- Hirdetés -

Új arculat a Labowsky-nál

|

- Hirdetés -

Izgalmas, változásokkal teli időszakon van túl a Labowsky kreatív műhely csapata és most az ügynökségnél bekövetkezett változásokat megújult arculattal is jelzik.

Az új arculaton az ügynökség saját szakemberei dolgoztak, és már megjelent az ügynökség weboldalán, a közösségimédia-csatornákon és a cég prezentációiban is.

„Szeretünk kreatív műhelyünkben új dolgokat előállítani, vagy régieket megújítani, és most jött el az ideje, hogy ez az újítási vágy átalakítsa saját arculatunkat is. A korábbi logóban egymás mögött elhelyezett, elforgatott, stilizált lombikok jelentek meg, ami a Labowsky megalapításának idejéből eredő forma, és tökéletesen szemléltette, hogy megvan közöttünk a kémia – legyen szó saját kis közösségünkről vagy az ügyfelekről. Az új arculat követi a minket ért változásokat: a betű térbe helyezésével egy új dimenziót nyitottunk meg a logó és a Labowsky életében is. Ez a hatodik szülinapi ajándékunk saját magunknak, amely egyben fontos mérföldkő is egy cég életében, amikor érdemes megszemlélni, honnan indultunk, most hol tartunk, és ezek alapján kialakítani egy, a jövőben is sikereket hozó stratégiát. Folyamatosan változunk, de az identitásunk ugyanaz, ezért a logófrissítés sem járt színváltozással, maradt az üde, mégis markáns Labowsky-kék” – fűzte hozzá Kismarty-Lechner Balázs.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -