- Hirdetés -

Újra felfedezték a budapesti piacot a külföldiek

|

- Hirdetés -

Hosszabb időtávon, azaz az utóbbi másfél-két évtizedben komoly fordulat állt be a tőzsdék világában, ami a lakossági megtakarításokat is érinti. Az online kereskedés elérhetősége és az árfolyamok hosszú távon látható jelentős emelkedése is szerepet játszott abban, hogy a lakosság körében is egyre népszerűbbé váltak a részvények. Ugyanakkor ebből a népszerűségből sokat nem láthattunk a magyar részvényeknél, legalábbis akkor, ha a nemzetközi befektetők vásárlásait nézzük - mutat rá egy ellentétre a K&H elemzése.

“Nem egészen 15 éve még jelentős arányt képviseltek a külföldi befektetők a hazai tőzsdei részvények állományából, 75 százalék körüli szintet lehetett látni 2010-ben. Az utóbbi időszakban viszont ez már csak alig 40 százalékot tett ki: vagyis míg 15 éve 4 részvényből 3 volt külföldi kézen, ez az arány már csak 10-ből 4, ha a nemzetközi befektetőket nézzük. Ugyanakkor az elmúlt két évben lassú növekedést értek el a külföldiek, 42-ről 44 százalékra nőtt a súlyuk. Kedvező, ha egy-egy részvénypiacon emelkedik a belföldi befektetők súlya, sőt, az egyik alapvető cél is lehet mind rövid, mind hosszú távon. A külföldiek ugyanis lehet, hogy kevésbé tudnak hosszú távon elköteleződni egy-egy tőzsdei story mellett, míg a hazai szereplők kitartóbbak lehetnek” - mondta Cinkotai Norbert, a K&H vezető részvénypiaci elemzője.

Hozzátette: Ugyanakkor a magyar gazdaság kicsi és nyitott, ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy rengeteg szálon kötődik a nemzetközi gazdasághoz, ezért a külföldi befektetők mindig jelen lesznek, egyúttal stabilitást is adhatnak az adott piacnak. Leginkább az a kérdés, hogy a magyar piac mennyire erős vagy vonzó célpontként lesz jelen a nemzetközi befektetők térképén.”

Mit lehet kiolvasni a kulcsmutatóból?

Mind a külföldiek, mind a belföldiek számára a kulcskérdés az, hogy milyen a magyar papírok árazása: a szakember szerint a magyar részvények árazottsága igen alacsonyra süllyedt az elmúlt két év során. “Másképp fogalmazva olcsónak mondhatóak. A nemzetközi befektetők tehát nem csoda, hogy egyre inkább észreveszik a magyar részvényeket is” – emelte ki Cinkotai Norbert, példaként az úgynevezett 12 hónapos előretekintő árfolyam/nyereség (P/E) ráta alakulását említve, amely azt mutatja meg, hogy 1 forint nyereségért hányszoros összeget kell fizetni. “Jelen esetben alig 6 forintot, míg 15 éve még majdnem 12 forintot kellett, vagyis az árfolyam/nyereség ráta 12-ről 6-ra csökkent. Hosszú távon egyébként általában igaz a párhuzam, hogy ha egy tőzsdeindex árazása alacsony szintre süllyed, akkor az előretekintő hozamkilátások már emelkedhetnek” – tette hozzá a szakember.

A magyar részvények értékeltsége (árazása) a felére csökkent, míg például a német részvényeknél ilyet nem láthattunk. 15 éve hasonló szorzón lehetett venni német és magyar részvényeket is, mostanra viszont már 50 százalékra nőtt a diszkont mértéke, ami alighanem felkeltette a külföldiek érdeklődését is.

A budapesti részvénytőzsde irányadó indexének alakulása is beszédes. “Az idén a mutató már 15 százalékos pluszt ért el, ez meghaladja a világ egyik legismertebb, irányadó mutatójának tartott amerikai S&P 500 index emelkedését is. Ennél jobb reklám pedig nem nagyon kell egy piacnak” - mondta Cinkotai Norbert.

A hazai részvények átértékelődését – akár az olcsóbb irányba mint 2022-ben, akár a felértékelődés irányába – első sorban a külföldi befektetők szerepvállalása vezeti. Éppen ezért a külföldiek térnyerése a magyar befektetőknek is hasznos lehet, például azoknak a lakossági befektetőknek, akik részben a magasabb kockázattal járó részvénypiaci befektetéseket vagy részvényalapokat választják a megtakarításaik célpontjául.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Spórolással készültek a fiatalok a fesztiválszezonra

Nem csak bulizni tudnak és szeretnek a mai fiatalok, de dolgozni és spórolni is hajlandók azért, hogy legyen pénzük a nyári plusz kiadásokra. Az Erste reprezentatív felmérése szerint a legtöbben nem költenének többet 50...

Ezt tudja a legújabb Samsung mobil

Az egyedi fejlesztésű Galaxy Z Flip6 okostelefont a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok közel 17 000 sportolójának biztosítják, hogy az olimpikonok még jobb élményben részesülhessenek a játékok idején.A Samsung bemutatja a frissen debütált...

Ilyenek a fesztiválozók

Fejből tudod a fesztivál teljes menetrendjét? Tudod, hol lehet feltölteni a mobilod, esetleg te vagy az, aki mindig tudja, hol lehet a legjobbakat enni? A nyári fesztiválszezonnal megérkeztek azok a különleges és színes személyiségek...

Különleges filmfesztivál lesz Kecskeméten

Idén is megrendezik a MetroPOLICE bűnügyi filmfesztivált Kecskeméten, amelyre augusztus 31-éig várják a nevezéseket. A filmfesztivált a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve szeptember 26. és 30. között rendezi...

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját A Digitális Készségek Európai Díjának (European Digital Skills Awards) idei nyertes projektei között kiberbiztonságra fókuszáló, hátrányos helyzetűek digitális készségeinek fejlesztését, illetve a nők technológiai...

Kitart a lendület a turizmusban

A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január-júniusban 7,5 millió vendég 17,8 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken, ami 7,6 százalékkal szárnyalta túl a...

Médiaügynökségi vezetők a hazai trendekről – 2. rész

A legnagyobb médiaügynökségek vezetői általában elégedettek, mert elég jól futott a szekerük tavaly. Optimisták az idei évre nézve is. Az MI-vel kapcsolatos kihívásoktól nem igazán tartanak, de vannak, akik szerint a tévés kampányok teljesítése...

Kiderült, mikor érkezik mozikba az új magyar filmmusical

Befejeződött a Demjén Ferenc leghíresebb dalaira felfűzött romantikus zenés vígjáték forgatása június végén. Ennek egyik utolsó, a Nyugati pályaudvaron rögzített jelenetének felvételén a 77 éves rocklegenda személyesen is részt vett és még kamera elé...

Új terepen próbálkozik a Duna House Group

DH Energy néven indít új üzletágat a Duna House Group. A Budapesti Értéktőzsdén jelentette be az Európa 4 országában működő ingatlan, és pénzügyi termékeket közvetítő vállalat, hogy új leányvállalatával először Magyarországon lép be az...

Tíz tipp, hogy biztonságos legyen a nyári utazás

Még soha nem utaztak annyian, mint idén nyáron, és a turisták több pénzt is költenek, mint valaha - derült ki a Mastercard Economics Institute "Travel Trends 2024" című, 74 országra kiterjedő felméréséből. A Mastercard...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiderült, melyik Magyarország legjobb bankja

A K&H ötödik alkalommal kapta meg a „Magyarország legjobb bankja 2024” elismerést a Euromoney pénzügyi folyóirattól. A nemzetközi díjat a kiemelkedő pénzügyi teljesítmény, a gazdasági és társadalmi környezet változásaihoz való alkalmazkodás, a fenntarthatósági teljesítmény,...

Spórolással készültek a fiatalok a fesztiválszezonra

Nem csak bulizni tudnak és szeretnek a mai fiatalok, de dolgozni és spórolni is hajlandók azért, hogy legyen pénzük a nyári plusz kiadásokra. Az Erste reprezentatív felmérése szerint a legtöbben nem költenének többet 50...

Ezt tudja a legújabb Samsung mobil

Az egyedi fejlesztésű Galaxy Z Flip6 okostelefont a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok közel 17 000 sportolójának biztosítják, hogy az olimpikonok még jobb élményben részesülhessenek a játékok idején.A Samsung bemutatja a frissen debütált...

Ilyenek a fesztiválozók

Fejből tudod a fesztivál teljes menetrendjét? Tudod, hol lehet feltölteni a mobilod, esetleg te vagy az, aki mindig tudja, hol lehet a legjobbakat enni? A nyári fesztiválszezonnal megérkeztek azok a különleges és színes személyiségek...

Különleges filmfesztivál lesz Kecskeméten

Idén is megrendezik a MetroPOLICE bűnügyi filmfesztivált Kecskeméten, amelyre augusztus 31-éig várják a nevezéseket. A filmfesztivált a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve szeptember 26. és 30. között rendezi...

Don't Miss

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját A Digitális Készségek Európai Díjának (European Digital Skills Awards) idei nyertes projektei között kiberbiztonságra fókuszáló, hátrányos helyzetűek digitális készségeinek fejlesztését, illetve a nők technológiai...

Folyamatosan újra kell gondolnunk, hogyan maradhatunk relevánsak – interjú Erich Mullerrel

Sok tekintetben a budapesti gyártóközpont az ügynökségünk szíve, amely életre kelti a stratégiai és kreatív csapatok által nap mint nap kitalált csodálatos koncepciókat és ötleteket – mondta el Erich Muller. A Publicis Groupe Hungary...

A csapatmunka és az emberi kreativitás nem lecserélhető – interjú Juhász Péterrel

Ha mindenáron le akarunk nyomni valamit a nézők torkán, akkor azt nem fogják befogadni és elkapcsolnak – állítja Juhász Péter. A 235 egyik tulajdonosa, a Tippmix reklámfilmek rendezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról...

Marketingfronton újított a Tesco

Az áruházlánc 44 üzletében 132 darab innovatív digitális kijelzőt helyez üzembe az eladáshelyi reklámok hatékonysága és a vásárlói élmény növelése érdekében. A Tesco június 21-én, a kiskereskedelmi ügyféladatokat elemző dunnhumby-val közösen tartott első Tesco...

Kaliszky András váltja Foltányi Tamást az Ersténél

Kaliszky András lesz 2025 januártól az Erste Bank Hungary Zrt. informatikai és operációs területért felelős igazgatósági tagja – jelentette be a pénzintézet. A pozíciót Foltányi Tamás 2024 végéig tölti be, az idén 65 éves...