A Magenta Moments kedvezményprogram felületén keresztül decemberben elérhető nyereményjátékok, ünnepi ajánlatok és kedvezmények, valamint az adventi időszakban ingyenesen, illetve féláron igénybe vehető filmkínálat mellett a Telekom ügyfelei által december 2. és 31. között öt napra bármikor bekapcsolható, korlátlan adatforgalom is hozzájárulhatott az ünnepeket alatti mobiladat használat növekedéséhez, amely nagyságrendileg 15 százalékkal emelkedett az előző év ugyanezen időszakában mérthez képest.
A Telekom ügyfelek mobil adatforgalma továbbra is növekszik, 2023-hoz viszonyítva 2024. év közben kb. 20 százalékos forgalomnövekedés volt tapasztalható. A tavalyi év mobil adatforgalmi szempontból kiemelkedő eseménye a vállalatnál a 2024-es Párizsi Olimpia volt, a csúcsot pedig a 100 méteres pillangóúszás döntője alatt mérték, ahol Milák Kristóf aranyérmet szerzett.
2024-ben az ünnepek alatt a Telekom vezetékes internetszolgáltatásának adatforgalma a mobiladatforgalommal megegyező mértékben, 15 százalékkal volt magasabb 2023 ugyanezen időszakához képest. Szilveszterkor a korábbiakhoz hasonlóan alacsonyabb, az előző napok csúcsértékeihez képest pedig 17 százalékkal kevesebb forgalmat mértek a Telekom szakértői. Az ünnepi időszakban megfigyelhető volt a streamingszolgáltatások forgalmának megugrása, köszönhetően annak is, hogy a Telekom ügyfelei otthoni Tv-szolgáltatásaik mellett a Max, a Netflix, a Selekt és a Sky Showtime streaming-szolgáltatásait is elérhetik. A korábbi évek tendenciáinak megfelelően a szilveszteri ünneplést az emberek idén január elsején is a képernyők előtt pihenték ki.
2024-ben a vezetékes internetszolgáltatás adatforgalmában ismételten ideiglenes csúcsokat okoztak a játék letöltések. Forgalmi növekedés volt tapasztalható az OTT TV forgalmaknál a magyar érintettségű sporteseményeknél, futball mérkőzéseknél is, a Labdarúgó Európabajnokság magyar-német mérkőzését pedig 16000 Telekom előfizető nézte Telekom TVGO-n keresztül.
December 24. és 27. között a hangforgalomban nem történt jelentős változás és az ünnepek alatt a mobil- és vezetékes hangforgalom a hétvégéken megszokott szintre mérséklődött. Az új év első fél órájában a mobil hangforgalom elérte egy átlagos munkanap forgalmi csúcsértékét. A vezetékes hangforgalomban az újévi köszöntések miatt január 1-én a hétköznapinak megfelelő forgalmi értékeket mértek a hálózatban.
A Telekom előfizetői által küldött SMS darabszámában nem látszott jelentős növekmény szilveszter éjszakáján 2023-hoz képest.