- Hirdetés -

Szoros nézettségi versennyel indult az év

|

- Hirdetés -

Nagyon erősen nyitott a Drága örökösök, de az őszi szezonhoz képest jóval kisebb a különbség az RTL Klub és a TV2 között. A harmadik szilvesztert tudta le ugyanazzal a két filmmel az RTL Klub, de nagyon úgy tűnik, hogy egy Bud Spencer filmnek tök mindegy, hányszor ismétlik.

Az év első hetének nézettségi adataiban az RTL Klub és a TV2 is találhat a maga számára örömteli tendenciát. A 2018-as év utolsó hetéhez képest – a 18-49 éveseknél és főműsoridőben – az RTL Klub visszavette a TV2-től a vezetést. Ugyanakkor a két legnézettebb csatorna közötti különbség jóval kisebb annál, mint amit az őszi szezonban láthattunk.

Azért azt hozzá kell tenni, hogy az elmúlt 7 nap messzemenő következtetések levonására még nem nagyon alkalmas, hiszen a szilveszter, az újév és a szerdáig tartó tanítási szünet miatt ez egy rendhagyó hét volt.

Illetve abból a szempontból is különlegesnek számított, hogy a korábbi években nem szoktak a televíziók erre az időszakra új műsorokat tartogatni. Ehhez képest a két csatornán összesen három új saját gyártású tartalom debütált. Olyanra pedig nem is emlékszünk, hogy január első napján indult volna egy új produkció.

Ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy tavaly nagyon erősen kezdte az évet a TV2, ezért az RTL Klub is készülni akart valamilyen nagy dobással januárra. Másrészt az is, hogy újabban kereskedelmi szempontból sincs akkor holtszezon januárban, mint régebben. Elég csak a televíziós reklámköltések terén meglehetősen aktív gyógyszeripari hirdetőkre gondolni, amelyeknek a téli időszak amúgy is főszezonnak számít.

1. hét / 52. hét / 51. hét (heti főműsoridős share, 18-49 évesek)

RTL Klub – 13,4% / 13,1% / 17,1%
TV2 – 11,2% / 14,1% / 7,8%

A TV2 nyerte a szerda, a csütörtök és a vasárnap estét. A többi nap viszont az RTL Klubé volt, azon belül a szilveszteri főműsoridő is (RTL Klub: 15,5%, TV2: 7,1%). Szilveszter este egyébként trollkodott is egyet az RTL Klub. Ez volt sorban a harmadik december 31-e, amikor a főműsoridőt ugyanazzal a két Bud Spencer filmmel tudták le, a Különben dühbe jövünkkel és a Megint dühbe jövünkkel. Érdemes megnézni, hogy milyen nézőszámmal futott a két film az elmúlt években.

Különben dühbe jövünk
Célcsoport: 4+
2018. december 31. – 663 ezer
2017. december 31. – 649 ezer
2016. december 31. – 707 ezer

Célcsoport: 18-49 évesek
2018. december 31. – 230 ezer
2017. december 31. – 193 ezer
2016. december 31. – 271 ezer

Megint dühbe jövünk
Célcsoport: 4+
2018. december 31. – 550 ezer
2017. december 31. – 561 ezer
2016. december 31. – 627 ezer

Célcsoport: 18-49 évesek
2018. december 31. – 214 ezer
2017. december 31. – 186 ezer
2016. december 31. – 283 ezer

A 2016-os nézőszámot nem tudta elérni a két film, viszont múlt héten a 2017-eshez képest a 18-49 éveseknél mindkét film, a teljes lakosságnál pedig a Különben dühbe jövünk növelni tudta a nézőszámát.

Egyes hétköznap esti műsorok heti átlagos közönségaránya (1. hét, 18-49 évesek)

RTL Klub
Híradó – 20,8%
Drága örökösök – 24%
Barátok közt – 14,2%
Éjjel-nappal Budapest – 11,4%

TV2
Tények – 12,8%
Exatlon Hungary – 15,2%
Legyen Ön is Milliomos – 13,8%

Erősen kezdett a TV2-n az Exatlon Hungary és a Legyen Ön is Milliomos is, bár szerdától péntekig azért látszik némi csökkenő trend mindkettőnél, a 18-49 éveseknél és a teljes lakosságnál is. Igaz, az Exatlon vasárnapra visszaerősödött.

Az RTL Klubon a Drága örökösök sorozatnál a január elsejei első adáshoz viszonyítva csökkent a sorozat munkanapi nézőszáma, de megmaradt egy egész magas szinten. 24 százalékos heti share-t nem nagyon láttunk mostanában ebben a sávban más műsortól. Figyelemre méltó az is, hogy a Drága örökösök minden egyes nap megugrotta – a teljes lakosságnál – az egymilliós nézőszámot. Erre sem nagyon volt példa mostanában a hétköznap esti műsoroknál.

A hét legnézettebb műsora a Drága örökösök január elsejei epizódja volt, ami a 18-49 éveseknél (455 ezer néző) és a teljes lakosságnál (1,17 millió néző) is az élen végzett. A TV2 legnézettebbjének a 18-49 évesek körében az Exatlon szerdai nyitóadása bizonyult, ami 284 ezer nézőt vonzott a kereskedelmi célcsoportból. A teljes lakosságnál a szerdai Tények hozta a legtöbb nézőt (889 ezer) a TV2-nek.

A Bud Spencer-Terence Hill filmekre visszatérve még egy érdekesség… Január elsején az RTL Klub leadta a Kincs, ami nincset (legutóbb egyébként nem is olyan régen, 2018. augusztus 4-én sugározták a főműsoridőben). Ezzel a 18-49 éveseknél ez volt a hét harmadik legnézettebb műsora, hiába ismételték már ezerszer. Ráadásul múlt szombat este a Film+ is műsorra tűzte ugyanezt a filmet, amivel a Film+ legnézettebb heti filmjének bizonyult.

A tíz legnézettebb műsor a 18-49 éveseknél:

A tíz legnézettebb műsor a teljes lakosságnál:

 

Heszler Róbert

Adatok forrása: RTL / Nielsen Közönségmérés

Megjegyzés: a 18-49 évesekre és a teljes lakosságra vonatkozó adatok magukban foglalják az időeltolásos tévézést is. Amennyiben nem jelezzük egy adatnál a célcsoportot, akkor az a 18-49 évesekre vonatkozik. A top 10-es táblázatokban a műsorok legnézettebb heti epizódjai szerepelnek.

Főműsoridő alatt a 19:00 és a 23:00 közötti időszakot értjük.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

A lottózás új szintje és digitalizáció a Business Lounge-ban

A Business Lounge legfrissebb adásában az első Posta Lottózó megnyitásáról, a lottóturizmusról, a kereszt- és felülértékesítésről mesélt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója és Nemes Gábor György, a Magyar Posta Zrt. lakossági értékesítési...

Gyorsított a Vodafone

A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben,...

Limitált kiadású sörkollekcióra licitálhatnak a focirajongók

A Liverpool FC legendás menedzserének, Jürgen Klopp távozásának alkalmából a Carlsberg összefogott az ERDINGER Weissbräuval, és közösen kiadtak egy limitált szériás ünnepi sört – minden hivatalos meccsére egy palackkal, amelyet a Vörösök kispadján töltött.Összesen...

Egyre több vállalat hazudja magát zöldebbnek

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat...

Változások a Central Médiacsoportnál

Magyarország egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport folytatja szervezeti átalakulását, amelynek célja a kiadó versenyképességének növelése, valamint a kelet- és közép-európai terjeszkedés. Július 1-től csatlakozik a vállalat felsővezetéséhez Petr Bednar, aki korábban Csehország...

Fesztiválozik az Auchan

A pünkösdi hétvégén a Jazzy Fesztiválra, nyáron pedig az EFOTT-ra települ ki az Auchan. Előbbin sajt- és tapastálak mellett boros standdal, utóbbin pedig a fesztivál hivatalos boltjaként lesz jelen. Az Auchan szakértői szerint a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

Don't Miss

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...