
Csernik-Varga Adrienn vette át a Prove főszerkesztői feladatait Vida Raultól, a magazin alapítójától. Magyarország legolvasottabb vegán és fenntarthatósági portálja továbbra is a tudatos étkezés, az empatikus szemléletmód és a világ problémáira kínált lehetséges megoldások bemutatására összpontosít.
(kiemelt fotón: Csernik-Varga Adrienn; fotó kredit: Porkoláb Edit)
Csernik-Varga Adrienn 2023 márciusa óta a Prove újságírója, idén májustól pedig a lap főszerkesztője. Már jóval 2023 előtt megfogalmazódott benne, hogy egyszer szívesen lenne a szerkesztőség tagja. „A magazin 2018-as indulása óta foglalkoztatott a gondolat, hogy összefésüljem az újságírói munkám és a vegán szemléletmódom. Pályafutásom során sokféle témáról írtam már – sport, gazdaság, politika –, de mindig is éreztem, hogy az állatjogi és -védelmi, valamint a fenntarthatósági témák állnak hozzám legközelebb” – mondta.
A Prove fókusza és értékrendje az új főszerkesztő irányítása alatt sem változik. A magazin továbbra is arra törekszik, hogy tudatosságra, cselekvésre és nyitottságra inspirálja olvasóit, megőrizve az állatjogi, környezetvédelmi és egészségügyi elkötelezettségét, valamint a bizonyítékokon alapuló, közérthető tartalmat.
„Az eddigi hangvételt és irányvonalat természetesen megőrizném, de célom, hogy a Prove még szélesebb közönséghez jusson el. Szeretném, ha a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnénk a hazai történetekre – különösen azokra, amelyek hidat építhetnek a hagyományosan étkezők és a vegánok között. Fontos számomra, hogy továbbra is békés párbeszédre ösztönözzük az olvasókat, és támogatást nyújtsunk mindazoknak, akik már áttértek a vegán életmódra, valamint azoknak is, akik még csak fontolgatják ezt” – fogalmazott Csernik-Varga Adrienn a kinevezése kapcsán.
A következő időszakban még több hazai tartalomra számíthatnak az olvasók, miközben továbbra is átfogó képet kapnak olyan kulcsfontosságú témákról, mint a klímaváltozás, az állatokat érő visszaélések, az egészségügyi problémák mögötti lehetséges okok vagy az emberiséget érintő globális veszélyek.