Több kontrollt akarnak a hirdetők

A hirdetők elkötelezettek az egyre közvetlenebb és proaktívabb adathasználat mellett és erősíteni kívánják kapcsolatukat ügynökségeikkel és technológiai partnereikkel azért, hogy az adatok szélesebb körben, mindegyik szereplő számára hozzáférhetők legyenek – derül ki a Kantar kutatásából.

A kutatás szerint a hirdetők 82 százaléka jobban akarja kontrollálni médiaköltését, 76 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy az adatokat mindenkinek, a márkáknak és az ügynökségeiknek is használniuk kellene. Ez a „dinamikus párbeszéd” a márka és az ügynökség között csak akkor lehet sikeres, ha ugyanazok az adatok mindkettőjük számára elérhetők, konzisztensen és célravezetően használhatók.

Hasonló arányban (81%) gondolják úgy, hogy a márkáknak a saját adataikon túl, fogyasztóik jobb megértéséhez, megbízható harmadik feles adatokat is használniuk kell.

A több adat jobb elérésére vonatkozó igény ellenére a hirdetők csupán 28 százaléka látja úgy, hogy a szindikált adatok azonnali insight-ot nyújtanak, és csak 18 százaléka szerint könnyen testreszabhatók.

„A hirdetés átalakul, az adatok egyre inkább marketingstratégiánk középpontjába kerülnek. Ez a tanulmány kiemeli a minőségi adatok fontosságát és annak szükségességét, hogy saját adatainkat harmadik feles adatokkal egészítsük ki. Fogyasztóinkat így jobban megismerjük, megalapozottabb stratégiai döntéseket hozunk és márkánk jobb teljesítményt ér el” – jelezte Stanislas de Maleissye, a Johnson & Johnson Dél-Európáért és Franciaországért felelős marketing és digitális igazgatója.

Benjamin Jankowski, a Mastercard Media területért felelős alelnöke így kommentálta az eredményeket: „Nagyszerű betekintés a márkanövekedési stratégiában az adatok szerepébe. Arra buzdítanék minden marketing szakembert és partnereiket, használják fel az eredményeket és éljenek a lehetőségekkel, amelyekkel saját adatainkat gazdagabbá tehetjük.

Serge Lupas, a Kantar Media divízió elnöke a következőket mondta: „A tanulmány rávilágít arra, hogy a marketing szakemberek az adatok egyfajta mozdulatlanságát érzékelik, miközben azzal szembesülnek, gyorsan kell reagálniuk, hogy média- és kreatív stratégiájuk nagy hatékonyságot és hatást érjenek el. A Kantar elkötelezett a céltudatos adatstratégia kidolgozására törekvő hirdetők támogatásában. TGI fogyasztói adatainkkal, hirdetési költés és kreatív adatainkkal segítjük, hogy megértsék a vásárlási döntések mögött lévő mozgatókat, a fogyasztói preferenciákat és attitűdöket. Adataink hozzájárulnak ahhoz, hogy a marketing szakemberek azonosítsák a kulcsfontosságú trendeket, optimalizálják marketing terveiket és bölcsebb médiadöntéseket hozzanak.”

A tanulmány elkészítéséhez a Kantar 672 hirdetési szakembert kérdezett meg 39 országból, és hogy teljesebb képet kapjon a fogyasztói magatartásról, attitűdről és a reklámköltési trendekről, saját adatait is felhasználta.