
Történelmi küldetésre indul a hétvégén a BL-címvédő Győri Audi ETO KC, hiszen a magyar csapat már a hetedik női kézilabda Bajnokok Ligája-trófeáját szerezheti meg. A budapesti FINAL4-t élőben közvetíti majd a Sport TV az idén is a teltházas MVM Dome-ból.
(kiemelt fotón: győri kézilabdázók; fotókredit: gyoriaudietokc.hu)
A budapesti FINAL4 bombaerős mezőnyében a BL-címvédő Győri Audi ETO KC mellett a dán Esbjerg, a három magyar játékossal felálló és a BL-szezonban még veretlen francia Metz és az először négyesdöntőző Odense küzd meg a legrangosabb klubtrófeáért május 31. és június 1. között. Az elődöntőben a győriek a norvég szupersztárral, Henny Reistaddal felálló Esbjerggel mérkőznek meg szombaton. A BL idei gólkirálynő-jelöltje 139 találattal áll az élen, és csupán 11 gólra van minden idők szezonrekordjától, amelyet az orosz Natalia Morskova tart. Bárhogyan számolunk, ez nem tűnik elérhetetlennek Reistad számára.
A Győr viszont magabiztosan várhatja a dánok elleni összecsapást: tavaly ugyanis 24-23-ra legyőzte a dán ellenfelét az elődöntőben, majd végül a német SG BBM Bietigheim csapatát is felülmúlta a fináléban. Az európai szövetség számításai szerint a Győr 233 győzelemnél tart a női kézilabda Bajnokok Ligájában, amivel vezeti a sorozat örökrangsorát. Ha május 31-én, illetve június 1-jén ehhez még két sikert hozzátesznek, meglesz a 235. siker és a hetedik BL-trófea is. A Győr számára ez lesz a tizedik Final Four-részvétel, ami abszolút rekordnak számít.
A másik ágon a francia Metz és a dán Odense csap majd össze, s mivel korábban egyikük sem járt még a döntőben, így garantált, hogy valamelyikük történelmet írva jut be a fináléba. A francia együttesben három magyar válogatott játékos is pályára léphet: a kapus Szemerey Zsófi és az irányító Vámos Petra mellett a balszélső Szöllősi-Schatzl Nadine-nek is hozzájárult ahhoz, hogy a Metz 15 győztes mérkőzés után veretlenül érkezzen Budapestre.
Érdekesség, hogy a BL történetében először fordult elő, hogy apa és lánya különböző csapatok színeiben jutottak be a Final Four-ba: Tomas Axnér az Esbjerg edzőjeként, lánya, Tyra pedig a Metz játékosaként érkezik Budapestre.
A Sport TV minden mérkőzést élőben közvetít, a kommentátorállásból Méhes Gábor és Borsos Attila jelentkezik, az MVM Dome-ba kitelepült helyszíni stúdióban Fazekas Erzsébet és Ágai Kis András mellett Deli Rita és Tóth Tímea elemzi a látottakat.
A FINAL4 első meccsét, a Győri Audi ETO KC – Esbjerg összecsapást május 31-én, szombaton 14:45-től közvetíti a Sport1, majd még aznap 17:+0-tól jön a Metz – Odense összecsapás. A bronzmérkőzést június elsején, vasárnap 14:45-től lehet követni a Sport1-en, a döntőt pedig aznap 17:15-tő közvetíti a sportcsatorna. A műsorfolyam mindkét nap 13:45-kor indul.