- Hirdetés -

Robbanás előtt az egészségügyi digitalizáció

|

- Hirdetés -

A technológián belül világszerte az egyik legforróbb piac jelenleg az egészségügyi digitalizáció, mely szakértők szerint a 2019-es 175 milliárd dolláros szintről 2025-re eléri majd a 660 milliárd dollárt. A koronavírus-járvány további hatalmas lökést adott a szegmensnek, hiszen 2021 első félévében globálisan megközelítette a 15 milliárd dollárt az egészségügyi digitalizációba áramló befektetések mértéke, ami meghaladja a teljes 2020-as volument. Magyarországon csendes, de egyre hangosabb forradalom zajlik, melyben az állami szereplőktől kezdve, a globális nagyvállalatokon és mozgékony startapukon keresztül minden érintett igen aktív. Az ő főszereplésükkel rendezik meg szeptember 30-án a Digital Health Summit konferenciát, melyen a legfrissebb hazai és nemzetközi trendek kerülnek terítékre.

Közel 50 vezető hazai és nemzetközi szakember vesz majd rész előadóként az ősz legnagyobb független, digitalizációra fókuszáló hazai egészségügyi csúcskonferenciáján. Az egyik fő előadó Prof. Dr. Kásler Miklós, emberi erőforrások miniszter lesz. A rendezvényen az állami- és magánegészségügyi piac legfontosabb szereplői képviseltetik magukat, így többek között az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a legnagyobb globális egészségipari vállalatok közül többek között a Biogen, a Novartis, a Medtronic, az MSD vagy a Roche – melyeket vezető nemzetközi digitális egészségügyi szakemberek képviselnek. Jelen lesznek továbbá olyan magyar nagyvállalatok is, mint az Egis, vagy a 77 Elektronika, illetve számos magyar egészségipari techcég és startup is.

Az utóbbi másfél évben a koronavírus-pandémia értelemszerűen egyfókuszúvá tette az egészségügyről szóló szakmai és laikus közbeszédet – ezért a Magyarországon is zajló egészségipari digitalizációs forradalomról viszonylag kevesebb szó esik. Ezt az űrt igyekszik betöltetni a Digital Health Summit, mely többek között olyan témákat vizsgál majd, mint a telemedicina, a távoli betegkezelés friss technológiai megoldásai, digitális fejlesztések az állami egészségügyben, kiberbiztonsági kihívások, BigData, precíziós orvoslás vagy éppen az AR/VR megoldások egészségügyi alkalmazása.

A távoli betegkezelés és a telemedicina lehetőségei és kihívásai

A koronavírus-járvány alatt, a távolságtartási korlátozások miatt előtérbe került és felértékelődött a telemedicina szerepe hazánkban is. Mezei Fruzsina, az Omron Medistance digitális egészségügyi szakértője előadásában a telemedicinára épülő adatbázisok felhasználási szcenáróit fogja bemutatni, amik a járványhelyzet jelenlegi és várható trendjeinek kivédésére lettek tervezve.

A távoli betegkezelés és betegellenőrzés témakörében a Medtronic képviselői, Melicher Zoltán, a vállalat Aritmológia Üzletág/portfólió vezetője, valamint Dr. Varga Csaba orvos, Diabétesz Üzletág/portfólió vezető adnak elő, kiemelt hangsúlyt helyezve a kardiológia és a diabétesz területére. Bemutatják, hogyan lehet hatékonyan kontrollálni a cukorbetegséget a folyamatos innovációk, orvostechnikai eszközök által kínált telemedicina, valamint az okos megoldások segítségével, továbbá, hogy milyen előnyökkel jár a kardiológia területén a ma már egyáltalán nem „sci-finek”, hanem jelennek számító távoli betegellenőrzés.

Kiberbiztonsági kérdések a jelen és a jövő egészségügyében

A Deloitte kiberbiztonsági szakértői, Kabai András és Tóth László Kiberbiztonsági kihívások az egészségügy területén című előadásukban arról beszélnek majd, hogy az egészségügyben is megjelenő új rendszerek, internetes megoldások a sok új lehetőség és kényelmi szolgáltatás mellett számos kockázatot is magukban hordoznak. Új támadási felületek jelentek meg és komplex kiberbiztonsági problémák sorával kell megküzdeni.

Adatelemzés a gyógyításban

Az emberi szervezet végtelen komplexitásának megértése, és betegségeinek előre jelzése címmel tart előadást Dr. Kiss Richárd, PhD, a Medipredict csoportvezetője. A szakember rávilágít majd, hogy az orvostudomány területén az elmúlt évtizedekben végbement ugrásszerű fejlődésnek köszönhetően példátlan adatmennyiség halmozódott fel az új generációs genetikai, képalkotó és egyéb vizsgálati eszközök alkalmazásával. Az így nyert, emberi ésszel már fel nem dolgozható adatmennyiség elemzésében gépi tanuló algoritmusokra támaszkodunk, így az egészségügyi információ egy új minősége jön létre.

Immerzív technológiák, modern mobil megoldások az egészségügyben

A VR (virtuális valóság), az AR (kiterjesztett valóság), illetve mobil megoldások az egészségügyben történő felhasználásáról Budaházy Szabolcs, az ARworks alapító–ügyvezetője tart majd előadást. E technológiák ma már szinte bármely gyógyszergyár vagy kórház bármely szakterületén eredményesen alkalmazhatóak – ahogy ez történt az ARworks által fejlesztett és példaként használt IVF Sim Pro VR-s és webes mesterséges megtermékenyítés szimulátor esetében is.

Ábrahám Attila és Bálint Dániel az Egis Group képviseletében bemutatják a HABITA™ programot, az első hazai, magas vérnyomással élőknek szánt szokásformáló mobilapplikációt.

A Videóalapú IoT technológiák az egészségügyben című előadásában pedig Szűcs Attila, a Konica Minolta Magyarországtól fog prezentálni.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tippek a tökéletes fesztiválélményhez

Két év kihagyás után a Sziget Fesztivál visszatér! Várod már, hogy a színes programkavalkádban a legmenőbb zenéket hallgatva jól érezd magad a barátaiddal a nyári napsütésben? Mi is izgulunk! A Diageo a világ vezető...

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

Komoly problémákat okoz a válság a vállalatoknak

Bár Magyarországon már eddig is érezhetők voltak a háborús konfliktus hatásai, a közgazdászok szerint a komolyabb nehézségek még csak most kezdenek begyűrűzni a hazai gazdaságba, amelynek egyik sarokpontja a bérköltség növekedése lehet.„A nagymértékű infláció...

Új HR vezető a Yettelnél

2022. augusztus 1-jétől Szalai Enikő a Yettel Magyarország Zrt. HR vezérigazgató-helyettese. A HR-menedzsment területén 25 év nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember egy kihívásokkal teli időszakban, izgalmas vállalati környezetben veszi át a terület vezetését a telekommunikációs...

Megelőzte a Disney a Netflixet

Július elején már több streaming előfizetője volt a Disney-nek, mint a Netflixnek a két cég negyedéves üzleti jelentése szerint. A Disney+ nagyot nőtt a második negyedévben, több mint 14 millió új előfizetőt gyűjtött, decemberben...

Pozsonyban terjeszkedik a Green Fox Academy

A Green Fox Academy dinamikusan növekszik és mára erős nemzetközi vállalattá vált. Másfél év alatt felépítette a szlovák IT képzési piac legerősebb márkáját, az online oktatás átütő sikerére alapozva pedig idén nyáron megnyitotta második...

Az Astoria Agency-vel dolgozik a Network4

Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs ügynöksége támogatja a médiacég sajtókommunikációs tevékenységét. A Network4 mérföldkőhöz érkezett, hiszen augusztus 5-én indult el a MATCH4 sportcsatorna, amely az ARENA4 sportadó és az ARENA4+ sportstreaming szolgáltatás testvéradójaként működik....

Nagyon népszerűek a pénzügyi appok

A magyarok 73 százaléka használ valamilyen pénzügyi alkalmazást, amely így a második legnépszerűbb applikáció típus a közösségi média alkalmazások után – derül ki a Magyar Bankholding reprezentatív kutatásából. Az online bankolás legnagyobb előnyeként a...

Kilőtt a céges értékesítés a GreenGonál

Soha nem látott érdeklődés követte a magyar kormány hatósági üzemanyag árának eltörlését a közösségi elektromos autómegosztó szolgáltatónál – számolt be Ádám Boglárka a GreenGo vezérigazgatója. Az ok egyszerű: ahogy a magyar háztartások többsége, úgy...

Különleges okosmobilokkal rukkolt elő a Samsung

A Samsung bejelentette az összehajtható okostelefonok következő generációját: megérkezett a Galaxy Z Flip4 és a Galaxy Z Fold4. A készülékek testreszabható, elegáns külsővel és továbbfejlesztett teljesítménnyel érkeznek. A Galaxy Z sorozat, ahogy eddig is,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így alakul a fiatalok médiafogyasztása

A Z-generáció és a millenniál generáció digitális szórakozása egyre inkább előtérbe kerül világszerte. Ma már a videós streaming szolgáltatásokkal fej fej mellett versenyez a közösségi média és a gaming a fogyasztók figyelméért – derül...

Tippek a tökéletes fesztiválélményhez

Két év kihagyás után a Sziget Fesztivál visszatér! Várod már, hogy a színes programkavalkádban a legmenőbb zenéket hallgatva jól érezd magad a barátaiddal a nyári napsütésben? Mi is izgulunk! A Diageo a világ vezető...

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

Komoly problémákat okoz a válság a vállalatoknak

Bár Magyarországon már eddig is érezhetők voltak a háborús konfliktus hatásai, a közgazdászok szerint a komolyabb nehézségek még csak most kezdenek begyűrűzni a hazai gazdaságba, amelynek egyik sarokpontja a bérköltség növekedése lehet.„A nagymértékű infláció...

Új HR vezető a Yettelnél

2022. augusztus 1-jétől Szalai Enikő a Yettel Magyarország Zrt. HR vezérigazgató-helyettese. A HR-menedzsment területén 25 év nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember egy kihívásokkal teli időszakban, izgalmas vállalati környezetben veszi át a terület vezetését a telekommunikációs...
- Hirdetés -

Don't Miss

A marketingvezetők jó esetben interdiszciplináris gondolkozók

Manapság a marketing az egyetlen omnipotens diszciplina, amely egy vállalat működésének teljességét képes átfogni – állítja Szabó Béla. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója a Marketing Summitot beharangozó interjúsorozatban az mmonline.hu-nak beszélt arról, hogy milyen...

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...

További növekedés lehet

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb médiaügynökségek rangsorát a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan látják a múlt évet és mire számítanak idén, Novák Péter, a Dentsu Hungary...

Az UX az új arany

A járvány hihetetlenül felpörgette a digitalizációt, a szolgáltatóknak pedig önbizalmat adott. Egyre fontosabb a fel használói élmény tervezése, ám a Z generáció a korábbiakhoz képest sokkal „puritánabb” szolgáltatási portfóliót igényel – mondta el Mondovics...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

Együttműködik a WWF és a Coca-Cola

A WWF – világszerte és Magyarországon is – többek között azért dolgozik, hogy megóvja a folyókat és a vizesélőhelyeket. A Duna forrásától a deltáig a folyó mentén élő emberekkel együttműködve tesznek konkrét lépéseket a...

Hatalmas zöld projektben a Toyota

Fukusima prefektúra és a Toyota hidrogénre, mint új energiaforrásra helyezi a hangsúlyt. 2021 júniusa óta tárgyalnak a projekt konkrét kezdeményezéseiről különböző partnerekkel, hogy olyan megvalósítási modellt hozzanak létre, amely a Japánra jellemző, 300.000 körüli...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....