- Hirdetés -

Teniszes projektben a Lexus

|

- Hirdetés -

A Lexus lesz a világ legnagyobb nemzetközi tenisztornája, a Davis Kupa 2019-es madridi döntőjének hivatalos járműbeszállítója és partnere. A sporteseményt a madridi La Caja Mágicában rendezik meg november 18-24. között.

A mostani együttműködés lehetőséget nyújt a Lexus új, innovatív crossovere az UX 250h hibrid prezentálására; az autó egyébként a következő napokban mutatkozik be Spanyolországban.

„A Davis Kupa az egyik legrégebbi rendezvény a tenisz világában, története 100 évre nyúlik vissza. 2019-ben ez a tradíció megújul, és a rendezvény ezzel a megújult formátummal működik majd tovább. Éppen ez a két érték, a tradíció és az innováció az, ami a Lexus karakterét is jellemzi: a Takumi japán kézművesség és az Omotenashi japán vendéglátási kultúra egy jövőbe mutatóan modern, innovatív hibrid technológiával kapcsolódik össze a Lexusban”- magyarázza az együttműködés hátterét Leo Carluccio, a Lexus spanyolországi divíziójának igazgatója.

A rendezvény ideje alatt a Lexus egy 100 autóból álló flottát bocsát a tornán résztvevő csapattagok, valamint a tisztségviselők és a VIP vendégek rendelkezésére, hisz naponta 500 ember ingázik majd a városközpont és a rendezvény helyszínéül szolgáló Caja Mágica között. A Lexusok olyan mobilitási eszközök, amelyek tökéletesen illeszkednek a madridi városvezetés és a regionális vezetés által fejlesztett mobilitási irányelvekhez, hiszen az összes Lexus modell öntöltő hibrid elektromos technológiájú, és ezekre a járművekre nem vonatkozik környezetvédelmi korlátozás Madrid belvárosában.

A Lexus jelenlegi kínálata Európában 10 öntöltő hibrid elektromos autóból áll: ezzel a prémium kategóriában a legnagyobb környezetbarát termékpalettát kínálják. Mindegyik autó viseli a Spanyol Közlekedési Hatóság (DGT) ECO jelzését, ami számos város fizető övezetében olcsóbb parkolásra jogosítja a tulajdonost, sőt ezek az autók szmogriadó esetén is tovább közlekedhetnek.

A szezonzáró Madridi Davis Kupa Döntő november 18-24. között zajlik. A csoportdöntőkben 18 nemzeti csapat küzd majd meg, és ezeket hat, három csapatból álló csoportra osztják. A hat csoport győztese és a két legjobb második csapat (ezt a megnyert szettek és játszmák alapján döntik el) küzdhet tovább a negyeddöntőkben. A Madridi Davis Kupa Döntő fordulói két egyéni és egy páros meccsből állnak, ezeket pedig ugyanaznap játsszák le.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...
- Hirdetés -