Újdonságokkal erősít a gyerekcsatorna

Fusion TIFF File

Beköszönt végre a tavasz, amit mindenki nagyon várt már, és ezzel együtt szuper újdonságok érkeznek a szülők kedvenc gyerekcsatornájára, a JimJam-re. A március a csapatmunka hónapja a csatornán, így a kinti szabadidős tevékenységek mellett a bent töltött időt is hasznosan, mégis szórakozva tölthetik el a legkisebbek.

A szemfüles kis nézők bizony már jól tudják, hogy a játékos tanulás csatornáján, a JimJam-en egy adott mese tanulságát speciális jelvény jelzi számukra, és nem lesz ez másként márciusban sem, amikor is a csapatmunka kerül fókuszba. A témában kiemelt mesék rávilágítanak, hogy életünk során mindig lesznek megoldásra váró feladatok, legyőzendő akadályok, és céljaink elérése érdekében jó, ha vannak segítőtársaink az úton, akikkel meg kell tanulnunk együttműködni, miközben felismerjük az értékeiket, erősségeiket. Ezt tanítja meg a gyerekeknek márciusban Caillou, Postás Pat vagy az új évadpremierekkel debütáló Chuggington is. Március 1-től minden nap 16:56-kor érkeznek a képernyőre az újonc mozdonyok, Wilson, Brewster és Koko, akik sok más tudnivaló mellett a vasúti közlekedés szabályait is most sajátítják el. Ők hárman teljesen más tanulási stílussal rendelkeznek, és más-más kihívásokkal kell szembenézniük Chuggington városában. Kalandjaik során nemcsak saját magukról, de a körülöttük levő világról is sokat tanulnak, miközben megtanulják az összetartás és az együttműködés fontosságát.

Második évaddal tér vissza sokak nagy kedvence Pöttömmag Tilda is, március 1-től naponta 4 időpontban is (7:21; 12:21; 15:47; 20:32) láthatóak lesznek ennek az aprócska, de annál okosabb egérkének a mindennapjai. Tilda legalább annyira szereti az izgalmas történeteket, mint a finom ételeket, így nem meglepő, hogy aprócska házában mindig van mindkettőből bőven. Humorosan és a maga eredeti módján kezeli az ügyeket, ezért a kis dolgokból nagy történetek születhetnek... A megoldások pedig, amelyekkel Tilda előáll, üdítően egyediek és gyermeki közvetlenségükben közvetlenek. Pöttömmag Tilda és barátai egy csodálatos közösség, amely azonnal megtalálja helyét minden néző szívében.

Ezek mellett számos népszerű mese várja a legkisebbeket a Tanulj játszva műsorblokkban is. Minden nap 10 és 14 órától érkezik A Kicsi Gesztenye Klub, a Majomparádé és Sam, a tűzoltó is. A kedvencekből pedig sosem elég, így minden nap több időpontban is (6:00; 12:44; 18:05; 21:25) maraton a kedvencekkel! A gyerekek legnagyobb örömére megannyi részen át szórakoztatja majd őket Bogyó és Babóca, Bing nyuszi, és a Találd ki, mennyire szeretlek! nyuszikái is.