- Hirdetés -

Szolidabban ünnepeljük idén a húsvétot

|

- Hirdetés -

Sokan változtatnak idén húsvéti ünneplési és vásárlási szokásaikon: például tavalyhoz képest kevesebben vendégelnek meg rokonokat, ismerősöket. Spórolni a legtöbben a húsvéti fogásokon terveznek, a játékokon, ajándékokon viszont jóval kevésbé - derül ki a GKID felnőtt korú hazai internetezőkre reprezentatív felméréséből, amely az eMAG megbízásából készült. Ugyanakkor az emberek közel kétharmada továbbra is tervez ünnepi beszerzést.

A legtöbben idén is a tavalyihoz is hasonlóan tervezik megünnepelni a húsvétot, ám tavalyhoz képest néhány jelentős eltérés is tapasztalható: idén 5 százalékkal alacsonyabb azoknak az aránya (20 százalék), akik ismerősöket, rokonokat terveznek otthonukban vendégül látni az ünnep alatt - derül ki a GKID 1700 fő körében zajlott, a hazai felnőtt korú internetezőkre reprezentatív felmérésből, amelyet az eMAG megbízásából készített el a piackutató cég.

A húsvéti szokások közül a legnépszerűbb a hagyományos húsvéti menü fogyasztása, a válaszadók 56 százaléka fog ezzel ünnepelni. Minden negyedik felhasználó készül tojásfestéssel, vagy kalács, sütemény készítésével, locsolkodásban pedig 31 százalékuk működik közre akár locsolóként, akár meglocsoltként. A hazai internetezők 15 százaléka szervez tojásvadászatot – minél több gyermek van egy családban, annál magasabb az így ünneplők aránya.

Legtöbbünknél otthoni sütés-főzéssel telik majd a húsvét

Az idei húsvétot saját bevallásuk szerint idén a legtöbben (33%) otthon, szűk családi körben ünneplik majd. A válaszadók mintegy negyede számára sütéssel-főzéssel, étkezéssel telnek ezek a napok, de ugyanekkora hányaduk tervez kirándulást, negyedük vendégségbe hív rokonokat, ismerősöket, míg csaknem minden ötödik válaszadó (19%) maga lesz vendég másnál. A válaszadók mindössze 7 százaléka tervez az ünnepre kulturális programot, ugyanennyien belföldi utazást, és csupán 2 százalék utazik külföldre.

Tavalyhoz képest idén kevesebben (26% helyett 20%) terveznek kirándulást, kevesebben utaznak el (7% helyett 5%), és a 2022-es 26 százalékhoz képest idén csupán a válaszadók 21 szándékozik sütés-főzéssel tölteni a húsvétot.

Ezeket a húsvéti ajándékokat rendelik leginkább online

A válaszadók közel kétharmada tervez külön húsvéti termékeket beszerezni, 35 százalékuk pedig online is tervez rendelni. Az online vásárlás mellett leginkább az alábbi érvek szólnak: nagyobb a választék (47%), könnyebb az árak összehasonlítása (37%), itt találni megfelelő terméket (37%).

Internetes áruházakból a legnagyobb arányban könyvet (43%), műszaki cikket (38%), játékot (35%) ruhát, cipőt (27%), sportszert (23%), valamint ajándékba szánt alkoholos italt (16%) terveznek rendelni húsvétra a hazai internetezők. Emellett a locsoláshoz vagy ajándékba szánt parfümök esetében is jelentős (14%) a kimondottan online vásárlást tervezők aránya.

Tartós élelmiszerre (például tormára, mustárra, üdítőre) a legtöbben (35%) bruttó 5-10 ezer forint közötti összeget terveznek költeni, friss élelmiszerre (sonka, tojás, zöldségek) viszont 10-20 ezer forintot szán a legtöbb (37%) válaszadó, takarító, tisztítószerre 5 ezer forint alatti összeg ráfordítása a legjellemzőbb (39%). Ajándékba szánt játékra a legtöbben (37%) 5-10 ezer forintot költenének, ahogy műszaki cikkre (30%) és könyvre (49%) is.

Saját adatai alapján az eMAG-nál húsvétkor a játékok, azon belül is főleg a LEGO-szettek, társasjátékok iránt emelkedik meg a kereslet, de ezekben a hetekben alkoholmentes italt, üdítőt, valamint tartós élelmiszert, tisztító- és mosószert is sokkal többen rendelnek online.

Ezen spórolnak a netezők idén húsvétkor

Ha az ünnepi vásárlás oldaláról nézzük, a legtöbben (23%) a húsvéti menüre terveznek kevesebbet költeni, a válaszadók 19 százaléka pedig ugyanannyit tervez költeni, és számít arra, hogy az árak emelkedése miatt kevesebb dolgot fog megvásárolni, mint tavaly ilyenkor. Ugyanakkor jelentős azoknak az aránya (13%), akik az áremelkedések miatt eleve magasabb húsvéti költéssel kalkulálnak.

Játékok, ajándékok beszerzésén jóval kevesebben (a felhasználók 9 százaléka) terveznek spórolni, ennél többen (12%) ugyanannyit költenének e célra, mint tavaly, 2 százalékuk pedig még annál többet is.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újabb zöld lépéseket tett a Spar

Számos környezettudatosságot, felelős hulladékgazdálkodást és optimális energiagazdálkodást célzó kezdeményezést indított az elmúlt években a SPAR Magyarország a toGo ételbárjaiban. Jó hír, hogy sikerült csökkenteni a felhasznált sütőolaj mennyiségét, valamint bevezették a műanyagmentes csomagolásokat és...

Így fizetnek a magyarok külföldön

A magyarok 40 százaléka tervez idén külföldi nyaralást, a legnépszerűbb úticélok pedig fej-fej mellett Olaszország és Horvátország. Az OTP Bank ügyfeleinek kártyahasználati tapasztalati is azt mutatják, hogy nyáron ez a két ország a legnépszerűbb...

Beütött a kánikula – tippek a hőség enyhítéséhez

A valaha mért legmelegebb júniust éljük, miután már 2024 első öt hónapja is melegebb volt minden korábbi év ugyanazon hónapjánál. Mindezt a jövő heti magyarországi előrejelzések is megerősítik: 36-37 fok várható. Ilyenkor csőstül kapjuk...

Nicolas Cage és Oz Perkins új filmje érkezik a mozikba

A szélsőséges szerepeiért imádott Nicolas Cage és a kortárs horror visszatérő színésznője, Maika Monroe macska-egér játékot űz Oz Perkins új horrorfilmjében, a Longlegs – A rémben.Lee Harkert (Maika Monroe), az ifjú és tehetséges FBI-ügynököt...

Erre érdemes figyelni a lakáshiteleseknek

Aki hitelfelvételben gondolkodik, annak gyakran merül fel a fejében a kérdés: hogyan védheti meg a családját egy esetleges váratlan életesemény esetén? Mi történhet akkor, ha az adós meghal, kiesik a jövedelme és a hitel...

Világméretű kezdeményezés a tiszta vízért

Három új ivóvíz kút épülhet Afrika vízkrízis sújtotta térségében a BWT tavaszi kezdeményezésének és a lelkes BWT közösségnek köszönhetően. A BWT, Európa vezető víztechnológiai vállalata az idei Víz világnapján nagyszabású kezdeményezéssel jelentkezett. Futásra invitálta...

Ami nélkül nem érdemes utazni

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) adatai szerint az év első öt hónapjában megkötött online utasbiztosítások díja naponta és személyenként 702 forint volt, ami mindössze 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi...

Drágább nyárra készülnek idén a szülők

A nyáron a legnagyobb kihívást a gyerekek felügyeletének megszervezése jelenti a szülők számára az Erste felmérése szerint – a hosszú szünet alatt különösen nehéz fenntartani az egyensúlyt a munka és a családi élet között....

Elmaradt a tévévásárlási láz

Az idei labdarúgó-Európa-bajnokság alkalmával elmaradt a tévévásárlási láz, azonban a futballereklyék iránt nagy kereslet mutatkozott a Jófogáson. Különösen a Szoboszlai Dominikhoz köthető relikviák népszerűek: egy-egy különleges mez több százezer forintot is megért a vásárlóknak....

Fizetőfal a Ringier-nél, elindult a GLAMOUR Plusz

Elindította első fizetőfalas kiadványát a Ringier Hungary. A GLAMOUR Plusz három konstrukcióban kínál olvasnivalót és számos exkluzív lehetőséget előfizetőinek. A kizárólag a GLAMOUR Pluszra készülő szerkesztőségi anyagokon, interjúkon, vendégszerzők tartalmain felül zártkörű eseményekhez, premier előtti...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Nagy változás jön az újautópiacon

2024 júliusától csak olyan újonnan gyártott jármű helyezhető forgalomba Európában, ami rendelkezik az előírt, fejlett biztonsági és vezetéstámogató rendszerekkel. Az EU-s jogszabály értelmében így minden új autónál a kötelező alapfelszereltség része kell legyen az...

Újabb zöld lépéseket tett a Spar

Számos környezettudatosságot, felelős hulladékgazdálkodást és optimális energiagazdálkodást célzó kezdeményezést indított az elmúlt években a SPAR Magyarország a toGo ételbárjaiban. Jó hír, hogy sikerült csökkenteni a felhasznált sütőolaj mennyiségét, valamint bevezették a műanyagmentes csomagolásokat és...

Így fizetnek a magyarok külföldön

A magyarok 40 százaléka tervez idén külföldi nyaralást, a legnépszerűbb úticélok pedig fej-fej mellett Olaszország és Horvátország. Az OTP Bank ügyfeleinek kártyahasználati tapasztalati is azt mutatják, hogy nyáron ez a két ország a legnépszerűbb...

Beütött a kánikula – tippek a hőség enyhítéséhez

A valaha mért legmelegebb júniust éljük, miután már 2024 első öt hónapja is melegebb volt minden korábbi év ugyanazon hónapjánál. Mindezt a jövő heti magyarországi előrejelzések is megerősítik: 36-37 fok várható. Ilyenkor csőstül kapjuk...

Nicolas Cage és Oz Perkins új filmje érkezik a mozikba

A szélsőséges szerepeiért imádott Nicolas Cage és a kortárs horror visszatérő színésznője, Maika Monroe macska-egér játékot űz Oz Perkins új horrorfilmjében, a Longlegs – A rémben.Lee Harkert (Maika Monroe), az ifjú és tehetséges FBI-ügynököt...

Don't Miss

Elkötelezettek vagyunk a közösségépítésben is – interjú Széll Hajnalkával

Vannak olyan témák és események, amelyek a nagy márkák számára megkerülhetetlenek, ilyen például az EB vagy az olimpia – mondta el Széll Hajnalka. Az Auchan országos marketing és vásárlói kapcsolatok igazgatója az mmonline.hu-nak adott...

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...