- Hirdetés -

Rekordbevétel az AutoWallisnál

|

- Hirdetés -

Fél év alatt túlszárnyalta tavalyi egész éves árbevételét az AutoWallis, miközben működésének hatékonysága is a stratégiában meghatározottaknak megfelelően nőtt. A Csoport idei első hat hónapjának árbevétele 97,7 milliárd, teljes átfogó nyeresége 1,2 milliárd, míg az egy részvényre jutó eredménye 3,52 forint.

A második negyedévben tovább fokozódott az AutoWallis Csoport árbevétel-növekedésének üteme az elsőhöz képest, így a tőzsde autós vállalata összességében 97,7 milliárd forintos árbevételt ért el fél év alatt, ami 156 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. Mindez azt jelenti, hogy a vállalat hat hónap alatt nagyobb árbevételt ért el, mint a tavalyi teljes évben. A kiemelkedő teljesítmény az organikus bővülés mellett a Csoport tavalyi régiós tranzakcióinak köszönhető. A több mint két és félszeres árbevétel-növekedésnél is nagyobb ütemben nőtt a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat eredménye: a menedzsment megítélése szerint a társaság eredménytermelő képességét legjobban bemutató EBITDA több mint a négyszeresére, 3,2 milliárd forintra (+320%), ugrott, miközben a teljes átfogó eredmény 1,2 milliárd forint nyereség volt, szemben a tavalyi 854 millió forintos veszteséggel. Mindezek alapján az AutoWallis egy részvényre jutó eredménye (EPS) 3,52 forint volt az év első hat hónapjában. Ormosy Gábor, a társaság vezérigazgatója az első féléves teljesítményt értékelve elmondta, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma ellenére jelentős bővülést mutat a Csoport tevékenysége. Mindez ráadásul a működési hatékonyság javulása mellett történik, ami megfelel az AutoWallis által meghirdetett stratégiában lefektetett céloknak. A vezérigazgató hozzátette, hogy az eddigi eredményeket a növekvő globális chiphiány sem befolyásolta, mert ugyan a kínálat akadozása az év eddig eltelt részében bizonyos márkák esetében az értékesítés lassulását okozta, ugyanakkor javultak a marginok (értékesítési árrés), és a használtautó-piacon is árnövekedés volt tapasztalható, így az eredményesség szempontjából is pozitív a szaldó. Eközben ugyanakkor az autógyártóknál fellépő gyártási nehézségek a piac egészét érintően már éreztették kedvezőtlen hatásukat, és ezek a következő időszakokban is befolyásolhatják a volumeneket. A társaság 2021-ben 200 milliárd forint feletti árbevétellel számolt terveiben, de ezt elsősorban a chiphiány miatti szállítási késedelmek miatt az első félév kiemelkedő eredményei ellenére jelenleg nem látja biztosíthatónak. Az értékesítési volumen (darabszám és árbevétel) várható elmaradása ellenére a társaság várakozása szerint a fedezet- és eredménytermelő képesség nem csökken, és továbbra is 6 milliárd forint körüli EBITDA várható.

Az AutoWallis mindkét üzletágának árbevétele nagyot ugrott az első félévben: a Nagykereskedelmi Üzletág elsősorban az idén év elején indult, négy országra kiterjedő Opel értékesítés miatt közel megháromszorozva, 54,9 milliárd forintos árbevételt (+181%) ért el. A társaság Kiskereskedelmi Üzletága az organikus fejlődés mellett szintén a tavaly végrehajtott akvizícióknak, tranzakcióknak köszönhetően több mint megduplázva (+130%), 42,7 milliárd forintos árbevételt mutatott fel. A kedvező gépjárműértékesítési trend mellett a koronavírus-járvány által korábban komolyan sújtott gépjárműkölcsönzés területén is növekedés volt tapasztalható, több mint duplájára (+101,5%), 66.183-ra ugrott a bérleti napok száma. A társaság értékesítési stratégiájának átalakítása eredményes volt: turisztikai célú utazás hiányában hosszabb bérleti eseményekre állt át a vállalat, míg a rendelkezésre álló flotta kismértékben, 9 százalékkal bővült, így a működési hatékonyság javult. A szerviz órák tekintetében is folytatódott a kedvező trend: a tavaly lezárt tranzakciók és az organikus növekedés hatására összességében két és félszeresére (+163,6%), 62.666 órára emelkedtek, de a bővülés organikusan is 67 százalékos volt.

Az első félévben az AutoWallis Csoport növekvő hatékonyság mellett működött: az eladott áruk beszerzési értékének (ELÁBÉ) növekedési üteme 2 százalékkal elmaradt az árbevétel bővülésétől, melynek eredményeképpen a társaság fedezet termelése 11,5 százalékról 12,3 százalékra növekedett. A személyi jellegű ráfordítások 208 százalékos emelkedése a tavaly végrehajtott tranzakciók eredménye, amelyek következtében egyrészt emelkedett az átlagbér, másrészt az AutoWallis Csoport átlagos statisztikai létszáma 355 fővel 686-ra nőtt. A pénzügyi bevételek és ráfordítások 86 százalékkal 111 millió forintra csökkentek.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Mesterséges intelligenciával harcol a Binance

Nagy mennyiségű adat elemzésére alkalmas, mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert használ a Binance a tiltott piacbefolyásolás azonosítására a kriptoszektorban. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje más cégekkel és a hatóságokkal is együttműködik annak érdekében, hogy a gyanús...

Átalakíthatják a vásárlásokat az üzenetküldő alkalmazások

Bár az üzenetküldést általában hétköznapi, kötetlen beszélgetésekhez társítják, mára a marketing és a kereskedelem szempontjából is nagyszerű csatornává vált.A számadatokat tekintve a 2020-as években az online vásárlás világában jelentős változások következtek be, elsősorban az...

Rengeteg film érkezik az HBO Maxra

Izgalmas hónap előtt az HBO Max nézői, hiszen közel 90 film és közel 20 sorozat és gyerektartalom érkezik októberben a streaming oldalra. Friss mozisikerek (A pápa ördögűzője. Meg 2.), magyar filmek (Aki legyőzte az...

Titokzatos korba repít a Viasat History

Neves régészek és egyiptológusok segítségével repít vissza az időben a Viasat History – a történelmi csatorna október keddjeinek estéin a sokak által kedvelt ókori birodalmat, Egyiptomot emeli ki témaként. A főszerepet ezúttal Kleopátra és...

Egyre népszerűbbek az online szállásfoglaló platformok

Tovább növekedett az online platformokon az Európai Unióban lefoglalt vendégéjszakák száma 2023 második negyedévében az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint. A jelentés szerint az Airbnb, a Booking, az Expedia, vagy a...

Digitális hős lett a Praktiker webáruháza

A digitális hősök közé került a magyar tulajdonú Praktiker webáruháza a Forbes és a Google Digital Heroes listáján. A három közép-európai országban végzett felmérés alapján kiadott elismerést többek között az üzleti eredmények, teljesítménymérési adatok,...

Sokat spórolhatunk a tudatos vásárlással

Ha naponta nem is, de heti, kétheti rendszerességgel egészen biztosan mindenki betér egy drogériába, de tisztában vagyunk-e a termékek összetevőinek hatásával, a lejárati időkkel és hogy miért is jó egy natúr kozmetikum vagy egy...

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Közel ötödével nőnek a SVOD-bevételek az évtized végéig

Stabil növekedésre lehet számítani a streaming előfizetésekből származó bevételben a Digital TV Research friss előrejelzése szerint a következő években, a piac mérete 2029-re 127 milliárd dolláros lehet. A Netflix lesz a legnagyobb piaci szereplő...

Új néven folytatódik az ATV műsora

Október 3-tól új néven, megújult díszletben várja a nézőket az ATV A nap híre című műsora, amely ezentúl Akutál címmel kerül képernyőre keddtől-péntekig este. A műsorvezetők Krug Emília és Bodacz Balázs lesznek. Az Aktuál A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Majka és Köllő Babett

Nagyot nyert a TV2 és milliós nézettséget hozott a Sztárban sztár leszek

Folytatódott a TV2 jó szériája, minden napot és minden estét megnyertek. A vasárnapi Sztárban sztár leszek nézettsége megugrotta az egymilliót, a szombati adás pedig megint megverte a The Voice-t. A mögöttünk álló 39. hét is...

Mesterséges intelligenciával harcol a Binance

Nagy mennyiségű adat elemzésére alkalmas, mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert használ a Binance a tiltott piacbefolyásolás azonosítására a kriptoszektorban. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje más cégekkel és a hatóságokkal is együttműködik annak érdekében, hogy a gyanús...

Átalakíthatják a vásárlásokat az üzenetküldő alkalmazások

Bár az üzenetküldést általában hétköznapi, kötetlen beszélgetésekhez társítják, mára a marketing és a kereskedelem szempontjából is nagyszerű csatornává vált.A számadatokat tekintve a 2020-as években az online vásárlás világában jelentős változások következtek be, elsősorban az...

Rengeteg film érkezik az HBO Maxra

Izgalmas hónap előtt az HBO Max nézői, hiszen közel 90 film és közel 20 sorozat és gyerektartalom érkezik októberben a streaming oldalra. Friss mozisikerek (A pápa ördögűzője. Meg 2.), magyar filmek (Aki legyőzte az...

Titokzatos korba repít a Viasat History

Neves régészek és egyiptológusok segítségével repít vissza az időben a Viasat History – a történelmi csatorna október keddjeinek estéin a sokak által kedvelt ókori birodalmat, Egyiptomot emeli ki témaként. A főszerepet ezúttal Kleopátra és...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....