
Egy év után visszatért a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb hazai médiavezetőket bemutató rangsora élére Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója, aki így már tíz alkalommal szerepelt a Top 50 első helyén. Az idén az RTL-es szakemberek adják a rangsor legnépesebb táborát, és bár a korábbi évhez képest viszonylag kevés változás történt a lista összetételében, a választási eredmény már az ideire is hatással volt.
Lassan húsz éve, 2008 óta állítjuk össze a hazai médiapiac legbefolyásosabb szakembereinek a listáját, ez azt jelenti, hogy a mostani a tizenkilencedik Top 50-es rangsorunk. Azóta hatalmas jövés-menés volt a médiapiacon, így a toplistánk szereplői között is, talán ezért is meglepő, hogy eddig mindössze négyen álltak a Top 50 élén. Az idén egy év szünetet követően újra Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója vezeti a rangsort, aki nemcsak 2026-ban végzett az élen, hanem a Top 50 eddigi legsikeresebb szereplőjének is számít, hiszen immár tizedik alkalommal láthatjuk a nevét az első helyen. Ezen belül kilencszer mint a médiavállalat vezér-, egyszer pedig mint kereskedelmi igazgatója végzett az élen.
Az utóbbi 2015-ben volt, amikor ideiglenesen Andreas Rudas volt az RTL hazai vezérigazgatója, de gyakorlatilag mindenki biztosra vette Vidus Gabriella kinevezését. Már jó pár éve nem Magyarországon dolgozik, ennek ellenére továbbra is Dirk Gerkens büszkélkedhet a második legtöbb első hellyel, hiszen 2008 és 2014 között hétszer végzett az összeállításunk élén. A Vidus–Gerkens duón kívül ketten álltak a Top 50 első helyén, Vaszily Miklós két alkalommal és a néhai Andy Vajna egyszer. A szemfülesek észrevehetik, hogy ez húsz első helyezettet jelent, amire az a magyarázat, hogy 2022-ben rendhagyó módon holtverseny alakult ki az élen, abban az évben Vaszily és Vidus egyszerre vezette a rangsort. Andy Vajna pedig a halála előtti évben, 2018-ban szerezte meg a Top 50 első helyét mint a TV2 Csoport, a Rádió1 és a Lapcom tulajdonosa.
Papírforma és választás
Ahogy említettük, Vidus Gabriella egy év szünetet követően tért vissza a lista élére, hiszen a 2025-ös rangsort Vaszily Miklós vezette. Igazából a papírforma az lett volna, ha az idén is ő nyer, mert számos médiapiaci érdekeltsége van, amelyeknek a köre bővült is. A TV2 Csoport elnök-vezérigazgatója, a csatornáik ráadásul az elmúlt egy évben tovább erősítették a vezető pozíciójukat a lineáris tévés piacon. Ezenfelül a Life Tv és az Ozone Tv tulajdonosa, felerészben övé az Indamedia, és ha mindez nem lenne elég, az utóbbi tavaly felvásárolta a Ringier magyarországi érdekeltségeit a Profession kivételével. Csak hát jött a kormányváltás, ráadásul a Tiszának kétharmados többsége van, ami azonnal kérdőjelessé tett sok mindent a hazai médiavilágban. Ehhez képest nem is volt sok változás a rangsorunkban. Igaz, nem telt el sok idő a választás óta, lehetnek még érdekes fejlemények a következő egy évben.
A 2026-os rangsorunk csak 16 százalékban újult meg az előző esztendőhöz képest, miközben ezen a téren az elmúlt 18 év átlaga 24 százalék, azaz általában a Top 50 negyede szokott cserélődni. De nem az idei jelenti a legkisebb változást, mert 2023-ban mindössze nyolc százalékban újult meg a rangsor, 2022-ben pedig ugyanúgy 16 százalékot tett ki a változás, mint idén. A legnagyobb felfordulást a 2016-os év hozta, akkor a korábbi évhez viszonyítva a lista 38 százaléka változott.
Az idei Top 50-ből kikerülők közé tartozik Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, aki az új kormány alatt aligha marad sokáig a helyén. Nem szerepel Kálmán Erika, a Mediaworks Zrt. vezérigazgatója sem, náluk az állami hirdetések kiesése – hogy finoman fogalmazzunk – izgalmas időszakot vetíthet előre.
Azért a legtöbb listás átrendeződés mögött személycserék állnak, így például a Mediator reklámügynökség egymagában két változást hozott. A tavalyi Top 50-ben még Biró László, az ügynökség akkori ügyvezetője szerepelt a listán, de az év elején távozott ebből a pozíciójából és így a rangsorból is. Az utódja Lunczner Ádám volt, aki egy éve még mint a Mindshare innovációs vezetője és az IAB Hungary elnöke szerepelt az összeállításban, ő azonban még a próbaideje alatt eljött a Mediatortól. Egy éve top 10-es szereplő volt Kovács Tibor, a Ringier Hungary ügyvezető igazgatója, a közelmúltban azonban távozott az Indamedia által tavaly felvásárolt és IndaNextre átkeresztelt cég éléről.
Az idei rangsor legjobb helyen debütáló új szereplőjének Német Tamás, a Telex főszerkesztője számít, aki az összeállítás 16. helyét foglalja el. Többen is visszatértek a Top 50-be, így ismét szerepel a listán Jonathan Cooper, az OMG ügyvezetője, a 444-től Uj Péter főszerkesztő és Kardos Gábor vezérigazgató, valamint Sopov István, az Adaptive tulajdonosa. Több olyan médiaügynökségi vezető is bekerült a 2026-os Top 50-be, akiknek a nevét eddig még nem láthattunk. Így új szereplő Bacsa Gábor, a Dentsu Hungary ügyvezetője, Ritter Ádám, a PanMedia nemrég kinevezett ügyvezetője, valamint Faludi Péter, a Havas Media első embere.
Céges rangsor
Hagyományosan az RTL Magyarország részéről kerül be a legtöbb szakember a rangsorba, és ez az idén sem változott, hatan képviselik a médiavállalatot a Top 50-ben, közülük hárman az első tízben kaptak helyet. Vidus Gabriellán kívül ugyanis top 10-es szereplő Kolosi Péter tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes, valamint Dudás Gergely bevételekért felelős vezérigazgató-helyettes. Rajtuk kívül Kotroczó Róbert hírigazgató, Szabó Balázs tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettes és Demeter Zsófi a hirdetési értékesítési igazgató is bekerült az RTL részéről.
A tavalyi évhez hasonlóan a második legnépesebb tábort a Central Médiacsoport szakemberei adják, és közülük Varga Zoltán tulajdonos-vezérigazgató a tavalyi negyedik helyről előrelépett a második pozícióba. Szintén Top 50-es szereplő a Centraltól Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője, Pácsonyi Daniella kereskedelmi igazgató, valamint Vági Róbert vezérigazgató-helyettes.
Az idén egyébként egész sok cégtől került be egynél több szakember, hárman képviselik az Atmediát, a 4iG-t és a Magyar Telekomot, míg ketten jutottak be a Dentsu, az Indamedia, az OMG/OMD, a Telex, a WPP és a 444 részéről. Szintén két szakember került fel a toplistára a TV2 Csoporttól, és mindketten top 10-es szereplők, Vaszily Miklós mellett Fischer Gábor programstratégiai és tartalomgyártási igazgató nevét láthatjuk az élbolyban. A korábbi években akadt arra példa, hogy négyen is bejutottak a TV2 Csoporttól, méghozzá Pavel Stanchev korábbi vezérigazgató és Szalai Vivien korábbi hírigazgató, de ők már a tavalyi toplistán sem szerepeltek.
Heszler Róbert
Az összeállítás teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható.







