- Hirdetés -

Tévézéssel töltik szabadidejüket a magyarok

|

- Hirdetés -

Szabadidejükben a magyarok többnyire tévét néznek vagy zenét hallgatnak, és ezt jellemzően a vendégeik társaságában is folytatják – mutat rá a Samsung reprezentatív felmérése. A szórakoztató elektronikai eszközök közül legtöbben a televíziót használják vendégség alkalmával: a készüléket a vendéglátók több mint fele be szokta kapcsolni az esetek legalább felében, és úgy tűnik, a technológia kínálta lehetőségeknek köszönhetően a házibulik lelke a konyhából lassan a képernyő mellé költözik.

A filmekből ismerős hatalmas házibulikkal lehet, hogy ritkábban találkozunk itthon, de emiatt még nem fog unatkozni az, akit Magyarországon vendégségbe várnak.

Kis társaság, nagy hangulat

A Samsung kutatásából kiderül: inkább a családias, kisebb létszámú vendégségeket részesítik előnyben a magyarok, a legtöbben csak néhány, öt vagy ennél kevesebb vendéget szoktak meghívni otthonukba. Ennél nagyobb társaság a házigazdák csupán 16%-ánál jellemző. A találkozók leginkább elmaradhatatlan része a beszélgetés, a vendéget fogadók közel kétharmada számolt be arról, hogy szinte mindig baráti társalgás vagy mély beszélgetés a találkozó apropója, központi eleme (64% mindig, összesen 85% mindig vagy gyakran). A közös étkezés, ha nem is mindig (32%), de gyakran (31%) előfordul, és az ételek közös elkészítése is népszerű program.

Ugyanakkor, míg az idősebbek (50-65 korosztály) egyedül a beszélgetést említették az átlagosnál nagyobb arányban (91% gyakran, szinte mindig), a fiatalabbak (18-34 korosztály) magasabb arányban választják vendégség során közös programként a társasjátékot (35%), a bulizást (25%), a videójátékozást (19%), az éneklést (17%) vagy a sportprogramok nézését (14%), vagyis úgy tűnik, a régi mondás ellenére a buli lelke már nem feltétlenül a konyhában van.

A zene az kell

Van persze, ami nem változik! Zene nélkül például továbbra is sokaknak elképzelhetetlen a baráti összejövetel, de itt is eltérnek a szokások a fiatalabb és az idősebb korosztály körében. A 18-34 évesek 49%-ánál gyakran szól a zene a vendégség során, az 50-65 évesek körében ez az arány alacsonyabb, mindössze 22%. A társas események során a házigazdák többsége (54%) bekapcsolja vagy bekapcsolva hagyja a televíziót, így az összejövetel apropóját (pl. sportközvetítés- vagy filmnézés) vagy háttérzaját többnyire a tévé adja. A tévékészüléket a vendéglátók 41%-a zenelejátszásra használja, filmet 29%-, sorozatot 22%-ban néznek a társaságok.

A képernyő marad

A sportközvetítések is népszerűek, jelentősebb az eltérés a nemek között: a férfiak 23%-a, a nők 9%-a néz meccset társaságban. Fotókat, képeket a megkérdezettek 20%-a, videókat 18%-a gyakran néz vendégeivel a televízión, koncerteket, zenei közvetítéseket pedig 11%. Mivel a társaságok jellemzően a képernyő köré csoportosulnak, egy magas minőségű szórakozást biztosító készülék új szintre emelheti a vendégség hangulatát. A Samsung Neo QLED televíziók például moziszerű képminőséget kínálnak otthonunkban, mindezt térhatású Dolby Atmos hangzással. Ráadásul a rendkívül vékony, Infinity One kialakításukkal a készülékek belesimulnak a környezetükbe, így több szabad tér marad akár táncmozdulatoknak is!

És ha már tánc: a zenehallgatáshoz a Samsung hangprojektorok nemcsak Bluetooth-os hangszóróként adhatnak alapot egy bulihoz, de a Neo QLED tévékkel összekapcsolva, a Q-Symphony funkciónak köszönhetően még jobb térhatású hangélményt nyújtanak. Pillanatok alatt koncertélmény teremhet akár a nappaliban is a Samsung Sound Tower segítségével, kétirányú hangzással, beépített mélynyomóval, LED fényekkel és a hozzátartozó applikációval könnyen előcsalogatja a feltörekvő DJ jelölteket.

Ha pedig másik szobába vinnénk a házibulit, abban a Samsung The Freestyle lehet a segítségünkre: a hordozható projektorral nincs szükség vetítővászonra, de még fehér falra sem, mert a környezeti tényezőket elemezve a készülék úgy módosítja a vetített képet, hogy a felhasználók szinte bárhol élvezhessék kedvenc tartalmaikat.

A Samsung felmérése nem csak arra mutat rá, hogy ma Magyarországon az egyik leggyakoribb és legszélesebb körben végzett otthoni szabadidős elfoglaltság a tévénézés, filmnézés és a zenehallgatás, amely tevékenységek a vendégségek során is kiemelt szerepet töltenek be. Hanem arra is rávilágít, hogy a felmerülő igényeket akár egy okos tévékészülék is ki tudja elégíteni a naprakész és változatos funkcióknak köszönhetően.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...

Új trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. A COVID-időszak kezdetben érthető módon...

Tovább erősödött a BioTechUSA

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot...

Újabb változás az eMAG-on

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint...

Már ragaszkodnak a home office-hoz a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...