- Hirdetés -

Újít az Antenna Hungária

|

- Hirdetés -

Az Antenna Hungária megkezdte IoT (Internet of Things, azaz a Dolgok Internete) hálózatának kiépítését, mely elsőként Budapesten, illetve a Balaton térségében épül ki. Az új hálózat első szolgáltatásaként a NauBit iSol Kft. innovatív terméke, a NauBit SmartBoat tavasztól elérhetővé válik a balatoni hajósok számára. A szolgáltatás igénybevételéhez nincs szükség Internet előfizetésre vagy SIM kártyára, a hajóra felszerelt központi egység az IoT hálózaton keresztül rendkívül költséghatékony módon képes eljuttatni a szenzorok felől érkező adatokat, melyeket okostelefonon elérhető applikáción is meg lehet jeleníteni.

 

Az IoT (Internet of Things, azaz a Dolgok Internete) az infokommunikációs iparág egyik legnagyobb ígéretét képviselő technológia, amely költséghatékony módon a mindennapok során az eszközök összekapcsolt működésével teszi könnyűvé életünket, és amely egybehangzó szakértői vélemények alapján óriási fejlődés előtt áll a következő években. Az Antenna Hungária, hazánk vezető állami tulajdonban levő vezeték nélküli távközlési szolgáltatójaként legújabb fejlesztésének keretében megkezdte IoT hálózatának kiépítését.

 

A vezeték nélküli LPWAN (Low Power Wide Area Network) technológián alapuló hálózat gépek, eszközök, szenzorok által küldött kisméretű adatcsomagok kommunikációját teszi lehetővé. A végponti kommunikációs berendezések, szenzorok minimális energiaigénye rendkívül alacsony energiafelhasználást jelent, ezáltal hosszú élettartamot garantál az eszközök számára. A Long Range (LoRa) rádiós technológia felhasználásával akár több tíz kilométeres sugárban is lehetővé válik a vezeték nélküli átvitel az eszközök között. Az LPWAN technológiára épülő IoT megoldások ezáltal alacsony beruházási költséget, illetve egyszerű telepítést és bővítést tesznek lehetővé, ami konkrét költségcsökkenést eredményezhet az üzleti ügyfelek számára.

 

Elsőként Budapesten, illetve a Balaton térségében építi ki a hálózatot az Antenna Hungária. Az AH évtizedes tapasztalatra tett szert a vezeték nélküli hálózatok létrehozásának terén, illetve országos szervizhálózatára és telephely-infrastruktúrájára támaszkodik a szolgáltatás létrehozásakor. A hálózati szolgáltatás nyújtásán túl az AH az adatelemzés és alkalmazások terén is rendelkezésre áll széleskörű portfóliójával, ezáltal komplett IoT megoldásokat tud nyújtani ügyfelei számára.

 

Az új hálózaton elsőként a NauBit iSol Kft. SmartBoat szolgáltatása jelenik meg, mely a balatoni hajózási idény elindulásával egyidőben, tavasztól érhető el a hajósok számára. Az új megoldás lényege, hogy egy központi számítógép kerül felszerelésre a szolgáltatást igénybe vevő hajókra, melyhez amellett, hogy maga is tartalmaz szenzorokat, egyéb hajóműszereket is lehet csatlakoztatni. A szenzorok adatait és az egyéb beérkező adatokat a központi egység feldolgozza, melyeket az IoT hálózaton keresztül egy központi adatbázisba továbbítja, illetve a hajón Bluetooth kapcsolattal online elérhetővé teszi. A feldolgozott adatokból számított értékeket is előállít, mint például a valódi szél iránya és ereje vagy a célhoz képesti sebesség.

 

Okostelefonon NauBit applikációval lehet az eszközt üzembe helyezni, illetve az adatait megtekinteni. Több “műszerfal” kialakításból választhat a felhasználó, hogy a számára legfontosabb információk jelenjenek meg. Lehetőség van a már beszerelt professzionális hajóműszereket SeaTalk szabványos módon a NauBitBox-hoz csatlakoztatni, így a beérkező adatok köre jelentősen bővíthető. A hajóműszerek mellett digitális barométer figyelmeztet a közelgő időjárás változásra. Lehetőség van útvonaltervezésre, akár az útvonal részleteinek elmentésére, későbbi visszajátszására is.

 

A NauBitBox ezenkívül távoli felügyeletre is alkalmas, akkumulátor töltés vezérlésére, mozgás-érzékelésre, akár jelzőfények vagy hűtő bekapcsolására. Lehetőség van MOB („man-over-board”) esemény rögzítésére, a GPS pozíciót tárolja a rendszer és visszavezet, illetve horgonycsúszás-riasztás is beállítható. Az IoT hálózatra csatlakozással Internet előfizetés nélkül a hajó adatai online vagy archív módban távolról megtekinthetőek, visszajátszhatóak. Webportálon térképen megjeleníthető a hajó útvonala, pillanatnyi helyzete, illetve a bekapcsolt szenzorok által mért értékek. Sebesség, hajózási irány, giroszkóp és szél adatokkal pedig megjeleníthető a hajó mozgása.

 

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...

Premierekkel erősít a Disney+

Ahogy az éjszakák hosszabbodnak és a nappalok egyre hidegebbé válnak, mi is lehetne jobb a meghitt őszi hangulathoz, mint egy jó film vagy sorozat? Ha a dokumentumfilmek híve vagy, akkor ébreszd fel magadban a...

Hatodszor választotta meg elnöknek Kovács Tibort az MLE

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Lapkiadók Egyesülete, amelyen hatodszor választották elnöknek Kovács Tibort, a Ringier Hungary Kft. vezetőjét. A 2024-2025-ös időszakra elnököt, elnökséget és felügyelő bizottságot választott a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) tisztújító közgyűlése október...

Ragaszkodunk a gyors nethez és a streaminghez

Nem mondanak le a széles sávú internetről és a streamingről a háztartások a gazdasági nehézségek ellenére sem – mutat rá az EY több mint 21 000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felmérése. Szolgáltatóváltásra elsősorban a...

A TV2 magabiztosan vezeti a főműsoridős nézettségi versenyt (x)

Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszönhető, hogy az október 4-én 26. születésnapját ünneplő TV2 tavaly a kiemelten fontos őszi tévés főszezonban átvette a vezetést...

Új igazgatóval folytatja a Continental váci üzeme

A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-jétől. A váci üzem sikeres és fenntartható működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel...

Intenzív terjeszkedésben az Ipsilon Group

Az Ipsilon Group felvásárolta a Creative Dock Hungary-t és többségi tulajdont szerzett a Boarding HR-ben. A két tranzakcióval a vállalat megkerülhetetlen szereplővé vált az új termékek és szolgáltatások felépítésében (venture building), a belső innovációs...

Felével nőtt az első hat hónapban az e-autók iránti kereslet

Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – derül ki a Canalys szingapúri piackutató cég elemzéséből. A vállalat honlapjára hétfőn fölkerült...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...

Premierekkel erősít a Disney+

Ahogy az éjszakák hosszabbodnak és a nappalok egyre hidegebbé válnak, mi is lehetne jobb a meghitt őszi hangulathoz, mint egy jó film vagy sorozat? Ha a dokumentumfilmek híve vagy, akkor ébreszd fel magadban a...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....