- Hirdetés -

Új szolgáltatást indított az IKEA

|

- Hirdetés -

Az IKEA Magyarországon új szolgáltatást indított, amely hozzájárul a körkörös üzleti modell kialakításához. Ez a Garantált visszavásárlás használt gyerekbútorokra szolgáltatás. Az IKEA Family klubtagok, akiknek már nincs szükségük az adott bútorra, előre meghatározott áron eladhatják azt az IKEA-nak.

„Belső adatokból tudjuk, hogy Magyarországon majdnem minden második ember érdeklődik a fenntarthatóság iránt. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a koronavírus-járvány az emberek pénzköltési szokásait is befolyásolja. Egyre inkább érdekeltek abban, hogy bútoraik minél tovább tartsanak" – magyarázza Eva Malá Beluská üzletfejlesztésért és transzformációért felelős regionális vezető.

A legfrissebb újdonság a Garantált visszavásárlás használt gyerekbútorokra szolgáltatás. Az IKEA Family klubtagok, akiknek már nincs szükségük az adott bútorra, előre meghatározott áron eladhatják azt az IKEA-nak. Ha például a vásárlástól számított egy éven belül eladja a bútort, az eredeti ár mintegy 60%-át kapja meg, és az IKEA a használt bútort ugyanezen az áron adja el egy másik vásárlónak. A szolgáltatás 2021 októberétől érhető el. További információk weboldalunkon találhatók: Garantált visszavásárlás gyerekbútorokra - IKEA

Az idei év több további változást is hozott a körkörös szolgáltatások terén. Az év során az IKEA Circular Hubokat (Fenntarthatósági Pontokat) alakított ki áruházaiban, melyekben kicsomagolt, enyhén sérült és használt termékek találhatók rendkívül kedvező áron, valamint a bútorok javításához szükséges eszközök és pótalkatrészek. Mindemellett a Circular Hub munkatársaitól a vásárlók tanácsokat is kérhetnek bútoraik élettartamának meghosszabbításához. Ráadásul a vásárlók online is rendelhetnek az IKEA-tól kisméretű pótalkatrészeket ingyenesen, otthonukba szállítva.

Az IKEA a következő három évben összesen egymilliárd forintot olyan fenntartható megoldásokba, amelyek pozitív hatással vannak a bolygóra. Például fotovoltaikus paneleket vagy intelligens szellőzési és fűtési (HVAC) rendszereket telepít áruházaiba az energiatakarékosság és a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Zseniális találmányok a Nat Geo sorozatában

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben...

Beteg gyermekeknek segíthetnek a Kifli vásárlói

Összefogott a Dziugas Magyarország és a kifli.hu, hogy az eladott termékekkel a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt segítsék.A Dziugas Magyarország a társadalmi felelősségvállalás jegyében akciót hirdet, amelynek keretében az összes, a kifli.hu-n eladott terméke...

Hirdetési szolgáltatást indított a Wolt

A Wolt technológiai vállalat bejelentette saját hirdetési szolgáltatásának, a Wolt Adsnak az elindítását, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa. A sikeres béta-időszakot követően a vállalat most azt tervezi, hogy a hirdetési szolgáltatását kiterjeszti mind...

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Új innovációk a klímavédelem érdekében

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett...

Új ízzel várja a nyarat a Dreher

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék nem csak ízesítésében új, de a portfólió többi termékével összevetve alacsony a kalóriatartalma. Az alkoholmentes sörök, legyen szó akár...

Megvan a legjobb zöld családi autó

Az Év Magyar Autója verseny ünnepélyes díjátadójára a Budapest Automotive Summit rendezvényen került sor 2024. április 11-én, melyen az MG két elektromos modellje is kategóriagyőztesként végzett. Az évenkénti megmérettetésre 21 márka összesen 39 autót...
Házasság első látásra

Atombombája van a TV2-nek

Jó nézettséggel kezdett a Házasság első látásra és azóta hétről hétre tovább erősödött. A TV2 házasságos műsora masszív, rég nem látott előnnyel végzett a heti műsoros toplista élén. Az RTL a múlt hét kapcsán...

Új közvetlen járat indul Budapestről

Június 27-től a China Southern Airlines heti négyszer közlekedő járatot indít Kantonba, ezzel idén nyártól már heti 17 járat érhető el Kína és Budapest között. Az új járat amellett, hogy kiváló csatlakozást biztosít Délkelet-Ázsia...

Fontos ügyért küzdenek a budapesti plázában

Áprilisban a nőké a főszerep Budapest új kedvenc „nappalijában”, a Mammut I. Bevásárlóközpont 3. emeletén található Kollab by Mammut közösségi térben. A programsorozat nyitányaként HAPPY PERIODS címmel a szervező ARTEMIS női tech startup és...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ennyit lehet alkudni a belvárosi ingatlanpiacon

Az alku az ingatlanpiacon egy általános és elterjedt gyakorlat, szinte kötelező. Az alku az a folyamat, amelynek során a vevő és az eladó egyezségre jutnak az ingatlan vételárában vagy más feltételekben. Az ár alkuképes...

Zseniális találmányok a Nat Geo sorozatában

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben...

Beteg gyermekeknek segíthetnek a Kifli vásárlói

Összefogott a Dziugas Magyarország és a kifli.hu, hogy az eladott termékekkel a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt segítsék.A Dziugas Magyarország a társadalmi felelősségvállalás jegyében akciót hirdet, amelynek keretében az összes, a kifli.hu-n eladott terméke...

Hirdetési szolgáltatást indított a Wolt

A Wolt technológiai vállalat bejelentette saját hirdetési szolgáltatásának, a Wolt Adsnak az elindítását, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa. A sikeres béta-időszakot követően a vállalat most azt tervezi, hogy a hirdetési szolgáltatását kiterjeszti mind...

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...