- Hirdetés -

Újra akcióban a petkalózok

|

- Hirdetés -

A tiszai sikerekkel a hátuk mögött a petkalózok új vizekre eveznek, a PET Kupa környezetvédelmi, hulladékgyűjtő versenye első alkalommal startol a Bodrogon. A vírushelyzetre tekintettel korlátozott létszámban és rendkívüli óvintézkedések bevezetése mellett valósul meg a közösségi folyótakarítás. A résztvevők várhatóan több tonna, főként műanyag hulladéktól fogják megtisztítani a folyót, miközben felfedezik a verseny során érintett, Bodrog menti települések különleges kulturális értékeit és a folyó sokszínű természeti kincseit. Az I. Bodrogi PET Kupa Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, Révész Máriusz felelős kormánybiztos védnökségével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium fő támogatásával valósul meg.

Augusztus első hetében 10,5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tiszai PET Kupa hajós csapatai és önkéntesei. A Felső Tiszai versenyek hagyományát és jól bevált gyakorlatát ezúttal szeptember 9–13-ig a Bodrogra helyeztik át a szervezők, a Természetfilm. hu Egyesület és a hajdúböszörményi Zöld Kör.

A Természetfilm.hu Egyesület tavaly a Víz Világnapja alkalmából szervezett több napos hulladékgyűjtő programot a Bodrogra. Sárospatakon több száz fős gyereksereg, az

önkormányzat részéről pedig szívből jövő fogadtatás és támogatás várta a résztvevőket. Ekkor indult el a #BoldogBodrog program és a 2020-as verseny tervezése.

A #BoldogBodrog program keretében a szakemberek a PET Kupa versenyeinek tapasztalatait átadva, irányt mutatva, elsősorban a helyben élő partnerek és szolgáltatók közreműködésére alapozva rendezik meg a versenyt. A program eredményességéhez így nagyban hozzájárul a helyiek elköteleződése.

A PET Kupa tavaly az I. Tisza-tavi Kupa szervezésével valósított meg hajós, hulladékgyűjtő rendezvényt, első alkalommal eltávolodva a felső Tiszától. A nyolc éve rendszeresen megtartott tiszai versenyeknek és az év közben szervezett akcióknak köszönhetően mostanra összesen 86 tonna szennyező anyagot gyűjtöttek össze, amelynek során egyes folyószakszokat sikerült teljes mértékben tisztán visszaadni a természetnek. Egyre több tudás és tapasztalat halmozódott fel a hulladékgyűjtés és a hulladék feldolgozásának területén. Ezt a tapasztalatot szeretnék a szervezők most megosztani, kiterjeszteni a Tisza egész hosszára, és az olyan fontos mellékfolyóra, mint a Bodrog.

Tiszta Tisza, Boldog Bodrog

A PET Kupa célja, hogy minél gyorsabban, hatékonyabban és egyre nagyobb területek tisztuljanak meg, ezért szeretne több embert, helyi közösségeket bevonni a szennyezés felszámolására. E jövőbeli együttműködésekben a környezet megtisztítása, a szemléletformálás és a környezeti nevelés egyaránt fontosak, hogy egy tudatosabb és a környezeti problémák iránt érzékenyebb generáció nőjön fel. A #BoldogBodrog és az I. Bodrogi PET Kupa a maga nemében újszerű program. A PET Kupa szakemberei először valósítanak meg erősen helyi kapacitásokra épülő programot, ahol a PET Kupa versenyeinek tapasztalatait átadva, irányt mutatva, a szervezésben segítséget nyújtva vesz részt a Tiszai PET Kupa csapata. Az elkötelezett, ezúttal bodrogi közösség biztosítja a program tartalommal való megtöltését, segít a lebonyolításban és a helyi diákok, civilek és vállalkozók bevonásában, megszólításában. A megvalósításban a szervezőknek sokat segítenek a helyi települések, különösképp Sárospatak és Olaszliszka elkötelezett önkormányzatai, akik csapattal is részt vesznek a versenyen. A szervezők helyi partnere a Bodrog minden zugát ismerő, evezőtúráiról is közismert hajdúböszörményi Zöld Kör. A résztvevők vízi biztonságáról a Felső Tiszán már többszörösen bizonyított Sonar Egyesület gondoskodik, a hulladékezelést a szervezők állandó szakmai partnere, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége koordinálja.

Miért a Bodrog?

A Tisza mellékfolyója, ami csodás környezeti, kulináris és kulturális adottságokkal rendelkezik, és ami szintén szenved a műanyagáradat okozta káros következményektől, mivel két ága, a Latorca és az Ung Szlovákián át Ukrajnából érkezik hazánkba. A hulladékhelyzetet a PET Kupa zászlóvivői még a téli időszakban feltérképezték a TrashOut hulladéktérképező mobil applikáció segítségével, ezáltal az app a verseny PET Kalózainak pontosan megmutatja a megtisztítandó szakaszokat. Az alkalmazás idén májustól – az International Investment Bank támogatásának köszönhetően -, már magyar nyelven is elérhető. A korábban és a verseny során regisztrált, majd megtisztított hulladék lelőhelyeket – a Trashoutba felvitt adatok alapján, – egy online felületen, a Tiszta Tisza Térképen lehet legjobban követni. A versenyben lévő csapatok PETákokban számolt pontszámainak összesítésére a PET Kupa állandó informatikai partnere, a Konasoft készítette el legújabb fejlesztését, a Tiszta Tisza Applikációt.

A hulladékgyűjtés mellett a szervezők és helyi partnereik szüreti felvonulással, helytörténeti előadással és filmvetítésekkel is készülnek. Az öt Bodrog menti településen megvalósuló programsorozatba szeretettel várják a helyi lakosok és a Bodrogra látogató vendégek bekapcsolódását! Az I. Bodrogi PET Kupa szeptember 7-én szerdán indul a pillepalack hajók építésével. A csütörtök kora délutáni rajt után a csapatok Bodrogolaszi, Olaszliszka és Bodrogkisfalud érintésével tisztítják a folyót, majd szeptember 13-án délután Rakamaznál érnek célba.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Május elején rajtol az RTL új kvízműsora

Május 6-tól minden hétköznap este lesz látható az RTL képernyőjén a The Floor – Csak egy maradhat című kvízműsor. A monumentális díszletben zajló izgalmas, fordulatos vetélkedőt Szujó Zoltán vezeti. A Hollandiából indult és a világ...

Átadták a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján. Mohos Márton, a 24.hu fotósa Fokozódó nyomás...

Oscar-jelölt duó filmje érkezik a hazai mozikba

Alain Gagnol és Jean-Loup Felicioli, az Egy macska kettős élete (A Cat in Paris) Oscar-jelölt rendezői egy varázslatos animációval jelentkeznek: májusban jön a Nina és a sündisznó titka.A tízéves Nina képzeletét mindig is apja...

Ezzel az autóval történik a legtöbb baleset

A carVertical autóipari adatszolgáltató friss tanulmánya feltárta, hogy melyik autómárkát éri a legtöbb sérülés Magyarországon: a lista élén a BMW járművek állnak. Ez hasonló a többi ország trendjére is, azaz a BMW a leginkább...

Kevesebb fizetésemelés – erre számíthatnak idén a munkavállalók

Év elején kevesebb munkaadó ütemezett be idénre fizetésemelést, mint amennyien tavaly fejlesztettek a béreken, és bár továbbra is többségben vannak az emelést tervezők (63%), azonban a béren kívüli juttatások keretösszegét kevesen bővítik – derült...

Egyre sötétebben látják a jövőt a nagyvállalatok

Ismét csökkent a hazai nagyvállalatok éves várakozásait mutató K&H nagyvállalati növekedési index, aminek hátterében főleg a gazdasági környezet továbbra is negatív megítélése áll. Saját kilátásaikat illetően azonban még mindig enyhe optimizmus, kivárás figyelhető meg....

Itthon is népszerűek a minilakások

Kitart a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások keresettsége a hazai ingatlanpiacon. 2023-ban a legtöbb, kis alapterülettel rendelkező, megfizethető árú ingatlant kisebb otthonba költözés miatt a vidéki területeken vásárolták a Duna House ügyfelei,...

Izgalmas kalandra vállalkoznak a bringások

Április 20-21-én, éppen a Föld napja előtti hétvégén, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy játékra hívja a vállalkozókedvű bringásokat, aminek a keretében megkísérlik körbetekerni a Földet. Nem lehetetlen, és most bárki részt vehet...

Nagyot nőtt az Erste ingatlanalap

A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap...

Így készíthetsz csodás tavaszi képeket a mobiloddal

A Honor jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.Öltözzünk megfelelően – Tény,...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Megállíthatatlanul száguld a globális hotelipar

Kiemelkedő évet zárt a nemzetközi hotelpiac: 2023-ban az egy kiadható szobára jutó árbevétel 13,5 százalékkal, az átlagos napi szobaár 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket, miközben az átlagos szállodai foglaltság 64,4...

Május elején rajtol az RTL új kvízműsora

Május 6-tól minden hétköznap este lesz látható az RTL képernyőjén a The Floor – Csak egy maradhat című kvízműsor. A monumentális díszletben zajló izgalmas, fordulatos vetélkedőt Szujó Zoltán vezeti. A Hollandiából indult és a világ...

Átadták a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján. Mohos Márton, a 24.hu fotósa Fokozódó nyomás...

Oscar-jelölt duó filmje érkezik a hazai mozikba

Alain Gagnol és Jean-Loup Felicioli, az Egy macska kettős élete (A Cat in Paris) Oscar-jelölt rendezői egy varázslatos animációval jelentkeznek: májusban jön a Nina és a sündisznó titka.A tízéves Nina képzeletét mindig is apja...

Ezzel az autóval történik a legtöbb baleset

A carVertical autóipari adatszolgáltató friss tanulmánya feltárta, hogy melyik autómárkát éri a legtöbb sérülés Magyarországon: a lista élén a BMW járművek állnak. Ez hasonló a többi ország trendjére is, azaz a BMW a leginkább...

Don't Miss

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...

Mi teszi roppant eredményessé a PR-munkát? – interjú Knapcsek Katalinnal

A jól végzett munkában hiszek, a folyamatos visszacsatolásban, értékelésben és a pontos elszámolásban – mondta el az mmonline.hu-nak adott interjúban Knapcsek Katalin. A KNK alapítója és ügyvezető igazgatója beszélt arról is, hogyan alakult üzleti...