
Rádiós pályázati eljárásban hirdetett eredményt május 6-i ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület médiafelügyeleti hatáskörében eljárva is intézkedett.
Az Eger 100,7 MHz helyi vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára indított pályázati eljárásban a Médiatanács az egyedüliként pályázati ajánlatot benyújtó Best Radio Kft.-t hirdette nyertesnek. A pályáztatásra azért került sor, mert a jelenlegi médiaszolgáltató, a Best Radio Kft. jogosultsága 12 év után, július 31-én lejár.
A testület hivatalból indított eljárásában megállapította, hogy a Rádió Most Kaposvár a 2024 december 9-15. közötti műsorhéten négy esetben is megsértette a médiatörvény különböző rendelkezéseit. A Zselici Forrás Kft. által működtetett médiaszolgáltatás a vizsgált időszakban a Fekete zenei óra közzétételével hét alkalommal szegte meg a műsorszámok sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi eIőírást. A zenei válogatást ugyanis a IV. korhatár-kategóriába („tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott”) soroltan adta közre, azonban minden esetben 20 órai kezdettel, ami nem felel meg a választott kategóriára vonatkozó követelményeknek, figyelemmel arra, hogy az e kategóriába sorolt műsorszámok kizárólag 21 óra és 5 óra között tehetők közzé.
A jogsértés miatt a testület a médiaszolgáltatóra 70 ezer forint bírságot szabott ki, emellett a jogsértésről szóló közlemény közzétételére is kötelezte. A rádió médiaszolgáltatója a vizsgált műsorhéten nem tett eleget a hatósági szerződésben rögzített vállalásainak sem azáltal, hogy nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámot és szöveges tartalmat, valamint nem teljesítette a magyar zenei művek közzétételére vonatkozó vállalását sem. E jogsértések miatt 40 ezer forint bírságot rótt ki a Médiatanács a Zselici Forrás Kft.-re a jogsértésről szóló közlemény közzétételére kötelezése mellett.
Eljárást indított a Médiatanács a Best Radio Kft.-vel szemben annak megállapítása iránt, hogy a médiaszolgáltató a Nyíregyháza 103,9 MHz helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű, 103,9 Best FM állandó megnevezésű lineáris rádiós médiaszolgáltatásában 2024. december 27-én 8 óra 30 perckor és 16 óra 30 perckor, valamint 2024. december 29-én 7 óra 40 perckor közzétett „Csak 10 perc” című műsorszám korhatár-besorolásával, valamint közzétételének időpontjával megsértette-e a kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezéseket.