- Hirdetés -

Tehetségeket támogat a BMW és a Wallis Motor

|

- Hirdetés -

Az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató, a Virtuózok novemberben tért vissza a Duna Televízióra és immár másodjára nemzetközi színtéren valósul meg. A Virtuózok V4+ műsort és a Virtuózok tehetséggondozó programot a BMW Group Magyarország és a Wallis Motor három plug-in hibrid modell, egy BMW 3-as, egy BMW 5-ös és egy BMW X5 modell használatával támogatja.

A Duna Televízió nézői november 19-től lélegzetelállító produkciók szem- és fültanúi lehetnek: kezdődik a Virtuózok V4+. A klasszikus zenei tehetségkutató péntek esténként 20:35-től öt héten át öt nemzet ígéretes növendékeit mutatja be. A visegrádi négyekhez idén Horvátország csatlakozott. A műsor és oktatási program célja, hogy ne csak a résztvevő országok komolyzenei sokszínűségét, hanem a határokon átívelő közös közép- és kelet-európai kultúránkat is népszerűsítse. A hazai tehetségek két magyar válogató adásban mutatkoznak be, közülük a zsűri által kiválasztott két-két fiatal már a két nemzetközi elődöntő során mérettetik meg. A döntőben minden országból két előadóval találkozhat újra a közönség.

A Virtuózok magyar válogató adásaiban műsorvezetőként visszatért Bősze Ádám zenetörténész. A zsűriben a hazai komolyzenei élet legelismertebb képviselői foglaltak helyet: Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán opera-énekes, Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője, Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, operarendező, Batta András Erkel Ferenc- és Széchenyi-​díjas zenetörténész, Bogányi Gergely, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, valamint Várdai István, Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész.

A nemzetközi zsűriben a résztvevő országok zenei szaktekintélyei ülnek: Alicja Wegorzewska lengyel operaénekes, Peter Valentovic szlovák karmester, Gabriela Bohácová cseh művészeti igazgató, valamint Petar Culic horvát gitárművész a nemzetközi elődöntők során és HAUSER horvát csellóművész a döntőben, míg a magyar zsűritag Miklósa Erika lesz. Az egyszemélyes „szuperzsűri” szerepét Maestro Plácido Domingo világhírű operaénekes-karmester tölti be.

Hazánk legnagyobb komolyzenei tehetségkutatójával a fiatalok egyedülálló lehetőségeket kapnak szakmai fejlődésükhöz. A jövő zenéjének támogatása, a komplex tehetséggondozás a Virtuózok produkció egyik legfontosabb célja, így fogalmazott Peller Mariann, a műsor ötletgazdája, a Virtuózok alapítója és producere.

„Nagy öröm számunkra, hogy itt lehetünk és a Virtuózok projekt részeseivé válhatunk. A művészet és kultúra támogatását a BMW-nél mindig is szívünkön viseltük, különösen, ha nagyon tehetséges fiatalok támogatásáról van szó. Magyarországon 2015 óta támogatunk művészeti és kulturális kezdeményezéseket. Őszintén hiszünk abban, hogy a Virtuózok csapatával kötött megállapodásunk kiemelten fontos mérföldkő lesz a művészetet és a kultúrát támogató tevékenységünkben és minden fél számára gyümölcsöző lesz” – mondta el Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója.

„Az AutoWallis már korábban is támogatta a Virtuózok műsort, a BMW csatlakozásával azonban még magasabb szintre emelhetjük az együttműködésünket a tehetségkutató csapatával” – tette hozzá Antal Péter, a Wallis Motor ügyvezető igazgatója a plug-in hibrid modellek ünnepélyes átadásakor.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Továbbra is kelendőek a luxusingatlanok

Változatlan érdeklődés övezi az ingatlanpiaci kínálat legdrágább otthonait. Egyre nő a valódi luxus iránti igény, amelyet a fővárosi újépítésű, prémium minőségű házak és lakások, penthouse-ok terén egyre nehezebben szolgál ki a piac. Zömében 200...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Üzleti előnyt is jelenthet az Apple csodaszemüvege

Közel négy hónapja mutatkozott be az Apple Vision Pro, és egyelőre nincs új hír a fejlesztés háza tájáról az akkor megismert paramétereken túl. A kiterjesztett és a virtuális valóság szemünk előtt való keverésére képes,...

A biztosításon is spórolnak a vállalatok

Az MNB által közzétett legfrissebb biztosítói adatsor szerint az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kapcsolódó féléves díjbevétel összege 64 milliárd...

Kiderült, milyen autókat kedvelnek a magyarok

A különböző karosszériatípusok eltérő igényekhez készülnek. Egyes sofőrök a kis ferdehátúakat választják, mások a tágasabb változatokat, például kombikat vagy városi terepjárókat részesítik előnyben. A carVertical autóipari adatszolgáltató magyarországi kutatása alapján elmondható, hogy a magyarok...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

Rangos elismeréseket kapott a FERLING

A közelmúltban látott napvilágot két olyan toplista, amelyen a pécsi székhelyű PR-ügynökség, a FERLING Kft. vezetői is elismerésben részesültek. A FERLING alapítója és egyben ügyvezető igazgatója, Ferling József is szerepel hazánk legelismertebb PR- és...

Kiderült: jelszavak nélkül biztonságosabb a kibertér

A biztonsági szakértők évtizedek óta jövendölik a „jelszómentes jövőt”, amely a jelek szerint már valóban a küszöbön áll. A FIDO 2 szabvány terjedésével ugyanis hamarosan tényleg búcsút inthetünk végre a jelszavaknak. A jól ismert...

Új műsor érkezik októberben a Spíler TV-re

Az őszi szezonban új műsor és új képernyősök is érkeznek a Spíler TV-re. A TV2 sportcsatornájának műsorvezetői csapatához csatlakozik Gelencsér Tímea, Szedmák Zita és Lissák Laura, október elsején pedig rajtol a Sunday Stadium. (kiemelt...

Márkamenedzserek toplistájával jön a Business Lounge

A Business Lounge szeptember 27-i adásában Vaszary Ádámmal, a Signature40 lista társalapítójával lesz beszélgetés a rangsor hátteréről, arról, hogy honnan jött az ötlet, és miért érezték úgy, hogy szükség van még egy listára. (kiemelt...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Egyre több támadás éri a sporteseményeket

A sport– és szórakoztató rendezvények gördülékenyebb és kényelmesebb lebonyolításához egyre több digitális szolgáltatást vesznek igénybe a helyszínt biztosító intézmények és a szervezők. Emiatt megnőtt a háttérinfrastruktúrák sérülékenysége, kedvező célpontot kínálva a kiberbűnözőknek. A Cyber...

Továbbra is kelendőek a luxusingatlanok

Változatlan érdeklődés övezi az ingatlanpiaci kínálat legdrágább otthonait. Egyre nő a valódi luxus iránti igény, amelyet a fővárosi újépítésű, prémium minőségű házak és lakások, penthouse-ok terén egyre nehezebben szolgál ki a piac. Zömében 200...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Üzleti előnyt is jelenthet az Apple csodaszemüvege

Közel négy hónapja mutatkozott be az Apple Vision Pro, és egyelőre nincs új hír a fejlesztés háza tájáról az akkor megismert paramétereken túl. A kiterjesztett és a virtuális valóság szemünk előtt való keverésére képes,...

A biztosításon is spórolnak a vállalatok

Az MNB által közzétett legfrissebb biztosítói adatsor szerint az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kapcsolódó féléves díjbevétel összege 64 milliárd...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

Kétmillió fának keresnek helyet

1 fő - 1 fa! – négy éve ezzel az üzenettel indult a 10 millió Fa közösség, mely azóta több százezer fát és cserjét ültetett és tartott életben. Az alapítványt is létrehozó 10 millió...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....