- Hirdetés -

Tovább nőtt a dm forgalma, fejlesztésekre készül a drogérialánc

|

- Hirdetés -

A négy hónapon át nem emelkedő tartós áraknak, a jó ár-érték arányú dm márkás termékeknek, az online szolgáltatások fejlesztésének és a törzsvásárlóknak szóló kedvező ajánlatoknak is fontos szerepe van abban, hogy a dm az üzleti évet sikeresen, forgalmi növekedéssel tudta zárni.

A dm a kihívásokkal teli időszakban is az innovatív, előre mutató megoldásokban hisz, tudatosan halad kitűzött céljai felé több stratégiai területen is, mindeközben rugalmasan reagál az aktuális történésekre. A változó körülmények között sikeresen, 162 milliárd forintos forgalommal (bolti és online shop) zárta a dm a gazdasági évet, ezzel +21,79 százalékos növekedést ért el az előző gazdasági évhez képest. A növekedés lehetőséget adott arra, hogy dm folytassa a megkezdett fejlesztéseket, megvalósítsa és bővítse társadalmi felelősségvállalás kezdeményezéseit, munkatásainak pedig stabil és kiszámítható munkafeltételeket biztosítson. A gazdasági eredményben fontos szerepe volt a fejlődő online shopnak, amely 50 %-os forgalomnövekedéssel zárt.

A dm-konszern (Németország, Ausztria és tagvállalatai) 13 581 millió Euró forgalmat ért el (+10,7 %) összesen 3945 üzlettel, több mint 71 620 munkavállalóval. Ausztria és 12 társországa 13,4 %-os forgalmi emelkedést tudott realizálni, mindezt 1846 üzletben 25 160 munkatárssal.

A hazai dm 263 üzletben 3153 munkatárssal szolgálja ki a vásárlókat. Idén három teljesen új üzlet nyílt, összesen 26 üzletet újítottak fel, vagy költöztettek át. Boltjaik külső és belső megújulása is folyamatos, ennek első, leglátványosabb lépése a bútorelrendezés megváltozása. 2022. januárjától újonnan nyíló vagy megújuló boltjaik esetében új polcelrendezést alkalmaznak: ennek leglényegesebb része az úgynevezett szépség háromszög, amelybe a dm számára fontos, kiemelt szerepet játszó termékek kerülnek. A boltok fenntartható üzemeltetése folyamatosan napirenden van, 178 üzletben van LED világítás, a bővítés folytatódik, az érdi raktárban 13 000 m2-en égnek már LED lámpák, ezzel évente 100 000 kWh és 35 t CO2-kibocsátás megtakarítása érhető el. A boltokba beszerelt víztisztító berendezésekkel évi 120 000 PET palackot spórol a vállalat.

Tudatos lépések az energiaoptimalizálásban

Tudatosan halad a dm céljai felé az energetika területén is. A tavaly telepített érdi napelemes rendszer a telephely áramfogyasztásának 20%-t termeli meg. Időközben leválasztották az érdi raktár használati melegvízrendszerét a földgázról, szigetelték a törökbálinti raktárat: ablakokat, kamionrámpát és gépészeti berendezéseket tettek energiahatékonyabbá. A 2022/23-as gazdasági évben mindkét központ és központi raktár, valamint 30 üzletet függetlenítenek a gáztól, a következő gazdasági évben pedig további 30 üzlet leválasztását tervezik. Jelenleg a legnagyobb takarékossági potenciál a hőmérsékletek maximalizálásában van, minden szervezeti egységre akciótervet dolgozott ki a vállalat.

Növekvő részesedés a vegyiáru-szektorban

A dm a NielsenIQ kiskereskedelmi indexe alapján a 2021/22-es gazdasági évben növelni tudta a részesedését a teljes vegyiáru-szektoron belül mind a teljes piacon, mind a drogériák körében. A lánc piacvezető a dekorkozmetikumok értékbeli eladásában, a drogériák körében pedig első a pelenka, az intim termékek, az arcápolás, a lábápolás és a fogkefe kategóriákban, szinte kivétel nélkül mindegyik felsorolt termékkörben növelve értékbeli részesedését az előző gazdasági évhez képest.

Dinamikusan fejlődő online shop

A dm Online Shop stabil pontjává vált az értékesítésnek, jelentős növekedést ért el az elmúlt években mind forgalmát, mind az elérhető termékek számát és szolgáltatásait tekintve is. Jelenleg a házhozszállítás a legnépszerűbb átvételi mód (73 %), hiszen 2-3 nap alatt otthonukban vehetik át a vásárlók a megrendelt termékeket. Egyre népszerűbb a nyár óta 1,5 óra alatt átvehető Expressz átvételi lehetőség, ezzel a vásárlók 10-12 %-a él, ilyenkor a csomagot a kiválasztott üzletben kapja meg a vásárló. Az e-kereskedelem mára már nem csupán kiegészítő lába az értékesítésnek, hanem szerves része, amely szorosan összefonódik a bolti, logisztikai területekkel is. Megítélését tekintve a dm Online Shop az élvonalban van az online drogéria piacon, így cél, hogy a folyamatos optimalizálással még tovább növelhessék a vásárlói elégedettséget.

dmLIVE Shopping: hiteles tartalmakkal a vásárlókért

Tavasszal érkezett meg a dm új applikációja, amely újabb mérföldkövet jelent a digitális szolgáltatások sorában: az új dm APP minden vásárlói igényt kielégítő platform, ahol a széles körű szolgáltatások mellett minden active beauty törzsvásárlói információ is rendelkezésre áll.

Ősztől az applikációban dmLIVE Shopping adásokkal is készültek, a drogéria szakértői élőben közvetítik a szépségápolással, táplálkozással és életmóddal kapcsolatos témákat. A dm nagy hangsúlyt fektet az active beauty és az online shop fiókok összekapcsolására is, hiszen a vásárlók így tudják a legjobban kihasználni a dm szolgáltatásait és kedvezményekre jogosító ajánlatait. A drogéria active beauty törzsvásárlói programja jelenleg 1,7 millió tagot számlál, 89 százalékuk regisztrált active beauty kártyát használ.

Minden igényt kielégítő szortiment, megbízható tartós árak

A Mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot ad a változó gazdasági körülmények között is. A kínálat kialakításánál továbbra is a vásárlói igények lehető legszélesebb lefedése a cél. A trendek, fogyasztói elvárások mellett a fenntarthatóság is nagyban alakítja a szortimentet. A márkatermékek közül minősítéssel rendelkező hazai natúrkozmetikumok széles választékát kínálta a dm már eddig is, de most újdonságok is érkeznek. Hisznek a magyar fejlesztésű termékekben és örömmel adnak lehetőséget az új startup magyar márkáknak is a bemutatkozásra. A PomPom, Dora Natura, Natics, Phi és Almost 1.618 és Geek & Gorgeous mellett új szereplő a Vintage Beauty, a Lavender és az Elyn’s Lab.

Fenntartható és innovatív saját márkák

A jó ár-érték arányú dm márkák háza táján is nagyon sok újdonsággal találkozhatnak a vásárlók. A Balea új Beauty Expert termékcsaládja ajtót nyit a tudatos bőrápolás felé. A hatóanyagot magas koncentrátumban tartalmazó termékek célzott megoldást kínálnak különböző bőrtípusokra és bőrproblémákra. Új dmBio kávék és csokoládék érkeztek a polcokra fair trade kereskedelemből, illetve a nagyrészt online elérhető dmBio Genussreise termékek távoli tájak ízeit varázsolják a konyhaasztalra. A fenntartható szortiment jegyében egyre több szilárd termék (tusfürdő, sampon, testápoló arcápoló) érkezik a kínálatba, a Balea natural beauty termékcsalád pedig a természetes és biológiailag összetevőkre helyezi a hangsúlyt. Idén került a szortimentbe a no planet b márka, az „upcycling” tusfürdők, folyékony szappanok, samponok és balzsamok összetételében úgynevezett „megmentett” alapanyagokat találunk. A drogéria egyik legnagyobb dobásának a fenntarthatóság terén az utántöltő állomások bővítését nevezhetjük: Budapesten már 8, míg vidéken további 16 helyszínen vásárolhatnak csomagolásmentesen öko termékeket a fenntartható alternatíva iránt érdeklődők.

Az inspiráció ereje

A dm az üzletekben szakértőként és inspirációforrásként is segíti a vásárlókat. A 2022-es évet áthatották a művészet, a természet és az emberek általi impulzusok, amelyekből ihletet meríthetnek a vásárlók és új motivációt kaphatnak. Ezt üzenték az image filmek, a kreatív megjelenések országszerte, valamint ennek a jegyében találkozhattak a járókelők Verebélyi Diána képzőművész street art alkotásaival 2022 tavaszán Budapesten a Széna téren, valamint a dm érdi központi raktárépületén is. Sárközi Évi képzőművész pedig női arcot álmodott meg vászonképre, amelyet dm márkás dekorkozmetikai termékek segítségével alkotott meg.

2022-ben a dm a WMN felülettel együttműködve a Közös hang című podcast műsorával is erősítette tartalomkínálatát: a rendszeresen jelentkező adások inspirációt nyújtanak a hallgatók számára az élet számos területén.

Másképp élik meg a munkát

Az #egyuttjobbakleszunk mottó alatt a dm országokban átfogó Dolgozói Elégedettségi Felmérést végeztek, a 12 dm országban mintegy 20 000 dolgozót kérdeztek meg a munkafeladatok és a környezet, a csapat, a vezetés és a vállalattal kapcsolatos témakörökben. Az eredmények igazolják a dm "Éld meg másképp a munkát" mottójának ígéretét: a hazai dolgozók 97 százaléka ítéli meg úgy, hogy a dm nagyon jó munkaadó. Idehaza a munkatársak 80%-a vett részt aktívan a kérdőív kitöltésében.

A változó gazdasági körülményekre reagálva év eleji béremelésen kívül év közben extra 5%-os emelést hajtott végre a dm, 5000 forintról 10 000 forintra emelték a Multipay kártya céges saját vásárlás zsebének havi feltöltését, emellett egyszeri 50.000 Ft értékű vásárlási keretet is biztosítottak a munkavállalók számára. Munkatársaik testi és mentális egészségmegőrzésére is figyelnek, a Számíthatsz ránk programban a kollégák nehéz élethelyzetekben kaphatnak szakértői támogatást. A mindennapokat továbbra is a rugalmasság jegyében szervezi a dm. Szellemi munkakörökben hosszú távon is lehetőség van a távmunkára, mindig az adott munkakör, saját élethelyzete alapján tudja a munkatárs meghatározni, hogy hány napot tölt az irodában. Kollégáiknak folyamatos fejlődési lehetőséget biztosítanak, 24 féle képzésből válogathatnak a kollégák, a drogerista képzést külsős, független vizsgaközpontban idén hét kolléga végezte el sikeresen. Az online és személyes képzéseken túl a folyamatosan bővülő e-learning platformon tudnak a munkatársak saját érdeklődési körüknek megfelelően, saját ütemben haladva tanulni.

A dm elnyerte a Családbarát Hely Tanúsító védjegyet, a cég ügyvezetőjét/HR vezetőjét, Csoknyainé Horváth Gertrudot beválasztották az idei év 20 legbefolyásosabb HR vezetője közé.

Együtt egymásért – 50 milliós támogatás a menekült családok megsegítésére

A dm társadalmi felelősségvállalás stratégiája mentén lehetőségeihez mérten évek óta támogatja a hazai rászoruló társadalmi csoportokat, családokat és gyerekeket. Állandó programjaiknak köszönhetően idén is 260 családnak biztosítottak pelenkatámogatást 20 millió forintértékben, óvodások napvédelmét támogatta a Nap gyermekei program, a Black Friday átszínezésével pedig az aznapi forgalom 5%-ával a fiatalok lelki egészségének támogatását segítették közel 20 millió forint értékű adománnyal. Az aktuális társadalmi kihívásokra reagálva a kezdetektől fogva segítik a hazánkba érkező ukrajnai menekült családok ellátását termékadományokkal, a nyártól őszig tartó időszakban pedig országos segélyszervezetek integrációs projektjeit karolja fel a drogéria. Az 50 millió forintos támogatási keretből a menekült és hazai rászoruló családok nyári kikapcsolódását, egészségmegőrzését, illetve egy menekültszállás felújítását finanszírozza a vállalat.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Ezt veszik a magyarok a nyári hónapokban

Nyáron a vásárlói szokások is változnak, hiszen egészen más termékek kerülnek előtérbe a meleg idő beköszöntével. A nyári hónapokban a magyarok körében is az olyan termékek a legkeresettebbek, amelyek segítségével élvezetesebbé tehetik a szabadidős...

Újabb eszközön érhető el az RTL+ teljes kínálata

Az RTL+ a Vodafone TV médiaboxon keresztül is elérhető, így a telekommunikációs szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország előfizetői már nagyképernyőn is megtekinthetik az RTL+ streaming platform mindhárom csomagjának kínálatát. A telekommunikációs szolgáltató ügyfelei...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Új iroda és új arculat a Mediatornál

Május végétől új irodába költözött a Mediator, a budapesti full-service reklámügynökség a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN-ba tette át székhelyét, ahol egy teljes szintet elfoglalnak. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi...

Rekord a filmvásáron Cannes-ban

Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változások az Aldi üzleteiben

Jelentős változásokkal fognak találkozni a jövőben az ALDI vásárlói az áruházak tejtermékhűtőinél. A vállalat az ALDI SÜD csoport többi tagvállalatához hasonlóan a „MILFINA” helyett a jövőben egységesített márkanév, a „MILSANI” alatt forgalmazza a tejtermékeket,...

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

Magasabb szintre emelnék a fenntarthatóságot a szépségiparban

A nálunk is népszerű etikus kozmetikai márka a THE BODY SHOP meghirdette Changemaking Beauty programját, amellyel a teljes szépségipar felé intéz kihívást. Mindezt az alapító, Anita Roddick, az első „Changemaker” öröksége alapján.Dame Anita Roddick...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....