- Hirdetés -

Szuperapplikációval bankolhatunk

|

- Hirdetés -

Új mobilbankkal jelentkezik a K&H. A pénzintézet 10 év folyamatos fejlesztés és funkcióbővítést követően döntött úgy, hogy alapjaiban újítja meg a mobilbankját. A világszínvonalú új megoldás élményszerű új dizájnnal jelenik meg. Már az első lépésben is kerül be új funkció a mobilbankba, de a teljességgel megújuló informatikai háttér megteremti annak a technológiai feltételeit, hogy a jövőben számos eddig nem ismert, összetett funkció váljon elérhetővé az ügyfelek számára. „A K&H újabb nagy lépést tett az úgynevezett »életmód mobilapplikáció« felé, ami messze több, mint egy hagyományos mobilbank” – jelentette ki Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. A K&H azon ügyfeleinek, akik jelenleg is aktívan használják a mobilbankot, nem szükséges ismét letölteni, az applikáció a közeljövőben automatikusan frissül.

A K&H jelenleg futó mobilapplikációja az app store-okban a legjobbra értékelt mobilbank Magyarországon. A magas elégedettség annak is betudható, hogy a mobilbank 2013-as bevezetése óta az elérhető funkciók száma fokozatosan hatvanra emelkedett. „Előbb a bank költözött be a mobilokba, aztán a bankár is” – utalt Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője Kate-re, a személyes digitális asszisztensre. A folyamatosan okosodó Kate-tel eddig 200 ezer ügyfél ismerkedett meg. Kérdéseikre szabatos magyarsággal igyekszik válaszolni a személyes digitális asszisztens, egyben pedig rávezeti az ügyfelet a megfelelő megoldást nyújtó funkcióra. Erre nagy szükség is van, mert az applikáció már rendkívüli összetett. „A mobilbank akkor jó, ha letisztult, modern a felhasználói felülete, amelyet könnyű áttekinteni, és mindössze néhány klikkeléssel meg lehet csinálni a kért tranzakciót. És persze az új mobilbankban is ott van Kate, hogy segítsen, amikor csak kérik.” – mondta Vadócz Zsolt, a K&H digitalizációs vezetője.

Természetessé vált a mobilbankolás, akár egy insta-poszt

Az eddig használt mobilbank a felhasználók mindennapjainak részévé vált. A mobilbanki applikáció olyannyira sikeres, hogy 2020 óta felhasználóinak száma megduplázódott, immár 560 ezer K&H-s ügyfél használja napi szinten. A népszerűséget nyilván az is fokozza, hogy a magyar piacon először érhető el olyan mobilbanki applikáció, amelyben számos biztosítás is köthető, továbbá a hozzájuk tartozó dokumentáció, kárbejelentés és -utánkövetés is elérhető. Ugyancsak unikum, hogy mind az öt globális pénzügyi szolgáltató elektronikus pénztárcájába lehet digitalizálni a K&H bankkártyáit. Ezzel élnek is a felhasználók, hiszen a bankkártya-tranzakciók 23 százaléka már digitalizált kártyával – jelentős részük okosórával – történik. Havonta másfél millió átutalást kezdeményeznek az ügyfelek, és ehhez elegendő számukra átlagosan másfél perc. Egy személyi kölcsön igénylése, vagy egy élet- vagy utasbiztosítás megkötése sem igényel többet néhány percnél.

Díjazzák az ügyfelek és a szakma

A K&H innovációs aktivitását nem csupán az ügyfelek díjazzák, de a nemzetközi szaksajtó is. Június végén a Global Banking and Finance Review című neves brit szaklap „Magyarország Legjobb Digitális Bankja 2023” díjjal ismerte el a bank digitalizáció terén elért eredményeit.

Az ügyfelek és a szakma kedvező megítélése és az applikáció gyakori használata ellenére a mobilbank 2023-ra kinőtte korábbi kereteit. „Az innováció nem áll meg: a folyamatosan fejlődő fogyasztói igényeknek elébe kell mennünk” – mondta Németh Balázs. A K&H belga anyabankja, a KBC többszörösen díjazott mobilbankjának tapasztalatait felhasználva a K&H csapata 2023 nyarára megalkotta az újgenerációs mobilbankot, amely július közepétől indul hódító útjára. Azoknak, akik már aktívan használják a K&H mobilbankot, nem kell semmit tenniük, az applikáció automatikusan frissülni fog és minden korábban elmentett adat – így például a tranzakciótörténet vagy a partnerek is – változatlanul elérhető marad. „Azoknak, akik még nem használták a mobilapplikációt, már csak azért is érdemes letölteniük, mert egy világszínvonalú termékkel találkozhatnak” – tette hozzá Vadócz Zsolt.

Mobilapp újratöltve

Már első körben is megváltozik a dizájn: egy intuitív, modern és letisztult felülettel találkozhatnak az ügyfelek, amely teljesen új ügyfélélményt nyújt. Emellett beépül már most néhány új funkció a mobilbankba. A júliusi „mobilapp újratöltve”-akció legizgalmasabb része azonban a szemnek láthatatlan: a mobilbankot működtető informatikai rendszer alapjaiban újul meg. Ez az új informatikai architektúra teszi ugyanis lehetővé, hogy a jövőben folyamatosan újabb és újabb összetett szolgáltatások kerüljenek a mobilbankba. „Mire a végére érünk – ha lehet egyáltalán ilyet mondani a digitális világban –, addigra a K&H mobilapplikáció már nem is a hagyományos értelemben vett mobilbank lesz, hanem azon messze túl mutat majd” – magyarázta Németh Balázs, aki hozzátette: „most teremtjük meg azokat a háttérfeltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy az ügyfelek belátható időn belül egy úgynevezett szuperapplikációt hordjanak a zsebükben – vagy még inkább, okosóra formájában – a csuklójukon. A szuperapp-ok magukban gyűjtenek számos eltérő szolgáltatást, amely ma még csak külön-külön applikációkban érhető el. Ez nem sci-fi, ez maga a jövő”.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

A lottózás új szintje és digitalizáció a Business Lounge-ban

A Business Lounge legfrissebb adásában az első Posta Lottózó megnyitásáról, a lottóturizmusról, a kereszt- és felülértékesítésről mesélt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója és Nemes Gábor György, a Magyar Posta Zrt. lakossági értékesítési...

Gyorsított a Vodafone

A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben,...

Limitált kiadású sörkollekcióra licitálhatnak a focirajongók

A Liverpool FC legendás menedzserének, Jürgen Klopp távozásának alkalmából a Carlsberg összefogott az ERDINGER Weissbräuval, és közösen kiadtak egy limitált szériás ünnepi sört – minden hivatalos meccsére egy palackkal, amelyet a Vörösök kispadján töltött.Összesen...

Egyre több vállalat hazudja magát zöldebbnek

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat...

Változások a Central Médiacsoportnál

Magyarország egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport folytatja szervezeti átalakulását, amelynek célja a kiadó versenyképességének növelése, valamint a kelet- és közép-európai terjeszkedés. Július 1-től csatlakozik a vállalat felsővezetéséhez Petr Bednar, aki korábban Csehország...

Fesztiválozik az Auchan

A pünkösdi hétvégén a Jazzy Fesztiválra, nyáron pedig az EFOTT-ra települ ki az Auchan. Előbbin sajt- és tapastálak mellett boros standdal, utóbbin pedig a fesztivál hivatalos boltjaként lesz jelen. Az Auchan szakértői szerint a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

Don't Miss

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...