- Hirdetés -

Új irányt ad a marketingnek a hiánygazdaság

|

- Hirdetés -

Eddig is fenyegetett a hiánygazdaság, de az orosz-ukrán háború, az EU és az egész világ által bevezetett gazdasági szankciók hatására ez a félelem egyre inkább valósággá válik. Eddig a vállalkozásoknak az értékesítési tevékenységükre kellett nagyobb figyelmet, költséget, időt szánniuk, azaz vevőszerzési marketingtevékenységet végezniük. Az új trend, hogy a cégeknek a beszerzést támogató marketing tevékenységét kell megerősíteniük. Részben megfordul a gazdasági világ, soha nem volt olyan fontos az hogy hatékony legyen a beszerzés. Mint fogalmazott, a beszerzési marketing gyerekcipőben jár Magyarországon, de annak, aki időben kapcsol, ez segíthet csökkenteni a krízis hozta nehézségeket.

Még fel sem épültünk a koronavírus okozta egészségügyi és gazdasági válságból, az éppen csak meglóduló gazdaság máris megtorpant. Most az orosz-ukrán háború okoz globálisan termeléskiesést, gyárleállásokat, likviditási problémákat, a szomszédban zajló konfliktus időben elhúzódását pedig Európa is már most megszenvedi, hiszen a globális ellátási láncok és a gyártás is akadozik. Ennek következményei az ellátási nehézségek és az árak drasztikus emelkedése. Most már nem csak az energiahordozók árait érinti a növekedés, hanem a fogyasztási cikkek és az alapanyagok, termelési eszközök és a logisztikai szolgáltatásokét is.

Marozsák Szabolcs, a Clientfactory - egy beszerzési marketingre specializálódott ügynökség - vezető tanácsadója emlékeztetett arra, hogy a vállalatok működési költségei jelentősen, akár háromszorosára-tízszeresére is növekedhetnek. De hamarosan nem is az lesz a kérdés, hogy mennyiért lehet beszerezni termékeket, hanem az, hogy hol lehet még hozzájutni ezekhez.

Hozzátette, hogy átalakulóban vannak a beszerzési csatornák, például 2022 januárjától az oroszok korlátozták a faipari termékek exportját, ezért Magyarországra most Fehéroroszország és Lengyelország felől érkezik a fa, magasabb fuvarozási költségeket róva ezzel a magyar vállalatokra. Már most hiány keletkezett az Ukrajnából is érkező raklapokból és csomagolóanyagokból, amit a skandináv, német vagy balti országok faanyagaival nem lehet pótolni. De jelentős nyomás alatt áll az acélipar is, ezen keresztül az építőipar is, hiszen Oroszország és Ukrajna a nemzetközi acélkereskedelem 10 százalékát biztosítja. Kína és India ugyan segíthet az ellátási problémák megoldásában, az alapanyaghiány már most vissza köszön az árakban. Mindeközben a műanyaghulladékok újrahasznosításával foglalkozó vállalkozások életét a feldolgozható műanyag beszerzése nehezíti - emelt ki néhány gyakorlati példát a tapasztalatai alapján.

„A háború felgyorsította azt a folyamatot, hogy az eddigi jól bevált beszerzési források megcsappannak. Ez egyrészt azt is jelenti, hogy szűkülnek a lehetőségek, másrészt a fennmaradó beszállítóktól még többen akarnak majd vásárolni. Ha például a rendelkezésre álló száz forrásból 20 megszűnik, akkor annak a húsznak a vevői is a maradék nyolcvan céget kezdik el ostromolni. De mivel az ő beszerzési kapcsolataik is hasonló helyzetbe kerülnek, ezért számukra ennek a megnövekedett keresletnek a kiszolgálása szinte lehetetlen feladattá duzzad – mutatott rá a Marozsák Szabolcs.

Eddig csak a cégek töredéke foglalkozott beszerzési marketinggel

Tehát eddig a vállalatoknak a marketingre költhető erőforrásaikat elsősorban a vevőszerzésre, termékeik értékesítésére kellett elsősorban fordítaniuk, de ez most megfordul, a beszerzésre kell jobban koncentrálniuk, tulajdonképpen a cégeknek el kell magukat adniuk, mint jó vevő!

A szakember tapasztalatai szerint a beszerzési marketinget jelenleg a magyar vállalatok elenyésző töredéke használja csak, pedig az életben maradáshoz és a válságból való kilábaláshoz ez elengedhetetlen lesz az elkövetkező időszakban.

„Még ha az orosz-ukrán konfliktus meg is oldódik, hónapokba, akár évekbe is telhet, mire talpra áll a két ország gazdasága. Arra egyszerűen nem lehet alapozni, hogy az elmúlt hónapokban megszakított üzleti kapcsolatok újjáéledjenek, mert nincs rá reális esély a közeljövőben. A cégeknek változtatniuk kell a hozzáállásukon, és erősíteni kell a gondolatot: elsősorban mi akarunk beszerezni a forrásoktól, nem ők akarnak eladni nekünk” – hívta fel rá a figyelmet.

A Clientfactory szakértői akár a beszerzési források megtalálásának teljes folyamatát képesek átvállalni a vállalkozásoktól a piackutatástól a kapcsolatépítésen át a médiamegjelenésekig, a közösségi oldalakon futó és e-mailes kampányokig számtalan eszközzel tudja garantálni, hogy megtalálja a még szállítani képes partnereket a beszerzők számára. Itt van tehát az ideje a váltásnak, még idejében vannak a cégek, hogy átálljanak erre a gondolkodásmódra, beindítsák, vagy fejlesszék beszerzési marketing tevékenységüket, ezzel növeljék beszerzési forrásaik számát, illetve olyan új kapcsolatokat alakítsanak ki, amelyek csökkenthetik a beszerzési nehézségekből származó problémáikat. Ehhez érdemes szakértő partnert keresni.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Rekordszinten a fiatalok megtakarítása

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, ha a konkrét összeget nézzük: a második negyedévben átlagban 783 ezer forintja volt a 19-29 éveseknek a K&H ifjúsági index szerint, hasonlóan magas összegre a felmérés több mint tízéves...

Tényleg túl sokat netezünk?

A 18-65 éves internetező magyarok átlagosan 4 órát interneteznek egy hétköznapon a szabadidejükben. A Reacty Digital legújabb felmérése szerint ezt kevesen tartják problémának, pedig a túlzásba vitt netezés negatív hatásait a lakosság negyede szokta...

Így csökkenthetjük a rezsiköltséget

Az elmúlt évek energiapiaci bizonytalansága, az elszálló energiaárak, mind megmutatták, mennyire fontos, hogy csökkentsük a saját energiafelhasználásunkat. Otthonunk szigetelésével nemcsak energiát és pénzt spórolunk, hanem annak értékét is növeljük. Falusi CSOK-kal és a hozzá...

Bőven van mit behoznunk a digitális gazdaság területén

Az uniós ranglistán 22. helyen áll a magyar piac 43,8 pontjával, szemben az 50 pont feletti EU-s átlaggal. A lemaradás a cégvilágban is érezhető, ami részben az informatikushiánnyal, a képzett szakemberek iránti jelentős kereslettel...

Nagyot újított az LG

Az LG Electronics (LG) hamarosan elérhetővé teszi a Home Connectivity Alliance HCA 1.0 specifikációjának első kereskedelmi implementációját, amely az LG ThinQ okosplatformon keresztül lehetővé teszi a különféle márkájú készülékek összekapcsolását. Ez év végére a...

Kriptóban olcsóbb és átláthatóbb a jótékonykodás

Átlátható, jól nyomon követhető módja az adományozásnak a blokklánctechnológián alapuló átutalás. Ez a három fő előnye a kriptovalutában történő jótékonykodásnak a Binance által megkérdezett emberek szerint. Bár a legtöbben még mindig inkább hagyományos pénzügyi...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jövő héten rajtol a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szeptember 25. és november 12. rendeznek meg országszerte. A...

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...

A marketing a stratégia része lett a generációváltáson áteső Euronics-nál

Óriási előrelépések, arculat és szlogenváltás zajlott sok sikerrel az elmúlt években a legnagyobb magyar tulajdonban lévő magyar webshopnál, ahol most belül is transzformálnak: új vezetőket igazoltak, köztük Metykó Tibort, aki az építőiparból érkezett a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

Nagy kihívás a fenntarthatóság a családi cégeknek

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....