elérésének.

Pécsett sajátos piaci szituáció alakult ki, a helyi hálózatos Rádió 1 az országos Petőfi Rádióval versenyez. A januári mérés ismét megerősítette azt a tavalyi tendenciát, hogy folyamatosan csökken a hálózatos Rádió 1 hallgatottsága, miközben a Petőfi Rádióé emelkedik.

Szegeden egyetlen rádió sem képes megszorítani a Rádió 88-at (55,4%,18-59 korcsoport). A városban a második leghallgatottabb adó az országos Petőfi Rádió, amelynek hallgatottsága kétszer nagyobb a hálózatos Rádió 1-nél.

Székesfehérváron nagy fölénnyel rendelkezik a Fehérvár Rádió (36,4%), kétszer annyian választják műsorait, mint a hálózatos Rádió 1-ét. Szekszárdon a helyi adó, a Rádió Antritt (49,9%) a leghallgatottabb, elérése reggel 7 órától délután 16 óráig magasabb, mint a hálózatos Rádió 1-é (37,1%). Veszprémben a helyi adó, a Méz Rádió év elején tovább növelte napi hallgatottságát (32,8%).

Balassagyarmaton erős a rádióspiaci verseny. Nógrád megyére jellemző, hogy az emberek több adót is hallgatnak naponta. Így, a helyi rádió a közszolgálati adókkal versenyez, de év elején tovább erősödött a helyi híreket sugárzó Megafon Rádió hallgatottsága (27,2%).

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hétvégén érkezik az HBO legújabb magyar filmje

Szombaton válik elérhetővé az HBO MAX és az HBO kínálatában Zsótér Indi Dániel első nagyjátékfilmje, az öt szkeccsből álló A Karantén Zóna. A közösségi finanszírozásból készült alkotás „nobudget-cucc, de szebben néz ki, mint némelyik...

Több ezer új SZÉP kártya elfogadóhely várja a nyaralókat

Idén nyáron is erőteljes növekedést hozhat a SZÉP kártya használatban a belföldi turizmus. A gyenge forint és a magas üzemanyagárak mellett várhatóan többen választják majd a belföldi pihenést, így júliusban és augusztusban akár az...

Tartós recesszió jöhet a gazdaságban

Az elmúlt hónapokban felerősödtek a találgatások a globális gazdaság helyzetéről, és egyre gyakrabban kerülnek elő a recesszióval kapcsolatos félelmek. A világgazdaság alakulása szempontjából legnagyobb hatású két országban, az Egyesült Államokban és Kínában további nehézségekre...

Új vezetővel erősítaz EIT InnoEnergy

Marcin Wasilewski, Lengyelország egyik legeredményesebb energiaipari szakembere csatlakozott az EIT InnoEnergy csapatához. A vállalat közép-európai régiójának vezetését vette át a korábbi regionális igazgatótól, Jakub Milertől, aki az EIT InnoEnergy portfoliójába tartozó, többek közt elektromos...

Tavaly is karbonsemlegesen működött a Magyar Telekom

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott (2021-2030), ötödik fenntarthatósági stratégia fő célkitűzése, valamint az első év eredményei olvashatók a Magyar Telekom friss Fenntarthatósági jelentésében. A Magyar Telekom Csoport 2005 óta kezeli stratégiai szinten...

Jövő hónaptól kevesebb sportcsatorna lehet itthon

Megszűnik a tartalomszolgáltatás a Digi Sporton július 1-től a csakfoci.hu információi szerint. A Digi sportos portfóliójában három csatorna is tartozott, a kínálatban a legnépszerűbb futball bajnokságok és versenysorozatok összecsapásai is szerepeltek. A csakfoci.hu úgy...

Ásványvízből inkább hazait vesznek a magyarok

Bár a magyar ásványvízpiac az ellátási láncok bizonytalanságai, a pandémia hatásai és a szomszédos országban zajló háború miatt számtalan, a költségeket jelentősen megtöbbszöröző nehézséggel küzd, azért a gyártók a hazai vásárlókra még mindig számíthatnak....

Több mint ezer beszállító csatlakozott a Schneider Electric zöld programjához

Idén a múlt évhez képest két pozíciót javítva a második helyet szerezte meg a Schneider Electric a Gartner ellátási láncokat értékelő toplistáján. A vállalat tavaly elindított kibocsátáscsökkentő kezdeményezéséhez már több mint ezer beszállító csatlakozott.Ismét...

6 ok, amiért már nincs értelme a papíralapú adminisztrációnak (x)

Egyre több dolgot tudunk elintézni az interneten papírmunka nélkül, hiszen szinte minden elkezdett átrendeződni az online térbe – így például az adminisztráció is. Egy banki ügyintézés alkalmával már kevesebb nyomtatott papírt kapunk, de hivatalos...

Magyar arany a világ legelismertebb borversenyén

A Decanter World Wine Awards (DWWA) a világ legnagyobb és legelismertebb, páratlan globális érdeklődés által kísért borversenye. Ezért különösen figyelemre méltó eredmény, hogy 2022-ben, a Thummerer Pincészet Egri Vili Papa Cuvée Superior 2018 lett...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Elektromos furgonokkal zöldít a Tesco

Magyarországon elsőként vezetett be teljesen elektromos meghajtású furgonokat házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco. Az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja...

Hétvégén érkezik az HBO legújabb magyar filmje

Szombaton válik elérhetővé az HBO MAX és az HBO kínálatában Zsótér Indi Dániel első nagyjátékfilmje, az öt szkeccsből álló A Karantén Zóna. A közösségi finanszírozásból készült alkotás „nobudget-cucc, de szebben néz ki, mint némelyik...

Több ezer új SZÉP kártya elfogadóhely várja a nyaralókat

Idén nyáron is erőteljes növekedést hozhat a SZÉP kártya használatban a belföldi turizmus. A gyenge forint és a magas üzemanyagárak mellett várhatóan többen választják majd a belföldi pihenést, így júliusban és augusztusban akár az...

Tartós recesszió jöhet a gazdaságban

Az elmúlt hónapokban felerősödtek a találgatások a globális gazdaság helyzetéről, és egyre gyakrabban kerülnek elő a recesszióval kapcsolatos félelmek. A világgazdaság alakulása szempontjából legnagyobb hatású két országban, az Egyesült Államokban és Kínában további nehézségekre...

Új vezetővel erősítaz EIT InnoEnergy

Marcin Wasilewski, Lengyelország egyik legeredményesebb energiaipari szakembere csatlakozott az EIT InnoEnergy csapatához. A vállalat közép-európai régiójának vezetését vette át a korábbi regionális igazgatótól, Jakub Milertől, aki az EIT InnoEnergy portfoliójába tartozó, többek közt elektromos...
- Hirdetés -

Don't Miss

A vendéglátás is a szórakoztatóipar része

Kereszty Gábor 2002 és 2007 között a hazai médiapiac egyik meghatározó szereplője volt a TV2 vezérigazgatójaként. Azonban az első TOP50 megjelenésekor már távozott a csatornától, így egyetlen összeállításunkban szerepelt, még 2011-ben. Egy évvel azelőtt...

A kereskedés dinamikája és intenzitása is más

Lengyel András hosszú éveken át az Axel Springer, majd a Ringier Axel Springer hirdetési és marketingigazgatójaként dolgozott. A kiadótól – 14 év után – 2016-ban távozott. Ezt követően az Atmedia kereskedelmi és portfólióigazgatója volt,...

Építkezni szeretek – interjú Palocsay Gézával

Nem érzi visszalépésnek, hogy az Adevinta után a kevésbé ismert Pepita.hu-nál folytatja, amelyből három év alatt százmillió euró forgalmú céget építene Palocsay Géza. A webáruházként és online piactérként is működő platform fejlődésének támogatására a...

Hiszünk a marketing erejében

Az üzleti döntéshozókat is jobban megszólítanák és mélyebben megismertetnék őket a marketing szerepeivel, feladataival és lehetőségeivel az idei Marketing Summit Hungary- n – mondta el Hinora Ferenc. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elnöke az...
Várkonyi Balázs TOP25

Közös platformon

Várkonyi Balázs, eMAG-Extreme Digital, ügyvezető igazgató - Április közepén jelentették be, hogy összevonják a platformjaikat, és a jövőben az eMAG platformját használja a cég, az Extreme Digital vásárlóinak is erre kell váltaniuk. Miért volt szükség...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Elektromos furgonokkal zöldít a Tesco

Magyarországon elsőként vezetett be teljesen elektromos meghajtású furgonokat házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco. Az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja...

Tavaly is karbonsemlegesen működött a Magyar Telekom

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott (2021-2030), ötödik fenntarthatósági stratégia fő célkitűzése, valamint az első év eredményei olvashatók a Magyar Telekom friss Fenntarthatósági jelentésében. A Magyar Telekom Csoport 2005 óta kezeli stratégiai szinten...

Több mint ezer beszállító csatlakozott a Schneider Electric zöld programjához

Idén a múlt évhez képest két pozíciót javítva a második helyet szerezte meg a Schneider Electric a Gartner ellátási láncokat értékelő toplistáján. A vállalat tavaly elindított kibocsátáscsökkentő kezdeményezéséhez már több mint ezer beszállító csatlakozott.Ismét...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....