- Hirdetés -

Több mint tizedével növelte bevételét a Magyar Telekom

|

- Hirdetés -

Az idei első negyedévben 195,9 milliárd forintos bevételt ért el a Magyar Telekom, ez 12,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – derül ki a társaság beszámolójából. A cég profitja ugyanakkor több mint hétmilliárd forinttal volt kisebb, mint 2022. első negyedévében.

A forgalomnövekedés mögött elsősorban a mobil adatforgalom erőteljes növekedése, a magasabb rendszerintegrációs és informatikai bevételek, illetve a vezetékes szélessávú bevételek további növekedése áll, valamint a magyar előfizetési díjak infláció alapú díjkorrekciójának bevezetése is hozzájárult a bővüléshez – írja közleményében a Magyar Telekom.

A mobil bevételek éves szinten 10,6%-kal 112,3 milliárd forintra nőttek 2023 első negyedévében a mobil adatforgalom további növekedésének és a hangalapú kiskereskedelmi bevételek mérsékelt emelkedésének köszönhetően. A vezetékes bevételek éves összevetésben 10,9%-kal, 63,1 milliárd forintra nőttek 2023 első negyedévében, elsősorban a vezetékes szélessávú és televíziós szolgáltatásokból származó bevételek növekedésének köszönhetően, amelyet az ügyfélbázis-bővülés okozott, valamint amit a magyar előfizetési díjak infláció-követő díjkorrekciójának kedvező hatása is tovább erősített. A rendszerintegrációs és informatikai (RI/IT) bevételek 4,9 milliárd forinttal 20,5 milliárd forintra nőttek 2023 első negyedévében, ami a Magyarországon tapasztalat kedvezőbb éves projekteloszlást tükrözi.

A távközlési adó éves szinten 4,3%-kal 6,4 milliárd forintra csökkent 2023 első negyedévében, ami az ügyfélbázis alacsonyabb mobil- és vezetékes hang-használatát tükrözi. A közműadó 6,8%-kal 7,8 milliárd forintra emelkedett, mivel az adóköteles hálózat hosszának a 2017-es hálózati beruházásokból származó adókedvezmények lejárta miatti növekedése ellensúlyozta az új, legalább 100 Mbps internet-hozzáférést lehetővé tevő hálózati beruházásokhoz és fejlesztésekhez kapcsolódó adókedvezmény pozitív hatását.

A Magyar Kormány 2022. június 4-én kiadott rendelete alapján kivetett távközlési pótadó, mely az elektronikus hírközlési szolgáltatásokból származó éves nettó árbevétel után kerül kivetésre, 2023 első negyedévében 7,2 milliárd forint összegben került elszámolásra, az adóalap emelkedésével összhangban. A 2022. első negyedévi eredményeket terhelő távközlési pótadó, mivel annak bevezetése az időszakot követően történt, 2022 második negyedévében került elszámolásra.

Az egyéb működési költségek (közműadó és távközlési pótadó nélkül) 5,0 milliárd forinttal 22,1 milliárd forintra nőttek 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, tükrözve a magyarországi működés magasabb energiaköltségeit, különösen a villamosenergia-költségeket, valamint a magas általános inflációból adódó további költségnyomást.

Az EBITDA éves szinten 6,6%-kal 58,0 milliárd forintra csökkent 2023 első negyedévében, mivel a bruttó fedezet javulását ellensúlyozták a magasabb közvetett költségek, köztük a távközlési pótadó. Az EBITDA AL éves szinten 8,9%-kal, 50,8 milliárd forintra csökkent 2023 első negyedévében, a fent említett tényezők, valamint az IFRS 16 lízingkötelezettséggel kapcsolatos magasabb értékcsökkenési és kamatkiadások miatt, összhangban a kapcsolódó lízingkötelezettségek növekvő volumenével.

Az időszak eredménye éves szinten 7,6 milliárd forinttal 11,8 milliárd forintra csökkent 2023 első negyedévében, mivel az alacsonyabb EBITDA és a növekvő pénzügyi ráfordítások meghaladták az alacsonyabb amortizációból fakadó pozitív hatást.

„Annak ellenére, hogy rendkívül bizonytalan gazdasági és működési környezettel, valamint a magyar távközlési piaci versenyhelyzet átalakulásával kell szembenéznünk, továbbra is azon dolgozunk, hogy kiemelkedő ügyfélélményt biztosítsunk gigabites hálózataink és az adat iránti növekvő kereslet kielégítése által. Ezen erőfeszítéseink sikerességét mutatja ügyfélbázisunk folytatódó bővülése, aminek köszönhetően 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest 13,1%-kal nőtt a bruttó fedezet. Nyereségességünkre azonban hatással volt a jelenlegi makrogazdasági környezet, aminek következménye, hogy az EBITDA AL 8,9%-kal csökkent a jelentős költségnyomás következtében. Magyarországon a közvetett költségek - a távközlési pótadó nélkül számolva - 28%-kal nőttek, elsősorban az energia árak nagymértékű növekedése, különösen az éves szinten megnégyszereződött villamosenergia költség miatt. Tekintettel a növekvő alvállalkozói költségekre, a kedvezőtlen hozamkörnyezetre és a gyengébb szinten lévő forintra, továbbra is proaktív lépéseket teszünk annak érdekében, hogy a külső környezetből adódó változásokat megfelelően kezeljük és erős piaci pozíciónkra építve megőrizzük működési eredményünk kedvező lendületét” - mondta el Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Egyre jobb üzlet a lakáskiadás

Az elmúlt években egyre jelentősebb összegeket hozott havonta a lakástulajdonosok számára ingatlanuk bérleményként való kiadása, a trendek pedig még tovább segítik a magasabb hozamok elérését. A bérlemények iránti kereslet növekedése, valamint a bérleti díjak...

Erre kell figyelni a karácsonyi levél- és csomagfeladásnál

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb...

Humoros karácsonyi reklámfilmmel rukkolt elő a MediaMarkt

A digitális kor generációk közti feszültsége szolgáltatja a témáját a MediaMarkt karácsonyi filmjének. A történet főszereplője egy fiatal lány, aki hazaérkezik karácsonyra, de ahelyett, hogy élvezné az ünnepi hangulatot és a szeretteivel töltött időt,...

Tovább drágulhatnak az élelmiszerek

November végéig kell a Kormánynak kihirdetnie az élelmiszercsomagolások után a gyártók által a koncessziós társaságnak fizetendő, 2024-re érvényes díjak mértékét. Az új hulladékgazdálkodási rendszer idén nyári bevezetésekor hidegzuhanyként érte az élelmiszergyártó vállalkozásokat a díjak...

Díjnyertes magyar film érkezik az HBO Maxra

Idén áprilisban meghódította a mozikat, december 15-től pedig az HBO MAX kínálatában is látható lesz a számos nemzetközi filmfesztiválon díjnyertes Az első kettő című magyar romantikus film, melyben a rég látott, legendás színésznő, Drahota...

Csodás képek a Balatonról

Szabadtéri kiállítás nyílt a Káli-medence szívében, a Theodora ásványvíz kékkúti forrásánál. A tavalyi, Varázslatos Magyarországgal közösen megvalósított Sokszínű Balaton-felvidék fotópályázat legnívósabb fotóiból álló tárlat célja, hogy valamennyi generációhoz közelebb hozza a térség természeti kincseit,...

Okos termékekkel erősít az IKEA

Az IKEA három új, VALLHORN, PARASOLL és BADRING névre keresztelt, a vízszivárgás- és mozgásérzékeléshez fejlesztett, megfizethető okosérzékelővel bővíti választékát. Az érzékelőket úgy tervezték, hogy a vásárlók számára nagyobb fokú felügyeleti lehetőséget és kényelmet biztosítsanak...

Ide utaznak év végén a magyarok

Budapestre, Egerbe és Szegedre indul a legtöbb hazai utazó az év utolsó hónapjában, szilveszterre pedig sok helyen már teltház van – derül ki a Szallas.hu elemzéséből. A karácsony közeledtével egyre több tematikus városi rendezvény...

Kiderült, mivel készül jövőre a SkyShowtime

Jövőre érkezik a streaming platformra a SkyShowtime legújabb saját készítésű sorozata, Az auschwitzi tetováló, ami Heather Morris világszerte népszerű bestseller-regénye alapján készült, de lesz egy svéd krimisorozat, illetve jön majd a Halo széria második...

Még négy évig biztosan marad a MotoGP a Network4-nél

Újabb négy évre, azaz 2028-ig szóló megállapodást kötött a MotoGP és Network4 Media Group, így a következő szezonokban is a luxemburgi központú médiacég hozza el a magyar szurkolóknak a motorversenyzés legnépszerűbb sorozatát. A Network4...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az ételpazarlás ellen kampányol az Auchan

Az Auchan Magyarország már több mint egy évtizede aktívan fellép az élelmiszerpazarlás ellen, ezért az idei karácsonyi kampányával a maradékmentésre hívja fel a figyelmet. November 27-től a készlet erejéig minden áruházban megtalálható a ”Maradtmég...

Egyre jobb üzlet a lakáskiadás

Az elmúlt években egyre jelentősebb összegeket hozott havonta a lakástulajdonosok számára ingatlanuk bérleményként való kiadása, a trendek pedig még tovább segítik a magasabb hozamok elérését. A bérlemények iránti kereslet növekedése, valamint a bérleti díjak...

Erre kell figyelni a karácsonyi levél- és csomagfeladásnál

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb...

Humoros karácsonyi reklámfilmmel rukkolt elő a MediaMarkt

A digitális kor generációk közti feszültsége szolgáltatja a témáját a MediaMarkt karácsonyi filmjének. A történet főszereplője egy fiatal lány, aki hazaérkezik karácsonyra, de ahelyett, hogy élvezné az ünnepi hangulatot és a szeretteivel töltött időt,...

Tovább drágulhatnak az élelmiszerek

November végéig kell a Kormánynak kihirdetnie az élelmiszercsomagolások után a gyártók által a koncessziós társaságnak fizetendő, 2024-re érvényes díjak mértékét. Az új hulladékgazdálkodási rendszer idén nyári bevezetésekor hidegzuhanyként érte az élelmiszergyártó vállalkozásokat a díjak...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....