- Hirdetés -

Túlságosan merev a hazai lakásrendszer

|

- Hirdetés -

Néhol túl tágas, másutt inkább szorít a hazai lakásállomány, de összességében e jellemzőivel együtt is jól beleillik az uniós mezőnybe – derül ki az Eurostat legfrissebb áttekintéséből. Az egyes országok lakhatási viszonyainak összevetése arról is tanúskodik, hogy a tulajdonként lakott otthonok erős dominanciája mellett sem lehetetlen a zsúfolt háztartások arányának visszaszorítása.

Egyre tágasabban lakunk, ez tűnik ki az Eurostat legfrissebb kontinentális áttekintéséből. Míg 2010-ben minden lakóra átlagosan 1 szoba jutott a magyar otthonokban, 2022-ben már 1,6, ami éppen megfelel az uniós átlagnak. Bár a növekedés valós, a mértékét némileg eltúlozza ez az összevetés. Ugyanis, ahogy Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője kalkulál: e növekedés mintegy felét az teheti ki, hogy 2018-ban a hazai statisztikai számbavételt is hozzáigazították az uniós módszertanhoz, s azzal – bizonyos feltételekkel – már a konyhák is szaporítják a szobák számát. E mellett tényleges szobaszám-növekedést is hozhatott például az, hogy a fellendülés idején a vállalkozók alaprajz-optimalizálással is igyekeztek növelni az egységnyi területen felépíthető lakásaik értékét.

Az egy lakóra jutó szobaszámban Málta (2,3) vezeti az uniós mezőnyt, Luxemburg (2,2) követi, majd hárman is jönnek azonos eredménnyel: Belgium, Írország és Hollandia (2,1). A lista másik végén is hármas holtverseny van: Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában egyaránt csupán 1,1 szoba jut egy lakóra.

Az uniós statisztika az egyszerű átlagolásnál érzékenyebben, egy úgynevezett túlzsúfoltsági rátával is jellemzi az egyes országok lakáshelyzetét. Ez azt hivatott kifejezni, hogy a népesség mekkora része él zsúfolt lakásban, azaz olyan helyzetben, amikor nincs személyes terük, külön szobájuk az életkoruk, a családi kapcsolatuk vagy éppen a nemük szerint nem összetartozó embereknek. E tekintetben az európai mezőny különösen egyenetlen, de Magyarország a 17 százalékos aránnyal éppen hozza az uniós átlagot. A legrosszabb eredményt Lettország (42%), Románia (41%), valamint Lengyelország és Bulgária (36-36%) mutatta 2022-ben. Míg a legkevesebb problémát a lakások zsúfoltsága Cipruson (2%), Máltán és Hollandiában (3%), valamint Írországban (4%) okozta.

Európa lakás-gazdagságára jellemző, hogy a bentlakók szükségleteit meghaladóan tágas lakásban kétszer annyian (34%) élnek az Unióban, mint túl szűkösben. E tekintetben Magyarország (27%) a középmezőny alsó felében helyezkedik el. A tagországok negyedében a lakosok több mint fele „túlméretes” lakásban él: Málta (72%), Ciprus (71%), Írország (67%), Hollandia (61%), Belgium (60%), Luxemburg (59%), Spanyolország (58%). Velük szemben a másik végletet Románia (7%), Lettország (9%) és Görögország (11%) képviseli.

E két mutatót összevetve az is látszik, hogy hol mennyien élnek a szükségletüknek valóban megfelelő lakásban. Az Unió átlagában e megfelelési arány éppen 50%. Magyarország a maga 56 százalékával e szempontból a legjobbak között van. Ám e mutató az elemző szerint képes elfedni a helyi lakásrendszerek egyes minőségi problémáit. A szintén átlag felett (52%) teljesítő Románia esetében, ahol igen kevés a tágas lakásban élő, például azt, hogy az emberek döntő részének, 41 százalékának túlzsúfolt az otthona. Míg egy, a szükségletekhez nagyon gyenge illeszkedést mutató ország, például Málta esetében a 25% azt fedheti, hogy csupán 3 százalék szűkölködik, míg a lakók majd háromnegyede helybőségben él. Azaz e számok rejthetnek szélsőségeket – egyszerűen: jellemzően térben szegény, illetve gazdag lakásrendszereket –, valamint olyanokat is, amelyekben a szűkösség és a tágasság hasonló arányban van jelen. Utóbbiak közé tartozik a magyar is, amely a 17 százaléknyi zsúfoltság mellett mutat 27 százaléknyi kihasználatlanságot. Ahogy az elemző felidézi: a hazai lakásrendszer merevsége hagyományos gátja annak, hogy a háztartások rugalmasan hozzáigazíthassák a lakáshasználatukat az aktuális szükségleteikhez. Ennek következményei jelennek meg sokszor a zsúfolt háztartások napi feszültségeiben épp úgy, mint a túl nagy lakásban magukra maradók rezsigondjaiban.

A hazai rendszer merevségének okai között szokták említeni, hogy nagyon sokan tulajdonosként lakják az otthonukat, s ezért ez a lakásvagyon nehezen mobilizálható. A jelentés szerint valóban magas, 90 százalékos nálunk az arány, de ez az uniós mezőnyben nem jelent dobogós helyezést. Például nagyobb Romániában (95%), Szlovákiában (93%) és Horvátországban (91%) is. 80 százalék feletti értéket – az egyedüli Máltát (83%) leszámítva – csak volt szocialista országoknál mutat a statisztika. A skála túloldalán Németország (47%) áll az élen, ahol egyedüliként a lakók többsége bérlő, majd azt követi Ausztria (51%) és Dánia (60%).

Ezek a számok azt is mutatják, hogy a tulajdonosi arányok önmagukban nem szolgálhatnak elegendő magyarázattal egy-egy lakásrendszer merevségére. Hiszen például a hazainál sokkal erőteljesebben a bérlőkre építő osztrák piacon a zsúfoltan (16%), illetve a túlzó helybőségben (31%) lakók aránya nagyon is hasonló a magyarországihoz. Míg Málta piacán az erősen tulajdoncentrikusság sem idéz elő ekkora feszültséget: noha erős a kihasználatlanság (72%), alig van (3%) enyhítést kívánó zsúfoltság.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Nagy változás jön az újautópiacon

2024 júliusától csak olyan újonnan gyártott jármű helyezhető forgalomba Európában, ami rendelkezik az előírt, fejlett biztonsági és vezetéstámogató rendszerekkel. Az EU-s jogszabály értelmében így minden új autónál a kötelező alapfelszereltség része kell legyen az...

Újabb zöld lépéseket tett a Spar

Számos környezettudatosságot, felelős hulladékgazdálkodást és optimális energiagazdálkodást célzó kezdeményezést indított az elmúlt években a SPAR Magyarország a toGo ételbárjaiban. Jó hír, hogy sikerült csökkenteni a felhasznált sütőolaj mennyiségét, valamint bevezették a műanyagmentes csomagolásokat és...

Így fizetnek a magyarok külföldön

A magyarok 40 százaléka tervez idén külföldi nyaralást, a legnépszerűbb úticélok pedig fej-fej mellett Olaszország és Horvátország. Az OTP Bank ügyfeleinek kártyahasználati tapasztalati is azt mutatják, hogy nyáron ez a két ország a legnépszerűbb...

Beütött a kánikula – tippek a hőség enyhítéséhez

A valaha mért legmelegebb júniust éljük, miután már 2024 első öt hónapja is melegebb volt minden korábbi év ugyanazon hónapjánál. Mindezt a jövő heti magyarországi előrejelzések is megerősítik: 36-37 fok várható. Ilyenkor csőstül kapjuk...

Nicolas Cage és Oz Perkins új filmje érkezik a mozikba

A szélsőséges szerepeiért imádott Nicolas Cage és a kortárs horror visszatérő színésznője, Maika Monroe macska-egér játékot űz Oz Perkins új horrorfilmjében, a Longlegs – A rémben.Lee Harkert (Maika Monroe), az ifjú és tehetséges FBI-ügynököt...

Erre érdemes figyelni a lakáshiteleseknek

Aki hitelfelvételben gondolkodik, annak gyakran merül fel a fejében a kérdés: hogyan védheti meg a családját egy esetleges váratlan életesemény esetén? Mi történhet akkor, ha az adós meghal, kiesik a jövedelme és a hitel...

Világméretű kezdeményezés a tiszta vízért

Három új ivóvíz kút épülhet Afrika vízkrízis sújtotta térségében a BWT tavaszi kezdeményezésének és a lelkes BWT közösségnek köszönhetően. A BWT, Európa vezető víztechnológiai vállalata az idei Víz világnapján nagyszabású kezdeményezéssel jelentkezett. Futásra invitálta...

Ami nélkül nem érdemes utazni

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) adatai szerint az év első öt hónapjában megkötött online utasbiztosítások díja naponta és személyenként 702 forint volt, ami mindössze 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi...

Drágább nyárra készülnek idén a szülők

A nyáron a legnagyobb kihívást a gyerekek felügyeletének megszervezése jelenti a szülők számára az Erste felmérése szerint – a hosszú szünet alatt különösen nehéz fenntartani az egyensúlyt a munka és a családi élet között....

Elmaradt a tévévásárlási láz

Az idei labdarúgó-Európa-bajnokság alkalmával elmaradt a tévévásárlási láz, azonban a futballereklyék iránt nagy kereslet mutatkozott a Jófogáson. Különösen a Szoboszlai Dominikhoz köthető relikviák népszerűek: egy-egy különleges mez több százezer forintot is megért a vásárlóknak....
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Díjazták a sokszínű vállalatokat

Egyedülálló elismerésben részesültek azok a magyar vállalatok, melyek aktívan tesznek a nemek közötti egyenlőség eléréséért és célzott intézkedéseket vezettek be azért, hogy a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás elvei érvényesüljenek szervezetükben, és mindezt...

Nagy változás jön az újautópiacon

2024 júliusától csak olyan újonnan gyártott jármű helyezhető forgalomba Európában, ami rendelkezik az előírt, fejlett biztonsági és vezetéstámogató rendszerekkel. Az EU-s jogszabály értelmében így minden új autónál a kötelező alapfelszereltség része kell legyen az...

Újabb zöld lépéseket tett a Spar

Számos környezettudatosságot, felelős hulladékgazdálkodást és optimális energiagazdálkodást célzó kezdeményezést indított az elmúlt években a SPAR Magyarország a toGo ételbárjaiban. Jó hír, hogy sikerült csökkenteni a felhasznált sütőolaj mennyiségét, valamint bevezették a műanyagmentes csomagolásokat és...

Így fizetnek a magyarok külföldön

A magyarok 40 százaléka tervez idén külföldi nyaralást, a legnépszerűbb úticélok pedig fej-fej mellett Olaszország és Horvátország. Az OTP Bank ügyfeleinek kártyahasználati tapasztalati is azt mutatják, hogy nyáron ez a két ország a legnépszerűbb...

Beütött a kánikula – tippek a hőség enyhítéséhez

A valaha mért legmelegebb júniust éljük, miután már 2024 első öt hónapja is melegebb volt minden korábbi év ugyanazon hónapjánál. Mindezt a jövő heti magyarországi előrejelzések is megerősítik: 36-37 fok várható. Ilyenkor csőstül kapjuk...

Don't Miss

Elkötelezettek vagyunk a közösségépítésben is – interjú Széll Hajnalkával

Vannak olyan témák és események, amelyek a nagy márkák számára megkerülhetetlenek, ilyen például az EB vagy az olimpia – mondta el Széll Hajnalka. Az Auchan országos marketing és vásárlói kapcsolatok igazgatója az mmonline.hu-nak adott...

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...