Az idén is helycsere történt a digitális szakembereket összegyűjtő rangsorunk élén. Bán Zoltán Net Média Zrt.-vezérigazgató – a tavalyi listavezető – a második helyen végzett, a partizános Gulyás Márton pedig a harmadikról az elsőre lépett elő. A Top 50-en belül egyre nő a topvezetők részaránya, véleményvezérből kevesebb van, és az idén megtört az e-kereskedők létszámának a növekedése is.
Jelentős átalakuláson ment át a digitális médiapiac az elmúlt 14 évben, amióta összegyűjtjük a piaci szegmens legmeghatározóbb szakembereit. Ez tehát már a 15. összeállításunk, ami a jelenlegi, Top 50-es formában 2022 óta létezik. Még 2010-ben és 2011-ben ugyanis nem rangsorként indult, hanem Top Dogs néven gyűjtöttük össze a digitális piac akkori meghatározó szereplőit. Akkor négy kategóriába soroltuk őket, így voltak véleményvezérek, topmenedzserek, bloggerek és a jövő ígéretei. Ezt követően, 2012-től tíz éven át 25-ös rangsorként publikáltuk a listánkat.
Az eddigi évek tapasztalata, hogy a digitális Top 50 élmezőnyében nincsenek olyan „kibérelt” helyek, mint a médiapiaci Top 50-nél. Az utóbbi élén hosszú évek óta nem történt változás, de a digitális összeállításban más a helyzet.
Két éve Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője, tavaly Bán Zoltán, a Portfolio. hu-t is működtető Net Média Zrt. vezérigazgató-társtulajdonosa végzett a lista élén. Most pedig ismét helycsere történt, ugyanis Gulyás Márton, a Partizán alapító-főszerkesztője vezeti a Top 50-et. 2010-ben még valószínűleg nem tudtuk volna értelmezni azt a helyzetet, hogy valaki egy YouTube-csatorna révén áll egy ilyen lista élén. Egyébként a top 5-ben ott vannak az elmúlt két év listavezetői, Bán Zoltán és Bíró Pál is. Rajtuk kívül Várkonyi Balázs, a Jófogás és a Vatera ügyvezető igazgatója, valamint Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője is az első ötben végzett.
A törzsgárda
Olyan szakember nincs, aki az eddigi 15 összeállítás mindegyikében helyet kapott volna. Sőt, még arra sincs példa, hogy csak egyből maradt ki valaki. Két digitális toplistás csúcstartónk van, ők a 15-ből 13 összeállításban tűntek fel. Az egyik Uj Péter, a másik Várkonyi Balázs. Az előbbi anno még Index-főszerkesztőként, utóbbi pedig az Extreme Digital-tulajdonosaként szerepelt először a listán.
Ketten vannak azok is, akik 12 alkalommal kerültek fel a rangsorra. Szigetvári József, valamint Kardos Gábor, a Magyar Jeti Zrt. vezérigazgatója. Ő egyébként első alkalommal már nem indexesként, de még nem is a 444.hu-t működtető társaság vezérigazgatójaként, hanem az akkori Ringier digitális üzletágának igazgatójaként kapott helyet a Top 50-ben. Tizenegy alkalommal szerepelt Bíró Pál és Novák Péter, valamint vannak még hárman, akik tízszer jutottak be, D. Tóth Kriszta, Sopov István és Vinnai Balázs.
Topcégek
A tavalyi Top 50-ben még a Central Médiacsoporthoz tartozó vezetők jelentették a legnépesebb mezőnyt, akkor a vállalattól négyen kerültek be az összeállításunkba. Náluk több változás is történt, ami miatt az akkori centralos vezetők közül néhányan kiestek, újonnan pedig senki nem jutott be a médiavállalattól. Az idén a United Platformstól és a Ringier-től kerültek be a legtöbben. Az előbbi az Ingatlan.com-ot, a Használtautó.hu-t, a Jófogást és a Vaterát is magában foglalja. A listán elfoglalt helyük sorrendjében Várkonyi Balázs, Keleti József és Mészáros Dávid képviseli a cégcsoportot.
A Ringier hazai érdekeltségeitől az idén is hárman jutottak be. Martis István, a Profession.hu ügyvezetője, Kolossváry Balázs Blikk-főszerkesztő és Maróy Krisztina a Glamourtól. Egynél több szakember még a 444-től, az Indamediától és a Telextől került be az idén a top 50-be.
Feltörekvő topvezetők
A régi Top Dogs-összeállítás logikájából azért annyit megőriztünk, hogy a szereplőket különböző kategóriákba is besoroljuk. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is a Topvezetők-Digitális szakemberek a legnépesebb, az 50-ből 19-en, azaz a szereplők 38 százaléka tartozik ide. Ráadásul 2023-hoz képest nőtt is az arányuk, mert tavaly még csak 16-an voltak.
Az elmúlt évek trendje az volt, hogy a lista E-kereskedőinek a száma egyre bővül, azonban ez megtorpanni látszik. Tavaly még a szereplők 26, az idén pedig a 24 százalékát adták. Szerepe lehet ebben annak, hogy az elmúlt évtized vágtató növekedésének már vége az e-kereskedelemben, ráadásul egyre nagyobb fejtörést jelent a hazai szereplőknek a kínai konkurencia.
A Véleményvezérek-főszerkesztők kategória esetén már régóta csökkenő trendet látunk a listán elfoglalt részarányuk tekintetében. Ez tavalyelőtt 28, tavaly 22 százalék volt, most pedig 20-at tett ki. Hagyományosan a legkisebb kategóriának az Alapító-innovátorok számítanak, de nem járnak messze a Véleményvezérektől, hiszen az idén a listás helyek 18 százalékát foglalják el. Tavaly egyébként már 20 százaléknál jártak, tehát ez az esetükben is csökkenést jelent.
Heszler Róbert
Az összeállítás teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható.