Szavazatokra hajtanak az Erste pályázói

Közel háromszázan várják a szavazatokat és a zsűri döntését az Erste Higgy Magadban! pályázatán, ahol társadalmilag hasznos projektek kaphatják meg az induláshoz vagy a továbbfejlődéshez szükséges anyagi támogatást és szakmai segítséget. Magyarország legszélesebb körű társadalmilag hasznos vállalkozásokat támogató pályázatán mindenki indulhatott elképzelésével.
Túlszárnyalta az előzetes várakozásokat az Erste Higgy Magadban! pályázatán indulók száma: összesen 289 olyan magánszemély, kisvállalkozás és alapítvány várja a szavazatokat és a zsűri döntését, amely szerepvállalásával, termékeivel és szolgáltatásaival pozitív társadalmi hatást érne el. Több mint ezren kezdték el a pályázatok kitöltését és mintegy hatszázan jutottak el az adatlap teljeskörű kitöltéséig. A kezdeményezés honlapjára azok a társadalmilag hasznosnak ítélt pályázatok kerülhettek ki, vagyis azok kaptak esélyt a támogatás elnyerésére, amelyeket a zsűri előzetesen megvalósíthatónak és fenntarthatónak vélt – írja közleményében az Erste Bank.
Három pályázat nyerhet majd összesen tízmillió forintot: a közönségszavazás nyertese mellett a zsűri két további projektet választ, amelyek az anyagi mellett ennél talán még fontosabb szakmai segítséget is kapnak terveik megvalósításához.
Az Erste Bank mindennapi banki működésének részévé kívánja tenni az eddig a pénzintézetek érdeklődésének homlokterébe nem került társadalmi vállalkozások és induló cégek segítését, inkubációját. A bank ez év elején indította el Magyarországon a kifejezetten társadalmi vállalkozásokat segítő Seeds (Social Enterprise Establishment and Development) programját, amelyben az esélyegyenlőtlenséget csökkentő, a rászorulók életminőségének javítását célzó több tucatnyi szervezet kapott és kap folyamatos szakértői támogatást ahhoz, hogy megállja a helyét az üzleti világban. A tapasztalatok kedvezőek, hiszen olyan szervezetek tudtak kiteljesedni a program során mint az autistákat foglalkoztató Kockacsoki, az anyukabarát budapesti kávézó a HelloAnyu! és az InDaHouse közösségi tér és mentorálási programcsalád.
Az ősszel útjára indított Erste Higgy Magadban! pályázat során az ötleteknek semmi sem szabott határt, magánszemélyek és szervezetek ugyanúgy feltölthették elképzeléseiket, egyetlen kérdőív kitöltésével elindulhattak a megmérettetésen. A december közepéig tartó szavazáson 126 magánszemély és 163 szervezet – alapítvány és vállalkozás – tervei versenyeznek egymással. A legtöbb pályázat közvetlenül hátrányos helyzetűeknek nyújtana segítséget, de közel ugyanennyien szeretnének társadalmi célokat szolgáló vállalkozásuk beindításához támogatást kapni, de számtalan művészeti és oktatási projektet is segíthetnek szavazatikkal a pályázat honlapjának látogatói.