- Hirdetés -

Fiatalok népszerűsítik a társadalmi felelősségvállalást

|

- Hirdetés -

Pap, youtuber és népszerű színészek segítenek az üzenet célba juttatásában. Kreatív, megvalósítható ötleteket vár a résztvevőktől egy környezetükben fellelhető problémára a British Council People 2 People projektje, ezért közösségi média kihívást indítottak.

Inspirációként nyolc magyar innovatív és hatással bíró negyven alatti fiatal történetét mutatják be, akik maguk is tesznek a társadalmi és környezeti problémák megoldásáért. Az üzenetet olyan népszerű influencerek erősítik, mint Szirmai Gergely, Farkas Franciska vagy Vecsei H. Miklós.

A fiatal kutató tehetség
“Mikor hallottam egy előadást az infektológiáról, az olyan érzés volt, mikor az ember beleszeret egy ruhába, vagy egy jó filmbe. Mindent megtettem, hogy ezzel foglalkozhassak.” Bényei Éva Bernadettet páran már Debrecen első jövőbeli Nobel-díjasaként emlegetik, számos tudományos versenyen ért el kiváló helyezést, világító baktériumokkal kísérletezett, most pedig az utazással összefüggő trópusi betegségek megjelenését vizsgálja Magyarországon – és még csak 25 éves.

Atya motoron
Hodász András atya, a Szent Mihály plébánia kormányzója és a közösségi média aktív használója, mémeket és Youtube contentet gyárt. “Szeretem a humort, a fricskát, a társadalomkritikát, és picit benne vagyok az egyházkritikában is: jó, ha tudunk nevetni magunkon.” A szabadidejében sokat motorozó atya gyakran nyilvánul meg társadalmi kérdésekben és úgy hiszi, munkája során nem elég a prédikáció, tenni is kell a problémák ellen.

Divattal a gyűlölet ellen
Vetlényi Alma fiatal kora ellenére már nemzetközileg elismert divattervező, munkáját pedig leginkább világlátása teszi különlegessé. A környezettudatosság nevében a fenntartható divat szellemében alkot és ruháin keresztül hívja fel a figyelmet a társadalom legfontosabb problémáira – 2019-es tavaszi-nyári kollekciójával például a rasszizmusra. “Én a ruháimmal, a ruháim színvilágával tüntetek a rasszizmus ellen. Számomra mindegyik szín egyformán értékes és fontos, miként az emberek között sem tehetünk különbséget a bőrszínük alapján.”

A fenntarthatóság menő
A környezettudatos szemlélet előnyeiről beszél Kebiche Nabila is, aki először szórólaposztóként kezdett egy nagy nemzetközi környezetvédő szervezetnél: “Győzzél meg két perc alatt villamosra rohanó, ideges embereket arról, hogy a Föld védelménél nincsen fontosabb. Utcai toborzóként először ez volt a feladatom. Nem mondanám, hogy egyszerű volt.” Az évek során azonban a szervezet egyik vezetőjévé vált és habár saját elmondása szerint munkája kicsit sem lett könnyebb, lelkesedése azóta is töretlen.

Egyetemisták a beteg gyerekekért
Fábián Sára, az Amigos a Gyerekekért alapítójaként csaknem 130 egyetemistatársával együtt rendszeresen látogat kórházakat, hogy a bent fekvő beteg gyerekeknek segítsen a tanulásban és a nehéz időszak kellemesebbé tételében. Kezdetben még csak a budapesti Tűzoltó utcai klinikára jártak, de mára 130 önkéntessel, 4 város 9 kórházában tanítanak idegen nyelveket gyerekeknek.

Az oktatás megújítása
Benkő Fruzsina szakmájának régóta elismert szereplője és az Indahouse elindítója. Hátrányos helyzetű gyerekeknek segítenek a tanulásban való felzárkózásban az észak-magyarországi Hernádszentandráson. Számára a végső lökést egy kutatás jelentette: “Az egyetem alatt találtam egy kutatást, ami arról szólt, hogy a roma gyerekeknek az általános iskola végére elvesznek az álmaik és magukat már csak fizikai szolgáltató szektorban képzelik el. Ez a fővároson kívüli, szegénységben élő roma gyerekeknek a 70%-ára igaz volt 2008-ban.”

Sikeres színész a gyerekotthonban
Csányi Dávid több hazai és nemzetközi filmből és színházi darabból lehet ismerős, de azt már talán kevesebben tudják, hogy a színészet mellett a Roma Mentor Projekt egyik prominens tagja volt, mely hátrányos helyzetű roma gyerekek tehetséggondozását segítette. A társadalmi felelősségvállalás azóta is Csányi életének fontos része, jelenleg tehetséggondozó és asszisztens egy gyerekotthonban. A részben az ő ötlete alapján forgatott Gettó Balboa című dokumentumfilm már díjnyertes és jelenleg is sikeresen járja a legnevesebb filmfesztiválokat.

A fogyatékkal élő is teljes ember
Mészáros Gabriella egy ritka betegség miatt veszítette el járóképességét és idővel látását is, ennek ellenére páratlanul aktív életet él. Ő az idei Jó ember-díj kitüntetettje, aki sérült embereknek nyújt lelki segítséget tragédiájuk feldolgozásában, és érzékenyítő előadásokat tart a fiatalok szemléletmódjának alakításáért. Imád táncolni, a többszörös díjnyertes ParaDance Company kerekesszékes tánccsoport alelnöke. Segítőkutyája, Zéti mindenhova elkíséri, akit a NEO Magyar Segítőkutya Egyesülethez fűződő szoros barátságának köszönhet – ahol egyébként a tánc, a munkája és a főiskola mellett önkénteskedik is.

A szervezők a People 2 People Hungary Facebook oldalán az ötleteket még június 20-ig várják, a játék-kihívás végén pedig 3 szerencsés páros Sziget jegyet nyerhet. A pályázók az oktatás, az egészség/sport, a közlekedés, a környezetvédelem és egyéb társadalmi problémák esetén kell megnevezzenek egy problémát és lehetséges megoldási javaslatot.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -