- Hirdetés -

Sportos projektben a Mastercard

|

- Hirdetés -

A téli sportok fenntarthatóságán dolgozik a Mastercard és a Nemzetközi Síszövetség. A fizetéstechnológiai cég segítségével teljesen készpénzmentessé válik a Hahnenkamm versenynek otthon adó Kitzbühel, és a szakértők szerint a következő öt évben számos síparadicsom követheti az osztrák város példáját.

A Mastercard ma bejelentette, hogy az idei Hahnenkamm versenyre már teljesen készpénzmentessé válik Kitzbühel városa és számos technológiai újítással is találkozhatnak az ide látogatók. A Mastercard és a LAKS Pay egy olyan hibrid prepaid kártyát bocsát ki, amelyet a kártyabirtokosok nem csak fizetésre, de a sípályákon, a sílifteken, a közösségi közlekedés során, sőt a hotelekben is használhatnak majd.

Az idei verseny kapcsán a Mastercard egy tanulmányt is készített Prof. Dr. Sascha L. Scmidt, a düsseldorfi WHU – Center for Sports and Management igazgatójának vezetésével és további 46 nemzetközi sí iparági szakértő bevonásával. A tanulmány alapján a technológiai fejlesztések kulcsszerepet töltenek be a téli sportok jövőjében, hiszen amellett, hogy növelik a versenyzők biztonságát és segítik a hatékonyabb felkészülésüket, hozzájárulnak a sípályák környezetének megóvásához.

„A Nemzetközi Síszövetség (FIS) és a teljes iparág számára nagyon fontos, hogy a téli sportok a technológiai fejlődés élvonalában maradjanak, hiszen elsődleges szempont, hogy a sportág szerelmesei minél több örömet találjanak a síelésben és minden mást, így a vásárlásaikat is a gyorsan és kényelmesen intézhessék. Ugyanakkor oda kell figyelnünk a fenntarthatóságra és a téli sportoknak otthont adó hegyek védelmére is. A FIS ezért is támogat olyan projekteket, mint a mesterséges hótermelés, vagy az alpesi elektromos járművek és a szén-dioxid-semleges üdülőhelyek fejlesztése. Úgy látjuk, hogy a technológiának ebben is megkerülhetetlen szerep jut majd.”

„A Hahnenkamm versenyek mindig is a csúcstechnológia élvonalát jelentették és az együttműködésünk során a Mastercard már a kezdetektől számos fejlesztéssel járult hozzá ahhoz, hogy az itt élők és a versenyre érkező turisták számára modern fizetési környezetet biztosítson.”- mondta Rose Beaumont, a Mastercard európai kommunikációs vezetője

A Mastercard január 22-én, 12 órakor #RaceToTheFuture címmel tartott beszélgetést a Hahnenkamm versenyek előtt. Ennek során Dr. Sascha L. Schmidt, a tanulmány szerzője bemutatja az eredményeket, majd egy kerekasztal beszélgetéssel folytatódik a program a korábbi alpesi sí bajnokok, Aksel Lund Svindal és Daron Rahlves, a paralimpiai biatlonista Verena Bentele, valamint a játék- és szimulációs programtervező Johanna Pirker részvételével. A beszélgetést Jeannette Liendo, a Mastercard európai marketing igazgatója vezeti majd.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így védhetjük a szemünket mobilozás közben

A jó idővel jön a napsütés is, amitől gyakran nehezebb látni a kijelzőnket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felhúzni a fényerőt, ami azonban hosszútávon káros lehet szemünknek. A HONOR összeszedett pár általános tippet arról, hogy –...

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Új éttermet nyitott a Burger King

Második éttermét nyitja a Burger King Zala vármegyében, Zalaegerszeg mellett most már Nagykanizsán is élvezhetik a burger rajongók az eredeti WHOPPER élményt. A belvárosban található étterem fejlesztése tavaly júliusban indult, a közel 1 milliárd...

Így védhetjük a szemünket mobilozás közben

A jó idővel jön a napsütés is, amitől gyakran nehezebb látni a kijelzőnket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felhúzni a fényerőt, ami azonban hosszútávon káros lehet szemünknek. A HONOR összeszedett pár általános tippet arról, hogy –...

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...