- Hirdetés -

Sokat tesznek a Kiflis vásárlók a menekültekért

|

- Hirdetés -

A vásárlók már nyolc millió forint értékben küldtek adományokat az ukrajnai rászorulóknak a Kiflis futárok segítségével. Az e-kereskedő jótékonysági kampánya tovább folytatódik, termék felajánlások mellett már adomány utalvánnyal is segíthetnek a kiflisek.

Nagyszabású adománygyűjtő akciót indított a vásárlókkal közösen a Kifli.hu. A kialakult háborús helyzettel kapcsolatos posztra reagálva a vásárlók jelezték, hogy szívesen rendelnek tartós élelmiszert a bajbajutottaknak. A Kifli.hu autója van, hogy napi szinten fordul Budapest és Záhony között. Már több mint 8 millió forint értékű élelmiszer, pelenka, tisztálkodószer került kiszállításra a helyi művelődési házba.

Helmeczi László, Záhony polgármestere nemrég videóüzenetben fejezte ki háláját a vásárlók felé. „A mai napig durván 60,000 ember érkezett be Záhonyba, ezek ellátásában tudtok nekünk segíteni. Az áruk nagy része kikerül Ukrajnába, a háború sújtotta területekre. Azok az emberek már éheznek, víz, áram, gáz és fűtés nélkül vannak, tehát minden segítség hasznos lehet a számukra.” A videó a Kifli.hu Youtube csatornáján megtekinthető.

Adomány utalvány a MedSpot Alapítvány javára

A Kifli adomány utalvány vásárlását is lehetővé tette. Az utalványokból befolyó összeg 100%-át a MedSpot – Orvosi Segítség, Ahol Kell Alapítvány kapja, amely civil szervezet 30 fős csapattal segít az Ukrajnából érkező, egészségügyi ellátásra szoruló menekülteknek a magyar határon. A csapatukban pszichológusok, orvosok és nővérek gondoskodnak a rászorulókról. Az utalványokból befolyó összeg már a fél millió forinthoz közelít.

“A Kifli.hu adomány utalványa az Ukrajnából érkező menekültek orvosi ellátásában nagy segítség nekünk. Az orvosaink önkéntesek, a gyógyszerek és orvosi eszközök azonban csak részben érkeznek adományként, többségében mi is vásároljuk azokat, mint bármely más egészségügyi szolgáltató. A krónikus betegek esetén például nagyon fontos a rendszeres orvosi ellátás, ezért annak, aki úton van, az a leghasznosabb segítség, ha hozzájuthat gyógyszerhez, orvosi konzultációhoz és úgy indulhat tovább a célállomásra. A gyermekek akut tüneteire pedig a gyors segítség a legjobb megoldás.” nyilatkozta Dr. Spányik András, a MedSpot Alapítvány orvosszakmai teamjének vezetője.

Lokális segítség a munkavállalóknak

“Közel 300 Ukrajnából érkezett munkavállaló dolgozik a raktárunkban. Lehetőséget biztosítunk nekik a folyamatos kommunikációra a családjaikkal, segítünk a családtagok elszállásolásban és havi kifizetés helyett átálltunk a két hetire, így könnyebben támogathatják a Magyarországon vagy Ukrajnában lévő hozzátartozóikat” - mondta el Vig Attila, a kifli.hu HR igazgatója.

A Rohlik csoport tagjai is aktívak:

A cseh Rohlik.cz az elsők között ajánlott fel nagyobb összeget a háború sújtotta övezet lakosságának. Továbbá az ukrán származású dolgozók családtagjainak utaztatásában, elhelyezésében, munkavállalásában is segít. Létrehoztak egy ukrán nyelvű telefonos lelkisegély vonalat és lehetővé tették a vásárlóiknak, hogy utalvány vásárlással hozzájárulhassanak a segítséghez.

Az osztrák gurkerl.at a február 25-i teljes nyereségét, 100.000 EUR-t a Caritas Austria szervezetnek utalta át, akik Ukrajnában segítik a rászorulókat.

A németországi knuspr.de is 10.000 eurót gyűjtött belső adományokból, továbbá étellel segítik a menekültek Rajna-Majna menti és müncheni letelepedését.

A majd csak áprilisban induló, de máris aktívan tevékenykedő, bukaresti sezamo.ro is menekülteknek biztosít fuvart az ukrán határtól a fővárosba.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rengeteg film érkezik az HBO Maxra

Izgalmas hónap előtt az HBO Max nézői, hiszen közel 90 film és közel 20 sorozat és gyerektartalom érkezik októberben a streaming oldalra. Friss mozisikerek (A pápa ördögűzője. Meg 2.), magyar filmek (Aki legyőzte az...

Titokzatos korba repít a Viasat History

Neves régészek és egyiptológusok segítségével repít vissza az időben a Viasat History – a történelmi csatorna október keddjeinek estéin a sokak által kedvelt ókori birodalmat, Egyiptomot emeli ki témaként. A főszerepet ezúttal Kleopátra és...

Egyre népszerűbbek az online szállásfoglaló platformok

Tovább növekedett az online platformokon az Európai Unióban lefoglalt vendégéjszakák száma 2023 második negyedévében az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint. A jelentés szerint az Airbnb, a Booking, az Expedia, vagy a...

Digitális hős lett a Praktiker webáruháza

A digitális hősök közé került a magyar tulajdonú Praktiker webáruháza a Forbes és a Google Digital Heroes listáján. A három közép-európai országban végzett felmérés alapján kiadott elismerést többek között az üzleti eredmények, teljesítménymérési adatok,...

Sokat spórolhatunk a tudatos vásárlással

Ha naponta nem is, de heti, kétheti rendszerességgel egészen biztosan mindenki betér egy drogériába, de tisztában vagyunk-e a termékek összetevőinek hatásával, a lejárati időkkel és hogy miért is jó egy natúr kozmetikum vagy egy...

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Közel ötödével nőnek a SVOD-bevételek az évtized végéig

Stabil növekedésre lehet számítani a streaming előfizetésekből származó bevételben a Digital TV Research friss előrejelzése szerint a következő években, a piac mérete 2029-re 127 milliárd dolláros lehet. A Netflix lesz a legnagyobb piaci szereplő...

Új néven folytatódik az ATV műsora

Október 3-tól új néven, megújult díszletben várja a nézőket az ATV A nap híre című műsora, amely ezentúl Akutál címmel kerül képernyőre keddtől-péntekig este. A műsorvezetők Krug Emília és Bodacz Balázs lesznek. Az Aktuál A...

Jó ügyért kampányol a Nestlé és a Tesco

Idén szeptember 28. és október 11. között újfent fut a Nestlé és a Tesco közös kampánya a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkájának támogatására. A kezdeményezés keretében a Nestlé a hazai Tesco hipermarketekben, valamint az áruházlánc...

Először nyerte el spanyol női rendező a San Sebastian-i filmfesztivál fődíját

Jaione Camborda nyerte el a San Sebastian-i nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Kagylót. A rendezvény 71 éves történetében első spanyol női rendezőként vehette át az elismerést. Az O Corno (Anyarozs) című naturalista dráma a nők...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Átalakíthatják a vásárlásokat az üzenetküldő alkalmazások

Bár az üzenetküldést általában hétköznapi, kötetlen beszélgetésekhez társítják, mára a marketing és a kereskedelem szempontjából is nagyszerű csatornává vált.A számadatokat tekintve a 2020-as években az online vásárlás világában jelentős változások következtek be, elsősorban az...

Rengeteg film érkezik az HBO Maxra

Izgalmas hónap előtt az HBO Max nézői, hiszen közel 90 film és közel 20 sorozat és gyerektartalom érkezik októberben a streaming oldalra. Friss mozisikerek (A pápa ördögűzője. Meg 2.), magyar filmek (Aki legyőzte az...

Titokzatos korba repít a Viasat History

Neves régészek és egyiptológusok segítségével repít vissza az időben a Viasat History – a történelmi csatorna október keddjeinek estéin a sokak által kedvelt ókori birodalmat, Egyiptomot emeli ki témaként. A főszerepet ezúttal Kleopátra és...

Egyre népszerűbbek az online szállásfoglaló platformok

Tovább növekedett az online platformokon az Európai Unióban lefoglalt vendégéjszakák száma 2023 második negyedévében az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint. A jelentés szerint az Airbnb, a Booking, az Expedia, vagy a...

Digitális hős lett a Praktiker webáruháza

A digitális hősök közé került a magyar tulajdonú Praktiker webáruháza a Forbes és a Google Digital Heroes listáján. A három közép-európai országban végzett felmérés alapján kiadott elismerést többek között az üzleti eredmények, teljesítménymérési adatok,...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....