- Hirdetés -

Startupokkal pörög a gasztro-forradalom

|

- Hirdetés -

Pizza házhozszállítás tizenöt percen belül, naprakész borturisztikai információk egy gombnyomásra, asztalfoglalás a neten az ország legmenőbb éttermeibe – néhány azok közül a megoldások közül, melyekkel magyar startupok hoznak új színt a hazai vendéglátós palettára. A gasztro-forradalom kilépett a konyhából: gombamód szaporodnak ugyanis az étkezéshez kapcsolódó, mindennapi életünket megkönnyítő innovációk is.
Az itthon évek óta dübörgő gasztro-forradalomnak köszönhetően szinte naponta-hetente nyílnak az új, igényes vendéglátóhelyek elsősorban a fővárosban, illetve a turisták által kedvelt vidéki régiókban. A digitális eszközök és ezzel párhuzamosan a hazai startup kultúra fejlődésének eredményeként pedig már egyre több, az étkezéshez és a vendéglátáshoz kapcsolódó ötlettel, megoldással lépnek a piacra hazai innovatív vállalkozások.
Az egyik legizgalmasabb hazai food startup a 15 Minutes Pizza, mely teljesen formabontó módon azt vállalja, hogy a rendeléstől számítva tizenöt percen belül kiszállítja a címre a kért pizzát. Az expressz házhozszállítás fogalmát kimaxoló cég egyelőre a budapesti belvárosi kerületek (V., VI., VII, VIII., XIII.) korgó gyomrú pizzaimádóit szolgálja ki, azonban hamarosan Budán is nyitnak egy egységet, illetve a közeljövőben országos franchise kiépítését tervezik.
A modell annyira egyedi, és igazodik a modern kor igényeihez, a rohanó városi életmódhoz, hogy a Drukka Startup Stúdió berkeiből induló cég Kelet-Közép Európát is meghódítaná. A sikert jól jelzi, hogy a tavasszal indult startup már a tízezredik pizzát szállította ki nemrégiben.
Mindent a hazai borokról és borvidékekről egy gombnyomásra
A Kóstolom alkalmazás célja, hogy alapvető tudnivalókat és tájékozódási pontot nyújtson a borturizmus és a gasztronómia szerelmeseinek. Az applikáció a hazai viszonylatban egyedülállóan átfogó képet nyújt hazánk borturisztikai életéről és szolgáltatásairól, a TripAdvisor-hoz hasonló módon segíti a tájékozódást a hazai borvidékeken és Budapesten elérhető bor-, gasztro- és szálláskínálatról és rendezvényekről.
A startup folyamatosan lépést tart a korral, így például az írásos és fényképes beszámolók mellett az utóbbi időben a videós tartalmakra helyezték a hangsúlyt, az adatbázisukban pedig már több mint 1000 szolgáltató szerepel.
Asztalfoglalás egy kattintással
Az Etterem.hu olyan úttörő, éttermeket összegyűjtő oldal, amely a részletes információkon és a különböző közösségi lehetőségeken (értékelés, megosztás, bejelentkezés, stb.) túl már az online asztalfoglalást is bevezette. Az oldalon több száz helyre lehet foglalni, az éttermek közül pedig válogathatunk kategóriánként, böngészhetjük a toplistákat, sőt, még az aktuális napi menük is elérhetők. A startup megállíthatatlanul robog előre: havi 250 ezer látogatóval és több tízezer regisztrált felhasználóval rendelkeznek, decemberben új applikációt mutatnak be, januártól pedig elkezdenek külföldi piacokra is terjeszkedni.
Felpörgetik az online rendeléseket
Ételrendelésnél sajnos sokszor fordul elő, hogy annyira átláthatatlan egy honlap, és hosszú a folyamat, hogy inkább feladjuk, és másik helyet keresünk. A OneMinOrder csapata étteremtulajdonosok, és egyben a rendelni vágyók számára is nagy segítséget nyújt: vállalják, hogy elkészítik az adott hely egyedi weboldalát, amelyen keresztül bárki egyszerűen, akár 1 perc alatt rendelhet. A honlaphoz saját applikációs is tartozik, ahol a felhasználók 5 érintéssel, 1 perc ráfordításával letudhatják a vásárlást, és nyomon is követhetik rendelésük állapotát. A rendszert ráadásul folyamatosan fejlesztik, és marketingszolgáltatásokkal is támogatják.
Irodai ebéd gyorsan és kényelmesen
Az irodában dolgozók rendszeresen szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy hol ebédeljenek. Ebben a dilemmában segít az Ordit, amely egy csokorba gyűjti az összes helyet, amely az adott munkahely közelében van, és vállal házhozszállítást. Így a hosszadalmas keresgélést elkerülve, időt és energiát spórolva választhatjuk ki, éppen milyen ételt rendelnénk. A szolgáltatással nemcsak a vendégek járnak jól, az éttermek is időt, költséget, valamint adminisztratív munkát spórolnak meg.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...