Továbbra is mínuszban a magyar export

A külkereskedelmi termékforgalom exportvolumene májusban 5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Májusban csak a gépek és szállítóeszközöknél látszik enyhe többlet a kivitelben, a többi termékcsoport esetében stagnálás vagy visszaesés volt látható.

„Vagyis a kivitel továbbra is gyengén alakul, az év első öt hónapjában egyszer sem tudott komolyabb pluszt produkálni az előző év azonos időszakához képest. Februárban volt egy 0,2 százalékos többlet, ami lényegében stagnálást jelentett, míg a többi hónapban 4,9-9,6 százalékos volt a visszaesés. Ezzel párhuzamosan az import volumene 2,5-11,9 százalékkal nőtt, igaz, májusban a behozatal volumene is csökkent, mégpedig 2 százalékkal” – mondta a friss adatokról Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. Az év első öt hónapjában az export volumene 4,5 százalékkal csökkent, az importé viszont 6,4 százalékkal nőtt. A termék-külkereskedelmi mérlegben 3,4 milliárd euró többlet keletkezett, ám ez több mint 1,5 milliárd eurós csökkenést jelent éves összevetésben.

Németh Dávid közölte: „Az exportpiacaink még mindig gyengélkednek, így a nettó kivitel a második negyedévben is várhatóan visszafogja majd a gazdasági növekedést. Az első negyedévben az látszott, hogy az ipari termelés élénkült, ám ez a készletek növekedését eredményezte, mivel az exportteljesítmény mérsékelt volt. Mindez pedig azt vetíti előre, hogy az ipari termelés a második negyedévben – az elsőhöz képest – visszafogottabb lehet.”