- Hirdetés -

Sarkvidéki kalandra visz a sportmárka

|

- Hirdetés -

Hivatalosan is elindult a jelentkezés a népszerű svéd outdoor márka ikonikus sarkvidéki túrájára, a 2020-as Fjällräven Polarra. A jelentkezők november 14. és december 10. között tölthetik fel pályázatukat az esemény honlapjára, és ugyanebben az időszakban kampányolhatnak a közönségszavazatok begyűjtése érdekében. A világ 10 régiójából összesen 20 szerencsés pályázó fedezheti majd fel jövőre kutyaszánon a Sarkkör vadregényes tájait. Magyarország különösen sikeres ezen a megmérettetésen, a közép-kelet-európai régiót ugyanis az elmúlt négy évben minden alkalommal hazai résztvevő képviselte a Fjällräven Polaron.

300 km a hideg sarkvidéki vadonban, közel 200 jól kiképzett szánhúzó kutya, izgalmas kalandok és életre szóló élmények jellemzik a Fjällräven Polar túráját, amelyre a világ minden tájáról érkeznek jelentkezők. Az út a hófödte hegyekkel körülvett Signaldalen völgyből indul, és Väkkäräjärviban fejeződik be, ahol szaunával és vacsorával várják a befutókat. Az ötnapos, több százkilométeres expedíció során a résztvevők kutyaszánon járják be az északi sarkkör legszebb vidékeit.

A legutóbbi túrára 92 ország összesen 2 183 pályázója közül választották ki azt a 20 szerencsés jelentkezőt, akik 2019 áprilisában felfedezhették a Sarkkör csodáit. Idén két magyar résztvevő is volt közöttük: Varga Dávid több mint 55 ezer szavazattal lett Közép-Európa legnépszerűbb és a világ harmadik legtöbb szavazatot gyűjtő indulója, Kitlinska Anna pedig kreativitásának köszönhette győzelmét: a jelentkezéshez készített videója egy olyan budapesti minitúrát mutatott be, amely térképen a Fjällräven Polar logóját rajzolta ki.

A pályázók idén november 14. és december 10. között tölthetik fel jelentkezésüket a Fjällräven Polar weboldalára, és ugyanebben az időszakban gyűjthetnek szavazatokat közösségi csatornáik, ismerőseik és egyéni megoldások segítségével. Bárki jelentkezhet, aki elmúlt már 18 éves, beszél angolul, és nincs olyan egészségügyi problémája, amely akadályozná a túra teljesítésében. A szavazatgyűjtés is egy fontos része a jelentkezésnek, hiszen minden régióból két versenyző indulhat, egy a közönség által leadott szavazatok, egy pedig a nemzetközi zsűri döntése alapján. Pályázni képekkel vagy rövid videóval lehet, amelyben a jelentkezőnek meg kell indokolnia, miért szeretne részt venni a túrán. A zsűri tagjai jellemzően a legkreatívabb, illetve legelhivatottabb pályázók indulását támogatják.

Mielőtt a túrázók nekivágnának a sarkköri expedíciónak, egy kétnapos tréningen vesznek részt Stockholmban. A felkészítés során megismerkednek a svéd gyártó felszereléseivel, valamint megtanulják, hogyan kell irányítani a kutyaszánt, hogyan készíthetnek ivóvizet a hóból, és hogyan védekezhetnek az extrém hideg ellen. A résztvevőknek nem csak magukról kell majd gondoskodniuk, hanem azokról az alaszkai és szibériai husky szánhúzó kutyákról is, akik végig segítik őket a 300 kilométeres út megtételében.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Meddig marad a home office?

A pandémia alatt előtérbe került a home office, illetve a hibrid munkavégzés, mint lehetséges munkavégzési rendszerek. 2 év elteltével már vannak releváns tapasztalatok, felmérések, amelyek alapján érdemes felülvizsgálni az eddig használt munkavégzési struktúrákat. Vajon...

Lassulóban a balatoni ingatlanpiac

A 2020-as hirtelen növekedés után még az idei tavasz is élénkülést hozott a Balaton ingatlanpiacán, de a nyár eredményei már elmaradnak a tavalyi év hasonló időszakától. Az OTP Ingatlanpont friss tapasztalatai alapján változatlanul magas...

Különleges fesztivál a Balatonnál

A MOL Nagyon Balaton keretében július 28-án indul és Zamárdi több helyszínén három napon át tart a debütáló ZamJam fesztivál.A ZamJam házigazdája Tilla, aki bevallottan Zamárdi szerelmese, egy videóban mondja el a legfontosabb tudnivalókat.1....

Bejött a magyaroknak a digitális munkahely

A magyar munkavállalók kétharmada már a pandémia előtt is használt digitális megoldásokat feladatai teljesítésére – derül ki a DreamJobs kutatásából. Minél nagyobb egy vállalat mérete, annál több területen élnek online eszközökkel, és minél több...

Lezárult a Citromail eladása

A Central Médiacsoport és a norvég Fjordmail International AS teljesítette a nemrégiben aláírt szerződésben az értékesítéshez szükséges feltételeket, így lezárult a Citromail eladásáról szóló üzlet a két fél között.Ahogy arról szakmai berkekben már olvasni...

TOP3-ban a Vodafone

A nemzetközi Pride hónap alkalmából közzétett új kampánya keretében végzett országos felmérést a Nyitottak vagyunk társadalmi vállalkozás, amely eredményeként a Vodafone ezüst minősítéssel bekerült a három legnyitottabb hazai vállalkozás közé. A kérdőíves felmérés a...

Megvannak a legnépszerűbb munkáltatók

A Zyntern.com éves felmérése szerint a legnépszerűbb munkáltatók versenyét idén a Magyar Telekom Nyrt. nyerte a pályakezdők szemében. A dobogó második fokán a OTP Bank Nyrt., harmadikon pedig a Robert Bosch Kft. végzett. A...

Mattheisen távozik a Microsofttól, Szabó Péter váltja

Szabó Pétert nevezték ki a Microsoft Magyarország új vezetőjének, aki 2022. július 1-től tölti be a pozíciót és irányítja a Microsoft Magyarország tevékenységét. Chris Mattheisen, korábbi ügyvezető igazgató elhagyja a vállalatot, július végéig támogatja...

Kiosztott frekvencia és büntetés a Kossuth rádiónak

Heti ülésén kétszázezer forintra bírságolta a Kossuth rádió médiaszolgáltatóját a Médiatanács egy mese miatt. A mezőtúri telephelyre meghirdetett kisközösségi rádiós pályázat nyertese az egyedüliként pályázó Actor Média Kft. lett. A Kéklótusz apáca kalandjai című tibeti...

Új kommunikációs vezető a BMW-nél

2022. július 1-től dr. Jenei Réka látja el a BMW Group debreceni gyárának kommunikációs feladatait.A kommunikációs vezetői posztot betöltő szakember a Debreceni Egyetem Jogi Karán szerzett diplomát, angolul és németül beszél. Az elmúlt tizennyolc...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hiányoztak a magyaroknak a zenei fesztiválok

Visszatért a magyarok kedve a fesztiválokhoz, koncertekhez: egy májusi online kutatás válaszadóinak 54 százaléka nyilatkozott úgy, hogy idén már mindenképpen részt vesz valamilyen zenés eseményen. A Visual Europe Group kutatásából kiderül: óriási a várakozás...

Meddig marad a home office?

A pandémia alatt előtérbe került a home office, illetve a hibrid munkavégzés, mint lehetséges munkavégzési rendszerek. 2 év elteltével már vannak releváns tapasztalatok, felmérések, amelyek alapján érdemes felülvizsgálni az eddig használt munkavégzési struktúrákat. Vajon...

Lassulóban a balatoni ingatlanpiac

A 2020-as hirtelen növekedés után még az idei tavasz is élénkülést hozott a Balaton ingatlanpiacán, de a nyár eredményei már elmaradnak a tavalyi év hasonló időszakától. Az OTP Ingatlanpont friss tapasztalatai alapján változatlanul magas...

Különleges fesztivál a Balatonnál

A MOL Nagyon Balaton keretében július 28-án indul és Zamárdi több helyszínén három napon át tart a debütáló ZamJam fesztivál.A ZamJam házigazdája Tilla, aki bevallottan Zamárdi szerelmese, egy videóban mondja el a legfontosabb tudnivalókat.1....

Bejött a magyaroknak a digitális munkahely

A magyar munkavállalók kétharmada már a pandémia előtt is használt digitális megoldásokat feladatai teljesítésére – derül ki a DreamJobs kutatásából. Minél nagyobb egy vállalat mérete, annál több területen élnek online eszközökkel, és minél több...
- Hirdetés -

Don't Miss

Kisfiam, hozzál valami másik lapot!

25 éves voltam. Félve sétáltam be a Világgazdaság szerkesztőségébe. A főszerkesztő, Bánki András fogadott. Újságíró-gyakornoknak jelentkeztem. András keresett valakit, aki a 2000-es sydney-i olimpia kapcsán sportbizniszcikkeket ír majd a VG-nek. Meglátott bennem valamit. Azt nem, hogy...

Nemzetközi piacon elért magyar sikertörténet

„A Paprika Studios története nemzetközi piacon elért magyar sikertörténet. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy részese és alakítója lehetek ennek. A vállalat nevében köszönettel tartozom az alapítónak, Marschall Péternek, akinek a hite és a víziója...

A vendéglátás is a szórakoztatóipar része

Kereszty Gábor 2002 és 2007 között a hazai médiapiac egyik meghatározó szereplője volt a TV2 vezérigazgatójaként. Azonban az első TOP50 megjelenésekor már távozott a csatornától, így egyetlen összeállításunkban szerepelt, még 2011-ben. Egy évvel azelőtt...

A kereskedés dinamikája és intenzitása is más

Lengyel András hosszú éveken át az Axel Springer, majd a Ringier Axel Springer hirdetési és marketingigazgatójaként dolgozott. A kiadótól – 14 év után – 2016-ban távozott. Ezt követően az Atmedia kereskedelmi és portfólióigazgatója volt,...

Építkezni szeretek – interjú Palocsay Gézával

Nem érzi visszalépésnek, hogy az Adevinta után a kevésbé ismert Pepita.hu-nál folytatja, amelyből három év alatt százmillió euró forgalmú céget építene Palocsay Géza. A webáruházként és online piactérként is működő platform fejlődésének támogatására a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Igazán zöld lesz az idei EFOTT

A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája – kifejezetten az EFOTT célközönségét jelentő fiatalok életében –, így a fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) segítségével egy igazán zöld...

Együttműködik a Diageo és a PET Kupa

Évente kb. 10.000 tonna hulladék érkezik Ukrajnából és Romániából a Tiszán, amelynek fő oka a megfelelő hulladékkezelési rendszerek hiánya a felvízi országokban. A hulladékmentesítésben élen járó Tiszai PET Kupa és a Diageo, a világ...

Elektromos furgonokkal zöldít a Tesco

Magyarországon elsőként vezetett be teljesen elektromos meghajtású furgonokat házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco. Az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....