- Hirdetés -

Szállodai újratervezés – interjú Gál Judittal

|

- Hirdetés -

Március második hetében pár nap leforgása alatt állt le teljesen az európai és a globális turizmus, nehéz volt elhinni, hogy ez tényleg megtörténik – idézi fel a krízis kezdetét Gál Judit, a Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgatója, aki beszél az újranyitás során alkalmazott marketingstratégiájukról is.

– Lassan egy éve lesz annak, hogy átigazolt az Auchantól a Danubius Hotelshez. Ez azért elég éles váltásnak tűnik. A gyakorlatban – most nem számolva az elmúlt hónapok nehézségeivel – ez mennyire volt szakmailag nehéz váltás?

– Ami az iparági váltást illeti, a kereskedelmet megelőzően 7 évig nemzetközi PR-ügynökségeknél dolgoztam vállalati kommunikáció területén, az ügynökségi világból az ügyféloldalra történő váltás nagyobb rugalmasságot várt el, mint a kereskedelemből a turizmusba váltani. Azt a 10 évet, amit a kereskedelem megismerésével töltöttem, jól tudom most is kamatoztatni.

A turizmusban még fontosabb az ember, a vendéglátás műfajában elengedhetetlen, hogy a legjobb szakemberek a legjobb vendégélményt nyújtsák, egyetlen szarvashibával egy nyaralást – és egy márkáról alkotott képet – tönkre lehet tenni. Amikor valaki nyaralni megy, akkor azt sokáig tervezgeti, és elvárja, hogy ott minden tökéletes legyen. Bevásárláskor ennél megengedőbbek vagyunk. Egy hasonlattal élve, a szálloda olyan, mint a kiskereskedelemben a friss élelmiszer. Összetett és kényes terület, sok személyes interakcióval és az áru romlandó.

A szállodai szoba, szolgáltatás is véges készletekkel és véges szavatossággal rendelkező termék, holnap már nem lehet értékesíteni a mai napon el nem kelt szobákat, ezért körültekintő gondolkodást, profizmust igényel mind az értékesítés, mind a marketing terén.

Ami nem változott: a kommunikáció erejébe, márkaépítésbe vetett hitem. A márkaépítés az Auchan után egy hazai központú, nagy múltú és szép jövő előtt álló, komoly szállodaipari szereplőnél kihívást jelent. Az Auchan esetében az ott töltött éveim alatt jelentősen sikerült növelnem a megjelenések számát és minőségét, a médiareprezentáció tekintetében jóval megelőzte az Auchan a többi hozzá hasonló iparági rangsort elérő piaci szereplőt. Mindig tudtunk érdekesek és hitelesek lenni, ezt a média munkatársai és a vásárlók is értékelték.

A Danubius Hotelshez azzal a küldetéssel érkeztem, hogy az itteni, kiváló marketing és kommunikációs csapattal megújítsuk a márkát, hogy a Danubius munkatársai egy modern, ismert és kedvelt szállodaláncnál dolgozhassanak.

A Danubius márka lassan fél évszázada nem újult meg, eközben a szállodák nagy része az elmúlt években lenyűgöző, a vezetés pedig 21. századi szemléletű lett. Itt az ideje, hogy a márka is tükrözze, milyen átalakuláson ment át a vállalat. A professzionális üzemeltetés mellett a csak helyben átélhető élmények is még nagyobb hangsúlyt kapnak majd.

– Milyen a szervezeti felépítés, a csapat?
– Szakmailag kihívás volt, hogy a vállalati kommunikáción túl a marketing, a márka, az online marketing is egy ernyő alatt, az én vezetésemmel működik – ez szervezeti változást is jelentett, a Danubiusnál sem létezett korábban marketing és kommunikációs igazgatói pozíció. Egy márkaváltás előtt álló vállalatnál ez a legjobb döntés volt: integrált rendszerbe foglalni az összes marketing és kommunikációs területet, hiszen így tud a márkaváltás is teljeskörűen, összehangoltan megtörténni.

A kihívás tehát adott volt, és abban is biztos voltam, hogy a váltás jó döntés volt, mert Kovács Balázst, a Danubius vezérigazgatóját szakmai berkekből korábbról ismerve tudtam, hogy az ő vezetésével egy emberközpontú, egyenes, innovatív, megújulásra képes vállalati kultúrába csöppenek.

A Danubius egy második családot jelent, a turizmusban példaértékű, felelős munkáltatói hozzáállással, összetartó közösséggel. A sales-marketing területét az ügyvezetésben pedig egy csodás vezető, Liptai Judit képviseli – akit abban a pillanatban, amikor megismertem, tudtam, hogy nem csak kiváló szakember, de csodás ember is, és fél szavakból is meg fogjuk érteni egymást. Örülök, hogy vele dolgozhatok, tanulhatok tőle. Ebben a csapatban a váltás utáni beilleszkedés sem okozott nehézséget.

– Február elején már nyilatkozott lapunknak a koronavírus kapcsán, de akkor ez még egy kínai problémának tűnt és azt gondoltuk, hogy csak az onnan érkező beutazóforgalmat érinti. Emlékszik, hogy mi volt az a momentum, amikor világossá vált az ön számára, hogy a vírus nagyon súlyos problémákat okozhat a turisztikai iparágban?

– Január óta a kínai helyzet kapcsán már foglalkoztunk a koronavírussal, de a hatását még nem éreztette a szállodai foglaltságban február végéig. 2020 februárja a tavalyinál is sikeresebb hónap volt és alapvetően hasonló eredményekre számítottunk az évben.

Február végén tapasztaltuk már az első foglalások kiesését, március elején pedig egy hét leforgása alatt fordult meg a helyzet. Jelentős lemondást kaptunk Európából és az USA-ból is az ázsiai piacok mellett, a hatósági intézkedések miatt már nem tudtak elindulni az utasok. Március második hetében pár nap leforgása alatt állt le teljesen az európai és a globális turizmus, nehéz volt elhinni, hogy ez tényleg megtörténik.

Danubius Hotels Bükfürdő

– Mennyi szállodájuk van már nyitva és mennyi zárva?
– A Danubius Hotels fokozatosan, az igényekhez igazodva nyitja újra szállodáit a pünkösdi időszaktól kezdve. A vidéki szállodák közül a balatonfüredi Danubius Hotel Marina és Annabella, a bükfürdői Danubius Hotel Bük és a győri Danubius Hotel Rába már fogadja a vendégeket. Budapesten elsőként pedig a Danubius Hotel Helia nyitott ki június 15-én, a többi budapesti szálloda jelenleg még üzemszünetet tart, az igények függvényében fokozatosan nyit ki.

– A vidéki szállodáik talán még profitálhatnak is abból, hogy most a hazai vendégek kevésbé akarnak külföldre utazni. Viszont honnan lesz vendég a budapesti egységeikben, amíg nem indul be igazán a beutazóforgalom?
– Igen, a belföldi turizmus élénkülését elsősorban a vidéki szállodáinkban tapasztaljuk mi is, már szépen érkeznek a foglalások az év második felére. Az embereknek időre van szükségük, amíg újra el mernek utazni, a bizonytalanság miatt a rugalmas foglalási feltételeket pedig nagyra értékelik.

A budapesti szállodáink főként a külföldi turizmusra és a konferencia/rendezvény turizmusra épülnek. Sajnos Magyarországon még nincs benne a köztudatban az a világ más részén természetes igény, hogy a fővárosban is eltöltsünk egy élményekkel teli hétvégét, de reméljük ez hamarosan itthon is elterjed.

Danubius Hotels Helia

– Még a tavalyi kinevezésével szinte egyszerre jelentették be, hogy a Danubius korábbi gyógyszállodái az Ensana nevet veszik fel és szervezetileg is külön egységbe kerülnek. Miért volt szükség erre a lépésre?
– A szállodalánc 2019. szeptembertől két külön brand alatt működik tovább: létrejött a Danubius Hotels és az Ensana márka. Azok a szállodák, amelyeket eddig Danubius Health Spa szállodaként, gyógyvizes szolgáltatásaik miatt is kedveltek, Ensana márkanévre váltottak. Azokat a szállodákat, amelyeket kiváló városi hotelekként és családi pihenések úticéljaként ismernek az utazók, továbbra is Danubius Hotels márkanéven találják meg.

A márkák elkülönítésével vendégeink is könnyebben megtalálják a számukra fontos szolgáltatásokat: akár a gyógyvízhez köthető kikapcsolódást, gyógykúrát, akár a a városlátogatást vagy a családi programokkal kiegészített wellness pihenést választanák. A változtatást elsősorban a marketingeszközök célzottabb használatában rejlő lehetőségek indokolták, külön márkaként a felismerhetőbb szolgáltatások a vendégek érdekeit is szolgálják és a piaci versenyben is jobb pozíciót jelenthet számunkra.

A Danubius Hotelsnél számtalan lehetőséget kínálunk az üzleti utazóknak, konferencia- és rendezvényszervezőknek, városlátogatásra vágyóknak, ajánlatainkat pedig ezután kifejezetten rájuk szabhatjuk. Ezen felül a Danubius Hotelshez kapcsolódnak a kifejezetten családi szolgáltatások, a Bubbles klub gyerek animációi és a családosok körében nagyon kedvelt all inclusive szolgáltatások is.

– Lehet-e tudni, hogy eredetileg – nagyságrendileg – mekkora marketingbüdzsével kalkuláltak az idei esztendőre?
– A marketingbüdzsé a hat éve rekordot rekordra döntő vállalatnál szép mozgásteret adott volna idén is, száz milliós nagyságrendű marketing-kommunikációs költségvetéssel terveztünk, különös tekintettel a tervezett márkaváltásra. Most, a vírus miatt újratervezünk, hiszen a forgalmunk meg sem fogja közelíteni a tavalyi, 45 milliárd forintot.

– A marketingeszközök közül ilyenkor mi az, ami megy a kukába és mi az, ami akár a korábban tervezettnél is nagyobb hangsúlyt kaphat?
– Történelmi időszakot élünk a koronavírus miatt, egy száguldó autóval csapódtunk a betonfalba, bevételeink pár nap alatt 100%-kal csökkentek, hónapokig üzemszünetet tartottak a szállodáink. A vállalat munkatársainak is rendkívül nehéz időszakot kellett átvészelni, a bércsökkentést, kurzarbeitet és a létszámleépítést nem tudtuk mi sem elkerülni. A marketing és kommunikáció terén ezért szinte csak rendkívüli megoldásokat alkalmaztunk, kihívásokkal teli időszak volt ez, szakmailag nagyon tanulságos.

Kommunikáció terén az egyik leglényegesebb feladat, a vendégek és a munkatársak megfelelő, pontos tájékoztatása volt. A napról napra változó helyzet miatt eleinte szigorodtak, később lazultak a biztonsági intézkedések, ezt minden esetben pontosan le kellett reagálni. A kríziskommunikáció és menedzsment határozta meg a marketing és online kommunikációnkat is, a változásokkal kapcsolatos tájékoztatás futott minden owned és earned médián keresztül, a fizetett megjelenések és minden egyéb kiadás pedig azonnal fel lett függesztve.

A média is nyitott volt a különböző kezdeményezéseinkre, például a szív alakú hotel kivilágításokat, a szálloda újranyitásokat és az iparági helyzetelemzéseket fokozott érdeklődéssel, szerkesztőségi tartalomként jelenítették meg. Az online mémek rendkívül népszerűek voltak, virálisan kiválóan terjedt például a Biztos pihenés protokollunkról forgatott „Ne maradj otthon!” kisfilmünk Győrfi Pállal, aki saját bevallása szerint is az elmúlt hónapok egyik legkedveltebb mémje lett itthon.

– A Google-ben rákerestem néhány szállodájuk nevére és azt láttam, hogy ha nem hirdetnének rá a saját hotelek márkájára, akkor több szállásportál hirdetése is megelőzné a szállodáik “igazi” honlapját. Áruházas példával ez olyan, mintha a parkolóból bekísérném a vevőket, majd jutalékot kérnék a vásárlásaik után. A mostani helyzet nem lenne jó alkalom arra, hogy ezen a téren tiszta lapot nyisson a szállodaipar és csökkentsék a szállásportáloknak való kitettségüket?
– A jelenlegi helyzetben minden foglalás fontos, jöjjön az be saját weboldalunkon, vagy közvetítőn, úgynevezett Online Travel Agenten keresztül. De ahogy az előbb is említettem, a közvetlen foglalások aránya egyébként növekszik, a törzsvendégeink és sok érdeklődő is a Danubius Hotels weboldalán keresztül direktben foglal, a már említett rugalmas foglalási lehetőség és a kedvező ár miatt.

Az interjú Marketing & Média magazinban megjelent változatában további részleteket olvashat arról, hogy miként befolyásolta a járványhelyzet a Danubius Hotels marketingstratégiáját. A legfrissebb Marketing & Médiát digitális formában ide kattinva a Digitalstandon is megvásárolhatja.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A ChatGPT lehet az értékesítők legújabb fegyvere

A hazai értékesítők közel 70 százaléka már legalább egyszer alkalmazta a Chat GPT-t élesben, munkája során, hogy kreativitást és időt nyerjen a mesterséges intelligencia segítségével. Az adatok és a visszajelzések arra utalnak, hogy a...

Kedvezményekért adnák adataikat az online vásárlók

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21 ezer fogyasztó körében végzett...

Díjazták a legjobb hazai zenészeket

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei...

Kiderült, mennyi szabadidőt szeretnének a magyarok

A dolgozó magyarok mindössze 18 százaléka tud rendszeresen, akár minden hétköznap is magára időt szakítani – derült ki a Kinley márkatulajdonosa, a Coca-Cola kutatásából. A többség az otthonában töltene el legszívesebben egy-két nyugodt órát,...

Változások a Glosternél

Három nagyobb (rendszerintegráció, cloud, nemzetközi szoftverfejlesztés) üzletággá vonja össze az eddigi öt kisebb üzletágat a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A cégcsoport több személyi változásról is döntött: Murvai Attilát, a Gloster-Minero IT egyik vezetőjét nevezték ki...

Idén nyáron se igyuk le magunkat a sárga földig

Spotify kampánnyal, Kármán Odett influenszerrel és online edukációs kártyajátékkal népszerűsíti a tudatos alkoholfogyasztást a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács idei, a spiritsEUROPE támogatásával létrejövő (D)önts felelősen! Töltsd tele a nyarat! kezdeményezése. A Magyar Szeszipari...

Gyengélkedik a használtautó-import

Idén májusban a DataHouse adatai szerint 9234 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ez az érték 13 százalékkal haladja meg az áprilisi értéket, de továbbra is jelentősen elmarad az előző évek 10-11 ezres behozatali...

Mélyebben a zsebükbe nyúlhatnak a szülők

Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer csemete nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok...

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Készülhetnek a Marvel rajongók, érkezik az új sorozat

A rajongók már az első előzetes óta lázban égnek, hogy megismerhessék Nick Fury életének egyik újabb titokzatos szegletét. Nem tudod ki az a Nick Fury és hidegen hagy az egész képregényes világ? Esetleg csak...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Rákapcsoltak a jövő nyugdíjasai

Az idei első negyedévben a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással - adóvisszatérítéssel igénybe vehető - nyugdíjbiztosítási szerződések száma – derül ki a K&H adataiból. A magyarok egyre korábban...

A ChatGPT lehet az értékesítők legújabb fegyvere

A hazai értékesítők közel 70 százaléka már legalább egyszer alkalmazta a Chat GPT-t élesben, munkája során, hogy kreativitást és időt nyerjen a mesterséges intelligencia segítségével. Az adatok és a visszajelzések arra utalnak, hogy a...

Kedvezményekért adnák adataikat az online vásárlók

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21 ezer fogyasztó körében végzett...

Díjazták a legjobb hazai zenészeket

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei...

Kiderült, mennyi szabadidőt szeretnének a magyarok

A dolgozó magyarok mindössze 18 százaléka tud rendszeresen, akár minden hétköznap is magára időt szakítani – derült ki a Kinley márkatulajdonosa, a Coca-Cola kutatásából. A többség az otthonában töltene el legszívesebben egy-két nyugodt órát,...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....