- Hirdetés -

Újra pezseg a balatoni ingatlanpiac

|

- Hirdetés -

Visszatértek az érdeklődők a balatoni nyaralópiacra, bár a leendő tulajdonosoknak a tavalyinál is mélyebben a zsebükbe kell nyúlni, ha a magyar tengernél szeretnének ingatlanba fektetni. A drágulás üteme kissé alábbhagyott, de továbbra sem ritka, hogy fővárosi árat kell fizetni egyes ingatlanokért a tó környékén. A Duna House szakemberei összegyűjtötték a legfontosabb ingatlanpiaci információkat a Balaton mellől.

„A Balaton változatlanul nagy népszerűségnek örvend a magyarok körében, a főváros mellett kiemelt lokációnak számít a hazai ingatlanpiacon. Míg a pandémia éveiben egészéves kereslet jellemezte ezt a területet, idén visszatérni látszik a szezonalitás a balatoni ingatlanpiacra, hiszen március végétől, a választások alatt némiképp alábbhagyott a kereslet, azonban július elejére visszatértek a vízpart kényelmét kereső vevők”– árulta el Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

Az ingatlanpiacra jellemző, szűkülő kínálat és a dráguló négyzetméterárak a balatoni piacon is próbatétel elé állítják az ingatlant kereső ügyfeleket. Az északi part az eddigi adásvételek adatai alapján az idei szezonban is drágább a délinél, a használt ingatlanok ára ezen a területen átlagosan 400-800 ezer forint körül mozog, amely 50 millió forint feletti átlagos ingatlanértéket jelent, és egyre gyakoribb a 200 millió forint feletti családi ház vagy nyaraló. A szinte már elővárosnak számító Balaton felzárkózott a fővároshoz az ingatlanárak tekintetében, így újépítésű lakást nem találni 1 millió forintos négyzetméterár alatt. A Balaton déli partján minimálisan olcsóbbak a négyzetméterárak a használt ingatlanok tekintetében, de a Balaton fővárosának számító Siófokon a vízpart közeli ingatlanokért a 2 millió forint feletti négyzetméterárat is hajlandóak voltak már megfizetni a vevők. A balatoni ingatlanpiac egészéről elmondható, hogy ugyan a tavalyi évhez képest lassuló ütemben, de még mindig átlagosan 10-20%-kal emelkedtek a négyzetméterárak. „A járványhelyzet alatt megváltoztak a fogyasztói szokások, még több ember szeretne minél több időre kiszabadulni a zajos nagyvárosok bezártságából. Sokszor már csütörtök délután tele van az autópálya a Balatonra tartókkal, akik jellemzően ragaszkodnak a városi kényelmükhöz és ezért hajlandóak fővárosi árakat fizetni az újépítésű, vízparti apartmanokért”- folytatta a szakértő.

Aki szűkebb keretből gazdálkodik, és 30-40 millió forinttal vág neki a nyaralóvásárlásnak, annak a tavalyinál nagyobb kompromisszumot kell kötnie, hogy ne érje csalódás. Ezért az összegért főként a vízparti településektől 3-5 kilométerrel távolabb eső, kisebb községekben lehet használható ingatlanhoz jutni.

A Duna House szakértőinek tapasztalatai alapján a magyar vevők vannak többségben a balatoni nyaralót keresők körében, a fővárosiak mellett a tótól 150-200 kilométeres távolságra található nagyvárosokból is érkeznek még érdeklődők. A Falusi CSOK meghosszabbításával a magyar családok számára még mindig nyitott a lehetőség, ha nem csak hétvégi kikapcsolódást keresnek, hanem életvitelszerűen a vidéki életet választanák, az azonban biztos, hogy könnyebben találnak megfelelő ingatlant elérhető áron, ha nem a tó melletti, felkapott településeken keresgélnek. „Értékesítőink tapasztalatai alapján már a német és a holland családok sem a vízparti ingatlanok, hanem főként a belső-somogyi területeken, autentikus parasztházak iránt érdeklődnek, nagyobb kerttel, ahol megoldható a gazdálkodás is”- tette hozzá Benedikt Károly.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezt kell tudni a kriptovaluták adózásáról

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében...

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...

Ilyen évük volt a tévépiac főszereplőinek

Csökkenő árbevétel mellett is sikerült profittal zárnia a múlt évet a hazai televíziós piac két legnagyobb szereplőjének, az RTL Magyarországnak és a TV2 Csoportnak. Az RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2022-es pénzügyi évben...

Gyereknek lenni jó! (x)

A gyermeki fantázia világokat képes teremteni. De mi történik akkor, ha a valóság ugyanolyan csodálatos, mint a szárnyaló képzelet? Ha egyszer csak életnagyságú TRex hátára lehet pattanni, lehetőség nyílik ráját simogatni, cápát etetni, trambulinon...

Eljárást indítanak a Karc FM ellen

A Karc FM Paláver című betelefonálós műsorában kirekesztésre alkalmas tartalmak hangozhattak el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa szerint. A testület emellett egy helyi és egy holland joghatóság alá tartozó televízióval kapcsolatban...

Tarr Bélával készít sorozatot az AMC Networks International

Hazai saját gyártású sorozat fejlesztésébe kezd az AMC Networks International, a „Fata Morgana” című produkció kreatív producere Tarr Béla, együttműködő partnere az Oble Studios. A széria a klasszikus westernfilmeket alapul véve egészen különleges műfajt...

A hirdetési piacot is felforgatja a mesterséges intelligencia

A vállalkozások világa talán sosem volt még ennyire megosztott, mint napjainkban. 2023 teljes egészében felforgatta az állóvizet: a mai Magyarországról tulajdonképpen eltűnt a vállalkozói középréteg: a piacot a felső 10% uralja, a statisztikák alapján...

Visszatérhetnek a vevők a lakáspiacra

Új adalékokkal szolgált a tavaly kezdődött lakáspiaci fordulat mélységének és várható lefutásának megítéléséhez a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakáspiaci jelentése. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint közülük a legfontosabb az, hogy már a múlt év...

Keresik a példamutató családi vállalatokat

A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majd kétharmada vélekedik így – derült ki...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Itt érdemes tankolni a hétvégén

A 25. születésnapját ünneplő hazai Auchan hatalmas kedvezményekkel és meglepetésekkel várta vásárlóit egész májusban. Ezt meghosszabbítva júniusban pedig három hétvégén kedvezményes áron lehet majd tankolni az Auchan benzinkutakon. A jubileum alkalmából az első júniusi...

Ezt kell tudni a kriptovaluták adózásáról

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében...

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...

Ilyen évük volt a tévépiac főszereplőinek

Csökkenő árbevétel mellett is sikerült profittal zárnia a múlt évet a hazai televíziós piac két legnagyobb szereplőjének, az RTL Magyarországnak és a TV2 Csoportnak. Az RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2022-es pénzügyi évben...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....