- Hirdetés -

Rekordot döntöttek a leggazdagabb britek

|

- Hirdetés -

Rekordot döntöttek a szupergazdag britek az elmúlt egy esztendőben, összvagyonuk egy év alatt 10 százalékkal nőtt.

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját – Rich List – a Nagy-Britanniában élő ezer leggazdagabb mágnás becsült vagyonáról. A vasárnap 30. alkalommal megjelent összesítés szerint a brit szupergazdagok felső kasztjának összvagyona egy év alatt 10 százalékkal 724 milliárd fontra (több mint 260 ezer milliárd forintra) emelkedett az egy évvel korábbi 658 milliárd fontról, amely szintén rekord volt – írja beszámolójában az MTI.

A Rich List 2018 szerint rekordot döntött a listán szereplő fontmilliárdosok száma is, amely az idén 145, tizeneggyel több, mint az előző évi rangsorban. Nagy-Britannia azonban ezzel is csak a harmadik helyen áll a világban, fontra átszámítva ugyanis az Egyesült Államokban 442, Kínában 309 milliárdos él.

A milliárdosok világfővárosa mindazonáltal továbbra is London, ahol a The Sunday Times vagyonlistájának szerkesztői szerint 93 milliárdos él, több, mint a világ bármely más városában. London kényelmes előnnyel hagyja maga mögött ebben a versenyben a második helyezett New Yorkot is, ahol 66 fontmilliárdos lakik.

A világvárosok fontmilliárdos listájára Moszkva is felkerült. Az orosz fővárosban Rich List 2018 szerkesztőinek számításai szerint 55 olyan mágnás él, akinek legalább egymilliárd fontnak megfelelő vagyona van.

A rangsor összeállítói szerint az elmúlt három évtized robbanásszerű nagy-britanniai vagyongyarapodását mutatja, hogy az idei Rich List első két helyezettjének együttes vagyona meghaladja az 1989-ben először megjelent, akkor még 200 névből álló teljes mezőny összvagyonát. Annak idején ráadásul már 30 millió fonttal be lehetett kerülni a kétszázas lista tagjai közé, ahhoz azonban, hogy valaki a Rich List 2018 felső kétszázas csoportjában szerepelhessen, legalább 700 millió font kell. Ez több mint 2200 százalékos emelkedés, jóllehet a brit infláció az azóta eltelt időben 137 százalék volt.

Ahhoz is legalább 115 millió fontos vagyonra – az első Rich List minimumának csaknem a négyszeresére – volt szükség, hogy a 2018-as lista szereplői az ezer főt számláló teljes rangsorba bekerülhessenek.

Az idei Rich List első helyezettje Jim Ratcliffe, az Ineos globális vegyipari vállalatcsoport alapító tulajdonosa, akinek vagyonát a rangsor összeállítói 21,05 milliárd fontra becsülik. A 65 esztendős Ratcliffe a 18. helyről került a lista élére, miután vagyonát a Rich List 2018 szerkesztői a korábbi számítási módszerhez képest alaposan átértékelték, és ez egyetlen év alatt 15,3 milliárd fonttal gazdagította – legalábbis papíron – az idei éllovast.

A lista leggazdagabb hölgytagja Charlene de Carvalho-Heineken, a hollandiai központú Heineken globális sörfőző konglomerátum vezetője, aki 11,1 milliárd fontos – tavalyi becslést 1,8 milliárd fonttal meghaladó – magánvagyonával az ezres rangsor 6. helyére került.

Az irodalmárok vagyonlistáját is egy hölgy vezeti, a példátlan sikerű Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő szerzője, Joanne K. Rowling, akinek a Rich List 2018 szerkesztői 700 millió font vagyont tulajdonítanak, 50 millió fonttal többet, mint tavaly. J.K. Rowling, az idei ezres lista 197. helyezettje az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban, ma viszont világviszonylatban is messze a leggazdagabb regényíró.

A zenei vagyonlistát továbbra is Sir Paul McCartney vezeti, 820 millió fontos – a tavalyinál 40 millió fonttal nagyobb – bankszámlával. A Beatles egykori basszusgitárosát és dalszerzőjét Andrew Lloyd Webber követi 740 millió fonttal a zenei vagyonlista második helyén. A világhírű musicalszerző vagyona megegyezik a tavalyi Rich List által megállapított összeggel.

Hozzájuk képest a brit uralkodó szinte szegénynek tűnik. A 92 esztendős II. Erzsébet királynő a tavaly kimutatott 360 millió font után az idei listán 370 millió fonttal szerepel; ez a 344. helyre volt elegendő. Az uralkodó tízmillió fontos vagyongyarapodása ellenére 15 helyet visszacsúszott egy év alatt, tavaly ugyanis a 329. helyen állt a Rich List ezres mezőnyében.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...

Idén is díjazták a kutatónőket

Miért nem hatnak minden esetben az antibiotikumok és mi köze ennek a tartósítószerekhez? Hogyan juthat be a gyógyszerek nagymolekulájú hatóanyaga a gondosan védett sejtbe? Mennyivel gyorsítja a mesterséges intelligencia a gyógyszerfejlesztések hosszadalmas tesztelési folyamatait?...

Itthon is terjednek a gyerekeket veszélyeztető online kihívások

„Újabb halálos kihívás terjed a gyerekek között” – gyakori cím a médiában, de sajnos sokan nem is sejtik, hogy miről szól egy-egy virtuális kihívás és mitől veszélyes. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)...

Így készíthetsz lélegzetelállító őszi fotókat

Vége a nyaralásnak, hűl az idő, és fokozatosan veszi fel a természet is őszi színeit. Az új évszak remek lehetőségeket biztosít arra, hogy kiránduljunk vagy utazzunk, ott pedig egyedi felvételeket készíthessünk. Akár bakancsot húzunk,...

Jobban teljesítenek a magas EQ-val rendelkező márkák

A magasabb érzelmi intelligenciát (EQ) közvetítő márkák gyorsabban nőnek versenytársaiknál, és részvényeik is jelentősen felülteljesítik a tőzsdeindexeket – derül ki a dentsu-hoz tartozó Carat médiaügynökség közelmúltban elvégzett globális kutatásából.A márka EQ-nak (MEQ) a márkák...

Még több sportot nézünk a tévében

Nőtt a sportközvetítések népszerűsége a tévénézők körében, az Altman Solon felmérése során vizsgált 8 ország mindegyikében béővült az ilyen műsorokat is nézők aránya az elmúlt két évben. Az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Franciaországban mértek...

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Átadták a legrangosabb hazai designdíjakat

Többek között az év magyar designtermékét, az év enteriőrjét és az év márkáját díjazták az ELLE Decoration International Design Awards (EDIDA) Hungary-n. A nívós szakmai elismerést nemzetközi szinten is a design Oscar díjának tartják,...

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...
- Hirdetés -

Don't Miss

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...

Felveszik a versenyt a helyi rádióadók

Mennyien hallgatják a helyi rádiókat, milyen lehetőségeik vannak a reklámpiacon ezeknek az adóknak – többek között erről is beszélt Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) elnöke. - Jelenleg a teljes napi rádiós elérésnek...

Nem szabad leírni a rádiózást

A rádió népszerűsége töretlen és a reklámbevételei is folyamatosan növekedtek. Persze nem olyan ütemben, ahogy a teljes piac nőtt, ezért a teljes piaci share összességében csökkent, de a rádió messze nem a haláltusáját vívja...

Ha szabad a kezünk, vásárolunk

Most már sehol nem húzzák fel a szemöldöküket a boltosok, ha a telefonomat, netalántán az órámat érintem oda a fizetésnél a terminálhoz – mondta el Mondovics Péter az mmonline.hu-nak adott interjúban. A Mastercard marketing...
Samu Tímea

Az out-of-home-nak van egy szuperereje

A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Díjat nyert a Danone Műanyag Kisokosa

A bolygónk jövője egyre égetőbb kérdés mindennapjainknak. A zöldebb megoldások kapcsán azonban nem csak a különböző szervezetekre kell számítanunk, hanem önmagunkra is, hiszen immár elengedhetetlen, hogy háztartásonként is lépéseket tegyünk a fenntarthatóságért. A Danone...

Tovább zöldült a SPAR

A SPAR Ausztria csoport országaiban (Magyarország, Észak-Olaszország, Szlovénia, Horvátország) jelentős eredményeket sikerült elérni a vállalatcsoport környezeti fenntarthatósági stratégiájának égisze alatt: az utóbbi egy év során negyedével csökkent az üvegházhatású gázkibocsátás a résztvevő országok összesített...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....