- Hirdetés -

Szegeden nyit irodát a Lufthansa

|

- Hirdetés -

Elsősorban Java és Javascript fejlesztőket, tesztelőket és adatmérnököket vár újonnan nyíló szegedi irodájába a légiközlekedési informatika egyik piacvezető vállalata, az idén 25 éves Lufthansa Systems Hungária. A társaság az utánpótlást sem bízza a véletlenre: még 2019 nyarán írt alá megállapodást alkalmazott és ipari kutatási együttműködésről a Szegedi Tudományegyetemmel.

A Széchenyi tértől pár utcára, a hajdani tiszti klub épületének első szintjén alakítottak ki modern, innovatív irodai környezetet a Lufthansa Systems Hungária új, szegedi irodájában dolgozóknak. A légiközlekedési informatika egyik meghatározó világvállalatának új egysége 10-15 fővel kezdi meg működését Fritz Zsombor site manager irányításával, és a tervek szerint évente 15-20 új kollégával bővül a létszám, hogy megmaradjon a társaság budapesti központjára is jellemző, családias környezet – közölte a megnyitón Michael Herrmann, a Lufthansa Systems Hungária ügyvezető igazgatója.

Az idén 25 éves magyar leányvállalat egyidős a légiközlekedés szinte összes szegmensére egyedülálló megoldásokat kínáló, az útvonaltervezéstől a személyzet beosztásán át a fedélzeti szórakozásig minden területet informatikai szolgáltatásokkal lefedő Lufthansa Systems-szel. A cégcsoport több mint 350 légitársaságnak dolgozik, az itt fejlesztett szoftverek közel 700 000 járat működéséhez járulnak hozzá. Az 1995-ben alapított budapesti iroda azóta további „testvéreket” kapott a világ számos pontján, New Yorktól Szingapúrig. A fővárosi irodában jelenleg több mint 450 magasan képzett szakember dolgozik, akik több száz légitársaság és repülőtér mindennapi biztonságos és hatékony működésének tevékeny részesei.

Ahogyan negyedszázaddal ezelőtt a kiemelten felkészült magyarországi informatikai szakembergárda miatt tette le Budapest mellett a voksot a Lufthansa Systems, ez a faktor Szeged esetében is döntőnek bizonyult. Jelenleg is több szegedi kolléga dolgozik rugalmas foglalkoztatás keretében több éve vagy éppen évtizede a vállalatnál. Michael Herrmann, a Lufthansa Systems Hungária ügyvezető igazgatója szerint a kedvező földrajzi elhelyezkedés és a jó megközelíthetőség mellett a városban folyó, színvonalas IT-képzés szólt leginkább Szeged mellett. Michael Herrmann arról is beszélt, hogy az egyetemmel tavaly nyáron aláírt kutatási megállapodás alkalmazott és ipari kutatási feladatokra egyaránt kiterjed. Így egyebek mellett a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás felhasználására a számítógépes optimalizálás területén, továbbá légiközlekedési feladatok megoldására fejlesztett egyedi algoritmusokra, modellekre és szoftveralkalmazásokra.

A kooperáció kutatási eredményeit a Lufthansa Systems új termékeinek kialakításához ugyanúgy fogják majd használni, mint a meglévők továbbfejlesztéséhez, amelyek részben akár helyben is megvalósulhatnak. Szegeden a légi és földi személyzet, valamint a légiforgalmi irányítók által használt alkalmazásokat, továbbá a repülőjegyértékesítés teljes folyamatát végigkísérő digitális megoldásokat fognak fejleszteni és tesztelni. Ezért backend és frontend fejlesztők, tesztelők, valamint adatmérnökök jelentkezését várja nyitott pozícióira a Lufthansa Systems Hungária, amelynél elsősorban nem a végzettség, hanem a jelöltek szakértelme és hozzáállása a lényeges a kiválasztáskor.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiderült, mire használják a legtöbben a mobiljukat

2018-ban még több mint egymilliárd darab SMS-t írtunk meg és küldtünk el a mobilunkkal, de 2021-re 30 százalékos visszaesés történt: tavaly már csak 714 millió SMS-t küldtek ki a lakossági előfizetők. Ugyanakkor a rövid...

Bevásárolt a Siemens

A német vállalat felvásárolta megelőző karbantartási megoldásokat fejlesztő Senseye-t.Tovább erősíti digitális portfólióját a Siemens. A Senseye felvásárlásával a német technológiai vállalat tovább bővíti az innovatív megelőző karbantartáshoz és intelligens eszközkezeléshez kötődő megoldáskínálatát.A brit Senseye...

Kínából kapott elismerést Magyarország

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a járványidőszak alatt sem hagyott fel a turisztikai piacépítéssel. Ennek sikerét igazolja, hogy hazánk idén négy díjat is kapott a kínai turisztikai szakma meghatározó éves eseményén, a National Tourism...

Világhírű festményeken jelenik meg a balatoni szörpmárka

A Folly Arborétum szörpcsaládjának legújabb tagját, a Spring fantázianevet viselő tavaszias, fűszeres ízvilágú szörpöt az egyik legizgalmasabb művészeti forradalom alkotásaival vezették be.A Folly legújabb szörpje, a Spring – palackba zárt tavasz az évszak ízvilágát...

Ötszáznál is több csomagautomatába rendelhetünk egységes áron az eMAG-tól

A dunaharasztin épülő automatizált raktárbázis bejelentése mellett egy másik fontos mérföldkövet ért el az eMAG-Extreme Digital: a vállalat easybox csomag automatáinak száma elérte az 529-et, és néhány napja már jutányos, egységesen 690 forintos áron...

Csoportos leépítés a Life TV-nél, Vaszily tanácsadója lesz Hajdú Péter

Csoportos leépítést hajtanak végre a Life TV-t és az Ozone TV-t működtető Media Vivantis Zrt.-nél a Blikk információi szerint, a lap beszámolójára reagálva a társaság közleményt adott ki, amelyben megerősítették a létszámcsökkentés tényét. A...

Új, fiataloknak szóló márkát hoz a magyar piacra a Central

Megszerezte a Szlovákiában és Csehországban már évek óta sikeresen működő Refresher brand licencét a Central Médacsoport, amely jelentős tulajdonrészt is vásárolt a márkát üzemeltető Refresher S. A.-ben. A fiatalokat megcélzó online márka bevezetését egy,...

Még az idén meglehet az egymilliárd 5G előfizetés

2022 végére eléri az egymilliárdot az 5G előfizetések száma, elsősorban Észak-Amerika és Északkelet-Ázsia gyors növekedésének köszönhetően, miközben az öreg kontinensen lassabban terjed a kommunikációt és gazdaságot átformáló technológia - derül ki az Ericsson tanulmányából....

Hogyan alakítható ki a munka és a magánélet egészséges egyensúlya? (x)

Valljuk be: a rohanó XXI. században nem egyszerű feladat megtalálni egy egészséges munka-magánélet egyensúlyt. Reggeltől estig rohanunk, intézzük az intézendőket, hazavisszük a munkát, a reggeliről általában megfeledkezünk, valahol bedobunk egy gyors ebédet, miközben igyekszünk...

Új videósorozatot indít a WMN

A WMN vadonatúj videósorozatot indít, amellyel egy új korosztály felé nyitnak: a huszonéveseket célozza meg a Korszak című videós podcastszériával. A sorozat koncepcióját a két műsorvezető, a fiatal kora ellenére már veterán WMN-szerzőnek számító...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így készül a fesztiválokra a Dreher

Két éves kihagyás után nyitnak újra Magyarország legnagyobb fesztiváljai. A tizedik jubileumát ünneplő Balaton Sound és a több mint félmillió látogatót váró Sziget hivatalos söre idén is a Dreher lesz. A márka a legkedveltebb...

Kiderült, mire használják a legtöbben a mobiljukat

2018-ban még több mint egymilliárd darab SMS-t írtunk meg és küldtünk el a mobilunkkal, de 2021-re 30 százalékos visszaesés történt: tavaly már csak 714 millió SMS-t küldtek ki a lakossági előfizetők. Ugyanakkor a rövid...

Bevásárolt a Siemens

A német vállalat felvásárolta megelőző karbantartási megoldásokat fejlesztő Senseye-t.Tovább erősíti digitális portfólióját a Siemens. A Senseye felvásárlásával a német technológiai vállalat tovább bővíti az innovatív megelőző karbantartáshoz és intelligens eszközkezeléshez kötődő megoldáskínálatát.A brit Senseye...

Kínából kapott elismerést Magyarország

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a járványidőszak alatt sem hagyott fel a turisztikai piacépítéssel. Ennek sikerét igazolja, hogy hazánk idén négy díjat is kapott a kínai turisztikai szakma meghatározó éves eseményén, a National Tourism...

Világhírű festményeken jelenik meg a balatoni szörpmárka

A Folly Arborétum szörpcsaládjának legújabb tagját, a Spring fantázianevet viselő tavaszias, fűszeres ízvilágú szörpöt az egyik legizgalmasabb művészeti forradalom alkotásaival vezették be.A Folly legújabb szörpje, a Spring – palackba zárt tavasz az évszak ízvilágát...
- Hirdetés -

Don't Miss

A vendéglátás is a szórakoztatóipar része

Kereszty Gábor 2002 és 2007 között a hazai médiapiac egyik meghatározó szereplője volt a TV2 vezérigazgatójaként. Azonban az első TOP50 megjelenésekor már távozott a csatornától, így egyetlen összeállításunkban szerepelt, még 2011-ben. Egy évvel azelőtt...

A kereskedés dinamikája és intenzitása is más

Lengyel András hosszú éveken át az Axel Springer, majd a Ringier Axel Springer hirdetési és marketingigazgatójaként dolgozott. A kiadótól – 14 év után – 2016-ban távozott. Ezt követően az Atmedia kereskedelmi és portfólióigazgatója volt,...

Építkezni szeretek – interjú Palocsay Gézával

Nem érzi visszalépésnek, hogy az Adevinta után a kevésbé ismert Pepita.hu-nál folytatja, amelyből három év alatt százmillió euró forgalmú céget építene Palocsay Géza. A webáruházként és online piactérként is működő platform fejlődésének támogatására a...

Hiszünk a marketing erejében

Az üzleti döntéshozókat is jobban megszólítanák és mélyebben megismertetnék őket a marketing szerepeivel, feladataival és lehetőségeivel az idei Marketing Summit Hungary- n – mondta el Hinora Ferenc. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elnöke az...
Várkonyi Balázs TOP25

Közös platformon

Várkonyi Balázs, eMAG-Extreme Digital, ügyvezető igazgató - Április közepén jelentették be, hogy összevonják a platformjaikat, és a jövőben az eMAG platformját használja a cég, az Extreme Digital vásárlóinak is erre kell váltaniuk. Miért volt szükség...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Elektromos furgonokkal zöldít a Tesco

Magyarországon elsőként vezetett be teljesen elektromos meghajtású furgonokat házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco. Az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja...

Tavaly is karbonsemlegesen működött a Magyar Telekom

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott (2021-2030), ötödik fenntarthatósági stratégia fő célkitűzése, valamint az első év eredményei olvashatók a Magyar Telekom friss Fenntarthatósági jelentésében. A Magyar Telekom Csoport 2005 óta kezeli stratégiai szinten...

Több mint ezer beszállító csatlakozott a Schneider Electric zöld programjához

Idén a múlt évhez képest két pozíciót javítva a második helyet szerezte meg a Schneider Electric a Gartner ellátási láncokat értékelő toplistáján. A vállalat tavaly elindított kibocsátáscsökkentő kezdeményezéséhez már több mint ezer beszállító csatlakozott.Ismét...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....