- Hirdetés -

Rekord a Mercedesnél

|

- Hirdetés -

A Mercedes-Benz Hungária Kft. kimagaslóan sikeres évet zárt 2016-ban közel 80 milliárd forintos forgalmával, mely 30 százalékos növekedést jelent 2015-höz képest.

 

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. egy eseménydús és rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött. „A 2016-os év a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban teljes egészében a növekedés jegyében telt. A 2016-ban gyártott közel 190.000 jármű 3,8 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest, amivel a gyár rekordévet zárt. Nagyszerűek a jövőbeli kilátásaink köszönhetően a meglévő gyár bővítése és egy második gyár megépítése kapcsán tett bejelentéseknek”- közölte Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

 

2016-ban a Mercedes-Benz két jelentős beruházást jelentett be: az 580 millió eurós beruházásnak köszönhetően 2018-ban elkészül az új, modern karosszériaüzem csarnoka. Itt gyártják majd a kompakt gépjárművek következő generációjának modelljeit. További egy milliárd eurót fektet a Mercedes-Benz a második kecskeméti gyár megépítésébe. Az Ipar 4.0 jegyében ebben a modern gyárban első- és hátsókerék meghajtású modelleket fognak gyártani. A tervek szerint az évtized végén gördülnek majd le az első járművek a gyártósorról.

 

„A beruházások egy részét a 2016-ban elért nyereségünkből finanszírozzuk. Ezáltal a tavalyi adózott eredményünket ismét Magyarországon fektetjük be, amely szintén hosszú távú elkötelezettségünket igazolja”- hangsúlyozta Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója.

 

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. árbevétele 2016-ban 3,4 milliárd euró felett volt, amely némiképp meghaladja a 2015. évi értéket. A kecskeméti gyár dolgozói 2016-ban mintegy 16 millió euró személyi jövedelemadót és egyéb bérből levont közterhet fizettek be a magyar költségvetésbe. Munkaadóként és társaságként tavaly 24 millió euró adót és járulékot teljesített a vállalat a magyar állam, illetve a kecskeméti önkormányzat felé.

 

A Mercedes-Benz gyár a 2008-as magyarországi alapítás óta egyébként mintegy 4000 új munkahelyet teremtett Magyarországon, az új beruházásoknak köszönhetően újabb 2.500 szakemberre lesz szükség a következő években. A vállalat szakképző intézményekkel együttműködve 2011-ben létrehozta saját képzési rendszerét, amely versenyképes ismereteket biztosít a szakközépiskolától egészen a főiskoláig. Az első duális szakképzésben résztvevők 2014 májusában végeztek, a duális főiskolai képzésben pedig tavaly diplomáztak először, közülük többen ma már a kecskeméti gyárban dolgoznak.

 

 

A Mercedes-Benz Hungária Kft. is jelentős rekordokat tudhat magáénak

 

A Mercedes-Benz magyarországi értékesítési képviselete, a Mercedes-Benz Hungária Kft. is kimagaslóan sikeres évet zárt 2016-ban közel 80 milliárd forintos forgalmával, mely 30 százalékkal haladja meg a 2015-ös üzleti év forgalmát.

 

„Rendkívüli örömömre szolgál, hogy a személyautók eladási számainak 38 százalékos emelkedése – mely a német prémium autógyártók körében a legmagasabb – egyben azt is eredményezte vállalatunk számára, hogy a márka a prémium személyautó szegmens piacvezető pozícióját szerezte meg a Datahouse adatai alapján, összesen 2572 eladott személyautóval. 2016-ban a Mercedes-Benz 6 rekordhónapot könyvelhetett el a hazai személyautó eladások tekintetében, ami nem mindennapi siker számunkra. A rövid és hosszú távú célunk is az, hogy ezt az előkelő pozíciót megtartsuk, illetve jelentős mértékben növeljük előnyünket.” – mondta el Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

 

A kis- és közepes haszongépjárművek eladási számai átlagosan 10%-os növekedést mutattak a tavalyi év során, a teherautók esetében pedig fontos megemlíteni a tavaly 20 éves Actros 14%-os értékesítési növekedését. A Mercedes-Benz eredeti alkatrészek értékesítése 20,5%-os forgalomnövekedést hozott 2015-höz képest, ami szintén nagyban hozzájárult a vállalat tavalyi sikeréhez.

 

Az eladási rekordok elérhetetlenek volnának stabil és sikeres márkakereskedők nélkül. A kereskedői hálózathoz tavaly újabb partner csatlakozott, így a 2016-os év végén a Mercedes-Benz partnerhálózata összesen már több mint 1200 munkavállalót foglalkoztatott.

 

A Mercedes-Benz 2017-ben is fantasztikus értékesítési eredményeket ért el mindeddig: az idei első negyedévben 2016 azonos időszakához képest 45,5%-os növekedést magáénak tudva megőrizte piacvezető pozícióját a prémium személyautók szegmensében. Ez a növekedés rekord negyedévet jelent a Mercedes-Benz számára, mivel a negyedéves értékesítés korábban még soha nem haladta meg a 2017 első három hónapjának személygépkocsi eladási számait hazánkban. Ezzel párhuzamosan pedig a létszám tekintetében egyre növekvő magyarországi képviselet a negyedév kezdetekor új, energiatudatos irodaházba költözött, amely nem csak előrelépést, hanem motivációt is jelent a dolgozók számára.

 

A fejlődés a jövőben sem áll meg: a 2017-es tervekben többek között új márkakereskedések megnyitása, több bemutatóterem és szerviz felújítása, valamint hazánkban egyedülálló AMG Performance Centerek átadása is szerepel. Ráadásul idén számos új modell kerül a szalonokba: az E-osztály Coupé, Cabriolet és All Terrain, a Mercedes-AMG GT Roadster, a pick-up szegmensbe lépő X-osztály, az S-osztály és a GLA ráncfelvarrott verziója, valamint a smart electric drive modellek. Jelenleg 12 hibrid, plug-in hibrid és teljesen elektromos modell érhető el a személyautó portfólióban, amelyet 2025-ig további 10 teljesen elektromos személyautóval tervez bővíteni a márka. A fuvarozás jövője szempontjából is meghatározó a csillagos márka a Vision Van és az Urban eTruck koncepciókkal.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rákapcsolt az 5G-re a Yettel a Szigeten

A tömegrendezvények megfelelő mobilellátása rendszeresen izgalmas feladatot ad a mobilszolgáltatóknak. A felhasználói szokások évről évre változnak, ráadásul minden esemény más adottságokkal rendelkezik, így nem lehet egy, jól bevált megoldással készülni az ilyenkor szükséges időszakos...

Megújítja operációs rendszerét az OPPO

Az OPPO globális online stream eseményen mutatja be az Android 13-ra épülő mobil operációs rendszerének legfrissebb verzióját. A 67 nyelven elérhető és globálisan több mint 500 millió havi aktív felhasználóval rendelkező ColorOS 13 vadonatúj...

Ezek voltak a legkelendőbb termékek az Euronicsnél

Airfryerek, telefonok és robotporszívók – ezek a legnagyobb fejlődést mutató termékkategóriák 2021 és 2022 júniusa között a magyar tulajdonban lévő Euronics Műszaki Áruházlánc éves kimutatása alapján. A tavaly márciusi boltzár után a vásárlók lelkesen...

Sokba kerülhet az iskolakezdés

Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, amennyiben a tanulónak új iskolatáskára is szüksége van, akkor akár meg is duplázódhat ez az összeg a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. A tanszer-beszerzés augusztusban tetőzik,...

Idén a horvát tengerpart a sláger a magyar nyaralóknál

A júliusban megkötött utasbiztosítások több mint kétharmada tengerparti nyaralásra szólt. A legnépszerűbb úti cél Horvátország volt, a legdrágább biztosítás pedig meghaladta a 180 ezer forintot – derül ki a Bank360.hu utazási indexéből.  Június után...

Szeptember elején lesz a BuSho

Augusztus 30. és szeptember 4. között tartják a 18. Budapest Short Film Fesztivált, vagy közismert nevén a BuSho-t, amelyen a nevezett csaknem 1000 filmből 65-öt láthatnak az érdeklődők a fővárosban. A fesztivál fő helyszíne a...

Két hét és visszatérnek a párkereső gazdák

Augusztus 29-én indul a Házasodna a gazda, az RTL Klub társkereső realityjének 5. évada minden hétköznap este lesz látható a csatornán.  A műsorvezető Nádai Anikó lesz, az epizódok az RTL Most platformon is megtekinthetők...

Tovább nőtt a Lenovo nyeresége

Erős első éves eredményeket jelentett be a Lenovo Group, amely így a kilencedik egymást követő negyedévben növelte mind a bevételét, mind a nyereségét. Az első negyedéves nettó nyereség a tavalyihoz képest 11 százalékkal 516...

A Gránit Bankkal növekszik tovább az Equilor Befektetési Zrt.

Változatlan menedzsmenttel folytatja működését az Equilor Befektetési Zrt., miután a Gránit Bank Zrt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez a több mint 30 éves magyar befektetési szolgáltatóban. Az Equilor 49,9 százalékos tulajdonosa továbbra...
sms mobiltelefon

Alkalmazások, amik megkönnyítik az életünket

Attól, hogy aktív internethasználókká válunk, még nem kell egész nap a kijelző vagy a képernyő előtt gubbasztanunk. Sőt, az online megoldások közül sok nemhogy időrabló, de időt is spórolhatunk vele. A fiatalok világnapjára a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Saját kriptovalutát indított egy szendvicsező

A komoly üzleti befektetés mellett életeket hivatott menteni a LAMEA Sandwich Corner által indított kriptovaluta. A tokennel az innsbrucki székhelyű szendvicsező minden éttermében lehet már fizetni, a vállalat célja pedig az, hogy az emberek...

Rákapcsolt az 5G-re a Yettel a Szigeten

A tömegrendezvények megfelelő mobilellátása rendszeresen izgalmas feladatot ad a mobilszolgáltatóknak. A felhasználói szokások évről évre változnak, ráadásul minden esemény más adottságokkal rendelkezik, így nem lehet egy, jól bevált megoldással készülni az ilyenkor szükséges időszakos...

Megújítja operációs rendszerét az OPPO

Az OPPO globális online stream eseményen mutatja be az Android 13-ra épülő mobil operációs rendszerének legfrissebb verzióját. A 67 nyelven elérhető és globálisan több mint 500 millió havi aktív felhasználóval rendelkező ColorOS 13 vadonatúj...

Ezek voltak a legkelendőbb termékek az Euronicsnél

Airfryerek, telefonok és robotporszívók – ezek a legnagyobb fejlődést mutató termékkategóriák 2021 és 2022 júniusa között a magyar tulajdonban lévő Euronics Műszaki Áruházlánc éves kimutatása alapján. A tavaly márciusi boltzár után a vásárlók lelkesen...

Sokba kerülhet az iskolakezdés

Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, amennyiben a tanulónak új iskolatáskára is szüksége van, akkor akár meg is duplázódhat ez az összeg a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. A tanszer-beszerzés augusztusban tetőzik,...
- Hirdetés -

Don't Miss

Jobban kell küzdenünk a fogyasztók figyelméért

Egymás gondolatainak meghallgatása, egymás munkáinak megtekintése mindig inspirációt nyújt és elősegíti a megújulásra való készséget, képességet – vallja Mérő Ádám, a Coca Cola Company Consumer & Shopper Connection Director-a. A szakember a szeptember 15-i...

A marketingvezetők jó esetben interdiszciplináris gondolkozók

Manapság a marketing az egyetlen omnipotens diszciplina, amely egy vállalat működésének teljességét képes átfogni – állítja Szabó Béla. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója a Marketing Summitot beharangozó interjúsorozatban az mmonline.hu-nak beszélt arról, hogy milyen...

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...

További növekedés lehet

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb médiaügynökségek rangsorát a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan látják a múlt évet és mire számítanak idén, Novák Péter, a Dentsu Hungary...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Eszméletlenül nagy a weboldalak karbonlábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a...

Újabb lépést tett a fenntarthatóság felé a Samsung

A Samsung jelentős előrelépést tett a mobilkommunikációs üzletág 2025-ös fenntarthatósági céljainak elérése felé. A legfontosabb kezdeményezések közé tartozik az újrahasznosított anyagok továbbfejlesztett használata és beépítése a termékekbe, a környezettudatosabb csomagolás kialakítása, valamint a régebbi...

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....