Taroltak a magyarok a HELL Boxing Kingsben

Több mint 13 ezer nevezés, 10 nemzetiség, 4 súlycsoport, és egy millió dolláros tét. Ez a HELL Boxing Kings, a bokszvilág legújabb különleges projektje, melynek nagykövete maga a legendás világbajnok, Roy Jones Jr.! A versenyen Magyarország is ringbe szállt többek között Horvátország, Görögország, Szlovákia, Azerbajdzsán és Románia mellett. A tíz résztvevő országban lezajlott sikeres selejtező szakasz után a legjobb bokszolók múlt héten már Magyarországon, Miskolc városában nézhettek szembe egymással.

 

85 meccs, több mint 20 kemény kiütés (további részletek a HELL Boxing Kings Instagram-oldalán) és tomboló érzelmek – ezeket hozta a HELL Boxing Kings második fordulója. A három nap során két győzelemre volt szüksége a legjobbaknak a következő szakaszba való bejutáshoz. A millió dolláros verseny négy súlycsoportjában így már csak nyolc harcos folytatja a küzdelmet a nagyvonalú díjakért.

 

A verseny házigazdája, Magyarország kilenc versenyzővel jutott tovább a negyeddöntőbe, és egyedüliként mondhatja el magáról, hogy valamennyi kategóriában indíthat harcosokat. A házigazda mellett öt bokszolót küldhet Románia, négy helyet szerzett Szlovákia és Azerbajdzsán, három versenyzőt vihet tovább Görögország, két-két bajnokot pedig Szerbia, Csehország és Bulgária. Horvát színekben csak Fran Hodak nehézsúlyú bokszoló aratott győzelmet, Bosznia-Hercegovina pedig egyik súlycsoportban sem tudott végül bekerülni a legjobb nyolc közé.

 

A 60 kg alatti súlycsoportban Magyarország négy versenyzőt indíthat, ami azt jelenti, hogy a második szakasz során 100 százalékos sikerrátát ért el ebben a kategóriában. A 67 kilogramm súlycsoportban a cseh Petr Novak emelkedett ki, szintén ebben a súlycsoportban rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtott a magyar Buza Rafael is, aki fölényesen győzte le az ellenfeleit. Kamran Shakhsuvarly, a brazíliai Rio de Janeiro nyári olimpiájának bronzérmese könnyedén töltötte be a favorit szerepét, és egyike lett a négy azerbajdzsáni bokszolónak, akik tovább jutottak a verseny harmadik szakaszába.

 

A forradalmi HELL Boxing Kings projekt az év végén folytatódik újabb izgalmas eseménnyel, de addig is figyelemmel lehet követni a bejutott versenyzők életútjait és felkészüléseit a HELL Boxing Kings social media oldalain. A közelgő versenyen hírességek bokszmérkőzései fokozzák majd a hangulatot, akik komfortzónájukból kilépve, a kötelek között tesztelhetik edzettségüket és rátermettségüket. Magyarországról Istenes Bencének, Brasch Bencének és Berki Mazsinak szoríthatunk. A Roy Jones Jr. nagykövetségével fémjelzett bajnokság fináléjában végül négy győztest fognak kikiáltani. A HELL Boxing Kings győztes harcosai egy nagyvonalú, 100 000 dolláros pénznyereményt vihetnek haza, domináns bokszolóivá válhatnak a „Boxing Champions League”-nek, és a szponzorként jelenlevő HELL márka támogatásában is részesülhetnek.