- Hirdetés -

Százmilliós adománnyal segített a P&G

|

- Hirdetés -

A Procter & Gamble idén 105,2 millió forint értékben adományozott terméket vagy pénzbeli támogatást partnerszervezeteinek Magyarországon. A vállalat évek óta segíti többek között a Magyar Vöröskereszt, az SOS Gyermekfalvak, a Magyar Élelmiszerbank, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Habitat for Humanity tevékenységét, de folyamatos támogatást nyújt a vállalat gyáraihoz közel álló helyi közösségeknek és szervezeteknek is, mint a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház vagy a Csömöri Alapszolgáltatási Központ.

A Procter & Gamble élen jár a helyi szervezetek és közösségek támogatásában, és évek óta elkötelezetten segíti a rászorulókat partnerszervezetivel együttműködve. A világjárvány kitörése óta fokozott figyelmet fordít a nehéz helyzetbe került társadalmi rétegek megsegítésére, és 2021-ben eddig több mint 105 millió forint értékben adományozott termékeket, és nyújtott anyagi támogatást hazai partnerei részére. A vállalat kiemelt célja, hogy minden olyan közösség egészségét és jólétét támogassa, amellyel érintkezésbe kerül nemzetközi, országos és helyi szinteken.

„Vállalatként a felelősségünk, hogy valamit visszaadjunk a szükségben szenvedőknek. A legtöbb támogatott szervezettel már évek óta szorosan együttműködünk, és tudjuk, hogy segítségükkel a leginkább rászorulókhoz juthat el támogatásunk” – mondta Krubl Yvette, a vállalat kommunikációs vezetője.

A Magyar Vöröskereszt idén több mint 46 millió forint értékű támogatásban részesült, többek között női higiénés termékeket kapott Lányból nővé programjuk hatékony megvalósítására, de számos alkalommal juttatott el a vállalat segítségével mosó- és tisztítószereket rászoruló családok számára. A Magyar Élelmiszerbank közel 30 millió forint értékben kapott babaápolási termékeket és mosószereket, amelyekkel szintén nehéz helyzetbe került családokat támogattak. A Pest Megyei Flór Ferenc kórházat a működésükhöz szükséges eszközökkel, illetve kézfertőtlenítővel és női higiénés termékekkel segítették, az SOS Gyermekfalvak számára babaápolási termékeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részére pedig női higiénés termékeket adományozott a vállalat. Az ország számos kórházának kizárólag koraszülötteknek gyártott, kereskedelmi forgalomban nem kapható pelenkákat adományozott.

Adományozási programjai mellett a vállalat fontosnak tartja az önkéntes segítségnyújtást is, idén közel 250 munkavállalójuk vett részt különböző önkéntes projektekben. Az évek óta tartó Álmok karácsonyfája programjuk keretében idén 303 gyermek álmait váltják valóra országszerte.

„Önkéntes programjainknak nagy jelentősége van vállalatunk életében, és folyamatosan erre ösztönözzük a kollégákat is. Idén egy fogyatékosoknak otthont és munkát adó szervezet környezetét tettük élhetővé a Habitat for Humanity szervezettel közösen, fát ültettünk a MyForest Alapítvánnyal, osztálytermet renováltunk a zuglói Egressy Gábor középiskolában, és az Álmok Karácsonyfája programunk ajándékait is a kollégák szerzik be a rászoruló gyermekek részére” – tette hozzá a kommunikációs vezető. – Egy nagyvállalat közösségben betöltött szerepe hatalmas, ezért elkötelezettek vagyunk abban, hogy az idén indult Lead with Love programunk keretében erőforrásaink, kapcsolataink és üzleti szaktudásunk felhasználásával továbbra is folyamatos támogatást nyújtsunk partnereinknek. 2021-ben 2021 jótettet vállaltunk világszerte, melyet sikeresen túl is szárnyaltunk. Hisszük, hogy anyagi és termékadományainkkal százezrek életét tehetjük könnyebbé.”

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Mesterséges intelligenciával növekszik a lengyel webshop

A lengyel alapítású eobuwie.pl Közép- és Kelet-Európa egyik vezető cipő-, táska- és kiegészítő kereskedője, Magyarországon ecipo.hu márkanéven ismert. Ahogy a vállalat új piacokra terjeszkedik, úgy válik egyre összetettebbé árukészlete és választéka. A tervezési folyamatok...

Egyre többen aggódnak a digitális lábnyomuk miatt

Az európaiak 82 százalék-a szeretne véglegesen törölni valamit a 2021-es közösségi médiás posztjai közül – derül ki a Kaspersky felméréséből. A legnagyobb arányban a Z-generációs fogyasztók szeretnének levenni valamit a 2021-es posztjaik közül (86%),...

Újabb magyar városokban terjeszkedik az IKEA

A 2021-es pénzügyi év számos kihívást tartogatott a Covid–19 világjárvány miatt, az IKEA 109 milliárd forint teljes kiskereskedelmi forgalommal zárta az időszakot. Ez a megelőző évhez képest majdnem 12%-os növekedést jelent. Az online kereskedelem...

Csúcsot döntött a használtautópiac

Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, közel 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2021-ben. Ez az érték 3,4 százalékkal haladja meg az előző évi szintet: 2020-ban 791 ezer volt a belföldi...

Mobiljukat fizetési terminálként használhatják az UniCredit ügyfelei

A SoftPOS a dinamikusan bővülő európai piacokon és a technológiailag fejlett országokban aktív paytech vállalat, a Nexi által kifejlesztett alkalmazás, amely már az UniCredit Bank üzleti ügyfelei számára is elérhető. Az alkalmazás segítségével a...

Erősíti karitatív sorsjegyértékesítő hálózatát a Szerencsejáték Zrt.

Többéves előkészítő munkát követően biztonságosabbá, gyorsabbá és hatékonyabbá tette sorsjegyértékesítő rendszerét karitatív hálózatában a nemzeti lottótársaság. Digitális eszköz biztosításával a Szerencsejáték Zrt. Európában másodikként biztosította a hálózatban dolgozók részére, hogy online kezeljék készleteiket és...

Munkáltatói díjat nyert a Lidl

A Lidl Magyarország első alkalommal került be a Top Employer minősítéssel rendelkező vállalatok közé. A díjjal a független "Top Employers Institute" azokat a munkáltatókat ismeri el világszerte, akik kiemelkedő munkavállalói körülményeket biztosítanak.Idén a Lidl...

Fékezett a Netflix, lassan jönnek az új előfizetők

A múlt évben 18,2 millióval tudta növelni előfizetői számát a Netflix, ami nem csak 2020-as évben felmutatott bővüléshez képest komoly visszaesés, de a pandémia előtti időszakkal összevetve is. Üzleti szempontból egyébként nem volt rossz...

Így tennék biztonságosabbá az online világot

A jogellenes online termékek, szolgáltatások és tartalmak jobb kiszűrése, az óriásplatformok, például a legnagyobb közösségi felületekre vonatkozó szigorúbb szabályok, valamint a kiskorúak védelmét szolgáló előírások is szerepelnek abban az új rendeletjavaslatban, amit tegnap fogadott...

Új lehetőségeket hoz a Visa felhőalapú platformja

A Visa nemrégiben bejelentette új felhőalapú fizetéselfogadási platformját, a Visa Acceptance Cloudot (VAC), amely forradalmasítani fogja a vállalkozások számára az ügyfelektől érkező fizetések elfogadási módját. A Visa népszerű - okostelefonokat és tableteket fizetési terminállá...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Legendákkal jön a téli olimpia közvetítése

Az Eurosport platformjai lesznek a 2022 évi téli olimpiai játékok közvetítésének otthona, amelynek 107 fős szakértői gárdája több mint 80 olimpiai érmet és 26 aranyérmet számlál. A csapat páratlan betekintést és szakértelmet kínál sportrajongók...

Mesterséges intelligenciával növekszik a lengyel webshop

A lengyel alapítású eobuwie.pl Közép- és Kelet-Európa egyik vezető cipő-, táska- és kiegészítő kereskedője, Magyarországon ecipo.hu márkanéven ismert. Ahogy a vállalat új piacokra terjeszkedik, úgy válik egyre összetettebbé árukészlete és választéka. A tervezési folyamatok...

Egyre többen aggódnak a digitális lábnyomuk miatt

Az európaiak 82 százalék-a szeretne véglegesen törölni valamit a 2021-es közösségi médiás posztjai közül – derül ki a Kaspersky felméréséből. A legnagyobb arányban a Z-generációs fogyasztók szeretnének levenni valamit a 2021-es posztjaik közül (86%),...

Újabb magyar városokban terjeszkedik az IKEA

A 2021-es pénzügyi év számos kihívást tartogatott a Covid–19 világjárvány miatt, az IKEA 109 milliárd forint teljes kiskereskedelmi forgalommal zárta az időszakot. Ez a megelőző évhez képest majdnem 12%-os növekedést jelent. Az online kereskedelem...

Csúcsot döntött a használtautópiac

Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, közel 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2021-ben. Ez az érték 3,4 százalékkal haladja meg az előző évi szintet: 2020-ban 791 ezer volt a belföldi...
- Hirdetés -

CMO

Sokat számít a 30 éves jelenlétünk

Hársfalvi János, marketingvezető, Magyar Suzuki Zrt. - Nagyon nehéz év volt a tavalyi, a hazai piac csökkent is, közel 5 százalékkal. De a kis Suzuki elég nagyot ment. Elégedett vagy, vagy ennél is jobbra...

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A legfenntarthatóbbak között a Schneider Electric

Ismét bekerült a legjobbak közé a Schneider Electric a Corporate Knights által évente összeállított, a legfenntarthatóbb módon működő vállalatokat felsoroló Global 100-as listán.A kanadai média- és kutatócég minden évben több mint 6900 vállalatot vizsgál...

Mesterséges intelligenciával segíti a vízgazdálkodást a Microsoft

A szennyvízkezelés során egy új Microsoft fejlesztés révén előre jelezhető a víz mennyiségének és ezzel a minőségének hirtelen megváltozása. A Microsoft mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldását a hazai központú, biológiai víztisztító rendszereket fejlesztő Organica Water...

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

DATA