- Hirdetés -

Többmillió jelmez közül válogathatnak a filmesek – budapesti bemutatótermet nyit a Theaterkunst

|

- Hirdetés -

Németország legnagyobb jelmezkölcsönző cége, a Theaterkunst már tavaly készült a magyarországi nyitásra, a koronavírus-járvány miatt azonban ez 2021-re csúszott. A Paulay Ede utcai üzletnek köszönhetően mostantól a hazai díszlet- és jelmeztervezők is könnyebben hozzáférnek ahhoz a több mint tízmillió ruhából, cipőből, kiegészítőből álló kollekcióhoz, amely a cég berlini központjában rendelkezésre áll. Korábban Meryl Streep, Jeremy Irons, Brad Pitt vagy Anya Taylor-Joy filmjeihez is kerestek már ruhát ebből a készletből.

A készletet vásárlások, saját gyártás és felújítások útján folyamatosan bővítik. A berlini központban, valamint a Kölnben, Varsóban és most már Budapesten található telephelyeken 25 ember dolgozik, a cég évente 900 produkciót szolgál ki. A vállalat a tanácsadástól a bérbeadáson át a gyártásig a kosztümökkel kapcsolatos szolgáltatások széles skáláját kínálja ügyfelei részére, az egyedi igényekhez is alkalmazkodva.

A tervezőket a válogatásban és a megfelelő látvány kialakításában úgy segítik, hogy igazodjanak a produkciók költségvetéséhez, időt és pénzt takaríthassanak meg, közben pedig megőrizzék a korhű és minőségi megjelenést akár eredeti, akár utángyártott darabok felhasználásával. Mindehhez egy négyezer kötetes könyvtár szolgál megbízható forrásként, teli jelmeztörténettel, tervezéssel, alapanyagokkal foglalkozó kiadványokkal.

A Theaterkunst a magyar filmipari boom-ot látva úgy vélte: elérkezett az idő, hogy helyi kosztümházat nyisson a még közvetlenebb kiszolgálás érdekében. “A német filmipar Magyarországon igen aktív, ezért úgy döntöttünk, hogy a jelmezeket akkor is biztosítjuk, ha a forgatás nem Németországban zajlik. Már dolgozunk magyar jelmeztervezőkkel is, ez nagy öröm számunkra” – mondja Andrea Peters vezérigazgató.

A hazai szakemberek is üdvözlik a lehetőséget. “Hozzáférésben, szerződésben, szállításban is megkönnyíti a magyar filmesek dolgát egy ilyen budapesti bázis, egy csomó utazást is meg lehet spórolni. Az előkészítés, majd a forgatás alatt még sokat változnak a dolgok, és sokkal egyszerűbb, ha helyben rendelkezésre állnak a ruhadarabok” – véli Juristovszky Sosa jelmeztervező.

“Számomra nagyon fontos egy jelmezkölcsönzőnél a rendezett környezet, a tiszta, jó állapotú kosztümök, az átláthatóság, a korszak, méret, színek szerint rendszerezett ruhák – mindez segíti a munkát, időt nyerek vele. Lényeges a beazonosíthatóság, hogy miután lement a produkció, könnyen megtaláljuk az adott darabokat, és egyszerűen, gyorsan vissza tudjuk küldeni azokat” – hangsúlyozza a szakember. “A legjobb eset az, ha van az adott helyen kialakított próbahelyiség, amelyet egy-egy produkció alatt tudunk használni, így nem kell szállítgatni a jelmezeket, hanem odamehetünk a színészekkel” – teszi hozzá Juristovszky Sosa.

A Theaterkunst budapesti bázisa a VI. kerületben, a Paulay Ede utca 55. szám alatt nyílik bemutatóteremmel, próbateremmel – a varrónővel itt az átalakításhoz szükséges próbát is meg lehet ejteni diszkrét környezetben. “A magyar szakemberek az online showroomban megtalálhatják a megfelelő darabokat, lehetőség van arra is, hogy Németországba utazzanak, itt szállást is kaphatnak appartmanunkban, és emellett Budapesten is lesz jelmezválaszték” – jelzi Andrea Peters vezérigazgató.

Az árakkal kapcsolatban a cégvezető azt mondta: “a költségek nagyban függnek az adott produkciótól, egy történelmi, kosztümös filmnél például jóval többet kell fordítani a jelmezekre, mint a modern alkotások esetében. Különösen igaz ez akkor, ha a jelmeztervező úgy dönt, hogy legyártatja a ruhákat. A jelmezekre költött pénz azonban a film többi költségéhez képest még mindig egész kevésnek számít.”

Az évi több mint 2 millió eurós forgalmat lebonyolító Theaterkunst arra számít, hogy Magyarországon az első évben, tehát 2021-ben nagyjából húsz projektben vesz majd részt a helyi független filmektől kezdve a nemzetközi produkciókig.

A 90-es években a cég egyebek mellett a Meryl Streep, Jeremy Irons, Glenn Close, Winona Ryder és Antonio Banderas főszereplésével forgatott A kísértetház (The House of the Spirits – 1993) vagy a Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan – 1998) című Oscar-díjas mozi forgatásához biztosított jelmezeket. A 2000-es, 2010-es években a Theaterkunst kellékeit, öltözékeit használták például Quentin Tarantino Becstelen brigantik (Inglorious Bastards – 2009) című filmjében, amelynek egyik főszereplője Brad Pitt volt. Később rendeltek a cégtől jelmezeket a Homeland-sorozathoz (2011), a Grand Budapest Hotelhez (2014), illetve a Berlin Station (2017) vagy a nemrég hatalmas sikert arató Vezércsel (The Queen’s Gambit – 2020) című szériához is – utóbbiban egy sakkozónőt alakít Anya Taylor-Joy.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...