- Hirdetés -

Új területen erősít az NN Biztosító

|

- Hirdetés -

Nem-életági termékei elindításával új tevékenységet indít Magyarországon az életbiztosításban 22 éve piacvezető NN Biztosító – jelentette be Sztanó Imre elnök-vezérigazgató. Két év leforgása alatt három termékcsaládot vezet be a hitelfedezeti, lakás- és utasbiztosítás terén a társaság, meghatározó szerepet szánva az úttörő és ügyfélélményt erősítő digitális újításoknak.

A biztosító a kedvező piaci körülmények miatt döntött az üzletág aktivizálása mellett. A tavalyi 7,1 százalékos növekedés után 2019 harmadik negyedévében 11 százalékkal bővült a szektor díjbevétele az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül is a nem-életbiztosítási ágazat játszotta a főszerepet, amely több mint négyszer olyan gyorsan (17,1%) nőtt 2019-ben, mint az életoldal (3,8%).

„Szeretnénk még intenzívebben jelen lenni a családok életében, támogatni pénzügyi biztonságukat, ebben pedig fontos mérföldkő a termékpalettánk mostani kibővítése. Ehhez most kiváló momentumot kínál számunkra a nem-élet piac, ezt a lehetőséget megragadva az ügyfélközpontúságra és digitalizációra építve alakítjuk ki az új termékeinket” – mondta ki Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Az NN Biztosító két év alatt három új termékcsaládot dob piacra. Elsőként egy hitelfedezeti és jövedelempótló biztosítást tervez elindítani, amelyet banki partnereken keresztül értékesítene a biztosító. Ezen a piacon az MNB szeptember végi statisztikáiban 15,1 százalékkal magasabb szerződésszám állt a nem-élet üzletágban az egy évvel korábbiakhoz képest, és ennek a pozitív trendnek a további bővülésére lehet számítani a közeljövőben is.

Ezt követően 2020 második félében startolhat az NN lakásbiztosítási termékcsaládja, amely esetében a banki partnerek mellett az online csatornákra és saját értékesítési hálózatára támaszkodna a társaság. Ezen a téren jelentős hatása lehet az MNB által november 20-án bejelentett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításnak (MFO). A kezdeményezés ugyanis a könnyebben összehasonlítható, magas szolgáltatási színvonalú lakásbiztosítási termékek terjedését hivatott elősegíteni. Az MFO ezzel nagyban megkönnyítheti az ügyfelek tájékozódását és választását. Az NN előzetes felméréséből ehhez kapcsolódóan kiderült, hogy az otthonbiztosítással rendelkezők 39,5 százaléka figyeli folyamatosan az elérhető lehetőségeket, 20 százalékuk tervez a közeljövőben lakásbiztosítót váltani, és szívesen fizetnének akár magasabb díjat is, ha számukra valóban releváns elemekkel bővíthetik az alapcsomagjukat.

Végül a tervek szerint 2021-ben indul el az NN utasbiztosítása. Ezen a piacon szintén jelentős növekedés várható, hiszen a lakosság erősödő utazási kedvének köszönhetően 2019 harmadik negyedévében is 13,7 százalékkal nőtt a díjbevétel ezen a területen az előző év azonos időszakához képest.

„Szeretnénk markánsan újat hozni a nem-életágban az ügyfélcentrikusság, az ügyfélélmény és a digitális megoldások terén, ahogy életbiztosítási piacvezetőként az eddigiekben is sikerrel vezettünk be hazai és nemzetközi téren egyaránt kuriózumnak számító fejlesztéseket. Ezek tapasztalatai sokat fognak segíteni a nem-élet termékeink kialakításánál is” – emelte ki Sztanó Imre.

A szakember hozzátette, a vadonatúj termékek mellett nagy előnyt jelent majd számukra, hogy már a kezdetektől ügyfélélmény-centrikusan építik fel az új tevékenységhez szükséges rendszereket, nem pedig korábbi struktúrák átalakításával kell optimalizálniuk a működést.

Az nem-élet üzletág elindítását a tervek szerint Michal Hucal, az NN Biztosító leendő vezérigazgatója fogja vezetni: Sztanó Imre az NN Csoport leendő nemzetközi digitalizációs igazgatójaként (Chief Digital Officer) továbbra is támogatni fogja a magyarországi leányvállalat újabb digitális megoldásainak és partnerségeinek kidolgozását.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így védhetjük a szemünket mobilozás közben

A jó idővel jön a napsütés is, amitől gyakran nehezebb látni a kijelzőnket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felhúzni a fényerőt, ami azonban hosszútávon káros lehet szemünknek. A HONOR összeszedett pár általános tippet arról, hogy –...

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Új éttermet nyitott a Burger King

Második éttermét nyitja a Burger King Zala vármegyében, Zalaegerszeg mellett most már Nagykanizsán is élvezhetik a burger rajongók az eredeti WHOPPER élményt. A belvárosban található étterem fejlesztése tavaly júliusban indult, a közel 1 milliárd...

Így védhetjük a szemünket mobilozás közben

A jó idővel jön a napsütés is, amitől gyakran nehezebb látni a kijelzőnket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felhúzni a fényerőt, ami azonban hosszútávon káros lehet szemünknek. A HONOR összeszedett pár általános tippet arról, hogy –...

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...