- Hirdetés -

Új vezetővel erősít a Manna FM

|

- Hirdetés -

Új ügyvezető igazgatót nevezett ki a Manna Vision Media. A 98.6 Manna FM-et működtető cég Enyedi Andrást bízta meg a rádió vezetésével. A szakember több, mint húsz éve médiavállalatok felsővezetője, legutóbb az IKO Holding vezetőjeként felelt a TV2 Csoport kábelportfóliójának felépítéséért és fejlesztéséért. Az új ügyvezető tervei között szerepel egy olyan a rádió köré épített multiplatform médiaportfólió létrehozása, ami mind a felhasználók, mind a hirdetők igényeit a lehető legmagasabb színvonalon szolgálja ki.

2021. májusától új ügyvezető igazgató irányítja a Manna Vision Media cégcsoportot. Enyedi András személyében olyan szakembert igazoltak, aki húsz éves médiapiaci tapasztalattal a háta mögött 22 televíziócsatorna indítását, fejlesztését és terjesztését irányította a közép-európai régió 11 országában, részt vett televíziós applikációk fejlesztésében, jártas az online médiaportfólió építésben, irányított kültéri reklámozással foglalkozó médiacéget, és alapító elnöke az első magyar E-sport Sportszövetségnek.

„Az eddigi munkám és feladataim során is mindig a fejlesztés, a progresszív és az adott piaci környezetnek leginkább megfelelő megoldások megtalálása volt a fókuszban, így motiváltan, izgalmas tervekkel és elképzelésekkel vágok neki a legújabb szakmai kihívásomnak. Mozgalmas időket él a médiapiac, ahol a közönség és a célcsoport elérése, figyelmének tartós elnyerése egyre nehezebb feladatot jelent a tartalomgyártóknak és a terjesztőcégek számára is. Ennek köszönhetően a piaci szereplők részéről intenzíven jelentkezik az igény a korszerű, kreatív és innovatív megoldások iránt, melyekkel több platformon és megfelelő tartalmi formátummal tudják elérni a megcélzott piaci szegmenst. A Manna Vision Media ezen elvárásoknak megfelelve kívánja alakítani jövőbeli tevékenységeit, hogy hirdetői partnereinket is ki tudjuk szolgálni a Manna FM-en és egy olyan médiaportfólión keresztül, mely biztosítja számukra a jelenleg hiánypótló, egyedi, hiteles és értékalapú megjelenést. Hisszük, hogy az embereket az utóbbi időben ért negatív élmények és impulzusok felerősítették bennük a boldogság, az öröm és a nyugodt élet iránti természetes vágyat. A Manna Vision Media őket szeretné kiszolgálni és inspirálni” – nyilatkozta új missziójáról Enyedi András, aki hozzátette, a legnagyobb szakmai kihívás a tartalomfogyasztó közönség megnyerése és elköteleződésének növelése a klasszikus értékek alapján álló, igényes, megbízható és az egész család számára kikapcsolódást nyújtó média tartalmak fogyasztására.

„A cél, hogy egy olyan üzletileg is életképes, értékalapú alternatívát mutassunk fel a fősodratú médiatermékek piacán, mely a mélyebb, elgondolkodtató üzeneteket, pozitív életszemléletet helyezi előtérbe, úgy, hogy szórakoztat és élményt nyújt” – tette hozzá a szakember, aki május 1-jén kezdte meg munkáját a Manna FM élén.

Enyedi András 2002-től az IKO cégcsoport leányvállalatinak vezetői pozícióit töltötte be, mások mellett 2002-2017 között az IKO Production Kft üzemeltetési igazgatója, 2006-2019 között az IKO Kábeltévé Kft ügyvezető igazgatója, a 2007-2019 között az IKO Poland Srl, a szlovákiai IKO Cable Srl, valamint az IKO Romania Srl ügyvezető igazgatója volt, 2009-2010 között az RTL Klub igazgatósági tagjaként is dolgozott. 2016 áprilisa óta az IKO Digital Kft (jelenleg PS-Online Media Kft) ügyvezetője, valamint 2017 decemberétől a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség elnöke, 2021. májusától pedig a Manna Vision Media ügyvezető igazgatója

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tovább nőtt a Telenor 5G-hálózata

A Telenor 2019 májusában elsőként indított olyan publikus 5G hálózati tesztet Magyarországon, amelyben több 5G-s rádiós komponens hálózatba kötésével bonyolított videóhívást két 5G-képes okostelefon között. A sikeres teszteket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...

Robbanás előtt a vállalati aukciók világa

A törlesztési moratórium lejártával sok cég kényszerülhet megválni a hitelre vásárolt korszerű gépeitől, eszközeitől, amelyek így a másodpiacra kerülhetnek. A jó állapotú, használt berendezések újabb lökést adhatnak a felfutóban lévő online árveréseknek. A legnagyobb...

Home office és kiberbiztonság: ezt teszik a vállalatok

A Sophos regionális felmérése szerint a magyarországi alkalmazottak 56 százaléka továbbra is otthonról dolgozik, akár teljesen, akár hibrid modellben. A távmunkára való átálláskor az alkalmazottak egyharmada nem kapott semmilyen informatikai támogatást, nem vettek részt...

Már az UniCreditnél is elérhető a Google Pay

Az UniCredit Bank az Apple Pay októberi bevezetése után november 30-tól a Google Pay-jel való fizetést is lehetővé teszi ügyfelei számára. Az alkalmazás segítségével – mely minden, a bank által kibocsátott lakossági és vállalati...

Érdemes komolyabban venni a TikTokot

A fiatalok közösségi oldala, ahol csak táncolnak és őrültködnek. Sokan még mindig ezt gondolják, ha felmerül a TikTok neve, pedig ez a social média platform már rég meghaladta ezt. Míg a TikTok korábban csupán 15-30...

Új főszerkesztő az Mfor.hu-nál

A mai naptól Csabai Károly tölti be az Mfor.hu és a Privátbankár.hu főszerkesztői posztját, a felelős szerkesztő pedig Székely Sarolta lett. A lapcsoporthoz tartozik az említett online hírportálok mellett a Piac&Profit online gazdasági portál és...

Közös hírszerkesztőséget hoz létre az EU

Az álhírek elleni küzdelem újabb lépéseként közös hírszerkesztőséget hoz létre Brüsszelben az Európai Unió 16 nemzeti hírügynökség bevonásával – írja beszámolójában a Népszava. Egyelőre két évre tervezik a munkát, amire 1,8 millió eurót biztosítanak....

Felpörgetett sorozatgyártás és dráguló reklámok

Jövőre több új sorozatot is bemutat az RTL Magyarország, és szinte minden olyan műsoruk újabb évaddal tér vissza, ami az idén jó nézettséget hozott. A Big Picture-ön kiderült, hogy 2022-ben új évad jön a...

Díjazták az etikus vállalatokat

Idén novemberben újabb 10 vállalat vette át az alapítók és az előző év nyerteseiből álló zsűritagok által odaítélt Üzleti Etikai Díjat. A 22. Üzleti Etikai Díjátadó Gála ünnepségen szép számmal jelen voltak az előző...

Premierözönnel ünnepel a TV Paprika

Korábban soha nem látott mennyiségű premier-tartalommal készül a TV Paprika az idei adventi és a karácsonyi időszakra. A 40 órányi újdonság december elsejétől folyamatosan képernyőn lesz: az új ünnepi saját gyártású sorozatban hazai mesterszakács,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A Nestlé Szerencs városának adja a Szerencsi védjegyet

A Nestlé Hungária Szerencs városnak adományozza a magyar háztartások egyik kedvencének számító Szerencsi kakaópor védjegyének tulajdonjogát – jelentették be a felek az erről szóló megállapodás hivatalos aláírásakor. A szerződés értelmében a több mint 90...

Tovább nőtt a Telenor 5G-hálózata

A Telenor 2019 májusában elsőként indított olyan publikus 5G hálózati tesztet Magyarországon, amelyben több 5G-s rádiós komponens hálózatba kötésével bonyolított videóhívást két 5G-képes okostelefon között. A sikeres teszteket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...

Robbanás előtt a vállalati aukciók világa

A törlesztési moratórium lejártával sok cég kényszerülhet megválni a hitelre vásárolt korszerű gépeitől, eszközeitől, amelyek így a másodpiacra kerülhetnek. A jó állapotú, használt berendezések újabb lökést adhatnak a felfutóban lévő online árveréseknek. A legnagyobb...

Home office és kiberbiztonság: ezt teszik a vállalatok

A Sophos regionális felmérése szerint a magyarországi alkalmazottak 56 százaléka továbbra is otthonról dolgozik, akár teljesen, akár hibrid modellben. A távmunkára való átálláskor az alkalmazottak egyharmada nem kapott semmilyen informatikai támogatást, nem vettek részt...

Már az UniCreditnél is elérhető a Google Pay

Az UniCredit Bank az Apple Pay októberi bevezetése után november 30-tól a Google Pay-jel való fizetést is lehetővé teszi ügyfelei számára. Az alkalmazás segítségével – mely minden, a bank által kibocsátott lakossági és vállalati...
- Hirdetés -

CMO

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Az élhetőbb bolygóért ötleteltek

A Kék Bolygó Alapítvány és a Design Terminal nagyvállalatokkal, köztük a BMW Group Magyarországgal karöltve összefogott, hogy a körforgásos gazdaság kihívásaira válaszokat adó startupokkal közösen tegyenek lépéseket az élhetőbb bolygóért. A tavalyi, nagysikerű, globális vízválság...

Csomagolásaival zöldít a Zewa

A Zewa csökkenti a csomagolásai szén-dioxid-lábnyomát amelyet úgy érnek el, hogy műanyag kiszereléseikben 33 százalékos fogyasztás utáni újrahasznosított (PCR) műanyagtartalmat vezetnek be. A Zewa számára kiemelt jelentőséggel bír a korlátozott erőforrások maximális kihasználása és...

Erdőtelepítési programot támogat az OMV

Az OMV Hungária Kft. az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akciót indított: ennek keretében az áprilisi Föld napjától kezdődően olyan vouchereket lehet vásárolni a töltőállomásokon, amelyek 1-1 facsemete magyarországi elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik....

DATA