- Hirdetés -

Újrakezdőknek segít a Morgan Stanley

|

- Hirdetés -

Az elmúlt évek sikerei után negyedszer is meghirdeti a Morgan Stanley Budapesten a Return to Work – Lendülj újra munkába! programot, amely legalább két év kihagyás után segít visszatérni a munkaerőpiacra. A tizenhat hetes programra november 10-ig lehet jelentkezni.

„Miután az elmúlt három évben több százan jelentkeztek a Return to Work programra, nem volt kérdés, hogy idén is megpróbálunk minél több szakember számára lehetőséget biztosítani pályafutásuk újrakezdésére” – mondta el Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR vezetője. – „Nagy büszkeség számunkra, hogy a 2016-os indulás óta számos szakember vett részt a programban, és sokan közülük azóta is a Morgan Stanley budapesti irodájában dolgoznak. Vannak, akik gyermekvállalás után álltak újra munkába, esetleg egészségi vagy családi okok miatt távolodtak el a munkaerőpiactól, sőt olyanok is, akik a nyugdíjba vonulás után döntöttek úgy, hogy újra kamatoztatják tapasztalatukat. A program mindannyiuk számára jelentős segítséget nyújtott, hogy zökkenőmentesen térjenek vissza a munkaerőpiacra, felfrissítsék szakmai tudásukat, aktiválják esetlegesen passzívvá váló nyelvtudásukat, esetleg egy teljesen új területen próbálják ki magukat.”

A program 6 évvel ezelőtt indult New York-ban, mára pedig kilenc különböző városban, köztük Budapesten is sikeresen működik. A kezdeményezés hatékonyságát jól mutatja, hogy globálisan a résztvevők több mint 60%-a program befejezése után is a Morgan Stanleynél maradt.

A 16 hetes Return to Work program 2020. február 24-én indul és június 12-ig tart a vállalat budapesti irodájában.

Időt adnak a szakmai önbizalom visszaszerzésére

A résztvevők fokozatosan térnek vissza a „szakmai mélyvízbe”. A program során a munka mellett számos képzésen vesznek részt. Ilyenek a munka és a magánélet egyensúlyára vagy időmenedzsmentre fókuszáló képzések. Lesznek csoportos és az önbizalom növelésére irányuló foglalkozások. A korábbi években egy interaktív LinkedIn prezentáció során a személyes márkaépítésről is tanulhattak a résztvevők. Ezen felül angol oktatáson is részt vesznek, amely kiterjed a telefonos és e-mail kommunikáció erősítésére, valamint prezentációs készségek fejlesztésére is. Mindeközben folyamatos visszajelzést kapnak mentoraiktól, akik akár szakmai, akár személyes jellegű kérdésekben is igyekeznek segítséget nyújtani. Lehetőség nyílik majd találkozni és tanácsokat kérni korábbi részvevőktől, illetve közös reggeliken részt venni magas beosztású vezetőkkel a vállalat különböző részlegeiből. A résztvevők a Csodavár játszóházban önkéntes munkával eltöltött napon belekóstolhatnak a Morgan Stanley „giving back” filozófiájába is, melynek lényege visszaadni valamit a vállalatot befogadó közösségnek.

Kik jelentkezhetnek?

A Return to Work program olyan angolul beszélő szakemberek jelentkezését várja, akik legalább két éve megszakították pályafutásukat, de szeretnének visszatérni a munka világába – akár heti 30 órás részmunkaidőben is. Mivel a Morgan Stanley budapesti irodájában főként informatikai, matematikai modellező, kockázatelemző és pénzügyi területekre keresnek munkatársakat, hasznos az informatikai, matematikai vagy gazdasági tapasztalat. Ugyanakkor a Morgan Stanley minden területről vár kollégákat – a program számos korábbi résztvevője teljesen más háttérből érkezve indított sikeres karriert a Morgan Stanley-nél.

Minden nap tanulhatok valamit”

„A Return to Work lehetőséget adott rá, hogy egy olyan új munkakörben kezdhessem újra szakmai életemet, ahol felhasználhatom korábbi tapasztalataimat, de új dolgokat is megtanulhatok” – mondta el Makatura Boglárka, aki kisfia születése után három évig otthon volt. Ma projektmenedzserként dolgozik a Morgan Stanley technológiai részlegén, ahol hardverfrissítésekkel foglalkozik. – „Nagyon vonzónak találtam, hogy valódi munkát végezhettem, miközben rengeteg hasznos képzésen vehettem részt. Értékes eleme volt a programnak az is, hogy különböző háttérből érkezett emberekkel dolgozhattam együtt, és sokat tanulhattam tőlük. Ez ráébresztett, hogy milyen sokat nem tudok még, és milyen fontos, hogy minden nap tanuljak valami újat.”

Kétszer is lemondtam az interjút, mielőtt bele mertem vágni”

Bakonyi-Lévai Mariann négy és fél év szülési szabadság után tért vissza a munka világába. Korábban egy piackutató cégnél dolgozott, így a Return to Work nemcsak újraindította pályafutását, de egy új irányba is állította, hiszen jelenleg projektmenedzserként dolgozik a Morgan Stanley kockázatkezelési részlegénél. „A program alatt mindig azt éreztem, hogy fontos vagyok a vállalat számára, és ami még fontosabb, teljes értékű munkavállalóként kezeltek” – mondta el Mariann. – „Azt tanácsolom a jövőbeli résztvevőknek, hogy bátran vágjanak bele! A több éves kihagyás és a Morgan Stanley hírneve miatt annyira bizonytalan voltam magamban, hogy kétszer is lemondtam az interjút, de aztán a HR osztályról felhívtak, és meggyőztek, hogy jöjjek be. Később olyan munkatársakkal találkozhattunk, akik hasonló cipőben jártak, mint én, és rengeteg támogatást kaptunk.”

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Mesterséges intelligenciával növekszik a lengyel webshop

A lengyel alapítású eobuwie.pl Közép- és Kelet-Európa egyik vezető cipő-, táska- és kiegészítő kereskedője, Magyarországon ecipo.hu márkanéven ismert. Ahogy a vállalat új piacokra terjeszkedik, úgy válik egyre összetettebbé árukészlete és választéka. A tervezési folyamatok...

Egyre többen aggódnak a digitális lábnyomuk miatt

Az európaiak 82 százalék-a szeretne véglegesen törölni valamit a 2021-es közösségi médiás posztjai közül – derül ki a Kaspersky felméréséből. A legnagyobb arányban a Z-generációs fogyasztók szeretnének levenni valamit a 2021-es posztjaik közül (86%),...

Újabb magyar városokban terjeszkedik az IKEA

A 2021-es pénzügyi év számos kihívást tartogatott a Covid–19 világjárvány miatt, az IKEA 109 milliárd forint teljes kiskereskedelmi forgalommal zárta az időszakot. Ez a megelőző évhez képest majdnem 12%-os növekedést jelent. Az online kereskedelem...

Csúcsot döntött a használtautópiac

Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, közel 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2021-ben. Ez az érték 3,4 százalékkal haladja meg az előző évi szintet: 2020-ban 791 ezer volt a belföldi...

Mobiljukat fizetési terminálként használhatják az UniCredit ügyfelei

A SoftPOS a dinamikusan bővülő európai piacokon és a technológiailag fejlett országokban aktív paytech vállalat, a Nexi által kifejlesztett alkalmazás, amely már az UniCredit Bank üzleti ügyfelei számára is elérhető. Az alkalmazás segítségével a...

Erősíti karitatív sorsjegyértékesítő hálózatát a Szerencsejáték Zrt.

Többéves előkészítő munkát követően biztonságosabbá, gyorsabbá és hatékonyabbá tette sorsjegyértékesítő rendszerét karitatív hálózatában a nemzeti lottótársaság. Digitális eszköz biztosításával a Szerencsejáték Zrt. Európában másodikként biztosította a hálózatban dolgozók részére, hogy online kezeljék készleteiket és...

Munkáltatói díjat nyert a Lidl

A Lidl Magyarország első alkalommal került be a Top Employer minősítéssel rendelkező vállalatok közé. A díjjal a független "Top Employers Institute" azokat a munkáltatókat ismeri el világszerte, akik kiemelkedő munkavállalói körülményeket biztosítanak.Idén a Lidl...

Fékezett a Netflix, lassan jönnek az új előfizetők

A múlt évben 18,2 millióval tudta növelni előfizetői számát a Netflix, ami nem csak 2020-as évben felmutatott bővüléshez képest komoly visszaesés, de a pandémia előtti időszakkal összevetve is. Üzleti szempontból egyébként nem volt rossz...

Így tennék biztonságosabbá az online világot

A jogellenes online termékek, szolgáltatások és tartalmak jobb kiszűrése, az óriásplatformok, például a legnagyobb közösségi felületekre vonatkozó szigorúbb szabályok, valamint a kiskorúak védelmét szolgáló előírások is szerepelnek abban az új rendeletjavaslatban, amit tegnap fogadott...

Új lehetőségeket hoz a Visa felhőalapú platformja

A Visa nemrégiben bejelentette új felhőalapú fizetéselfogadási platformját, a Visa Acceptance Cloudot (VAC), amely forradalmasítani fogja a vállalkozások számára az ügyfelektől érkező fizetések elfogadási módját. A Visa népszerű - okostelefonokat és tableteket fizetési terminállá...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Legendákkal jön a téli olimpia közvetítése

Az Eurosport platformjai lesznek a 2022 évi téli olimpiai játékok közvetítésének otthona, amelynek 107 fős szakértői gárdája több mint 80 olimpiai érmet és 26 aranyérmet számlál. A csapat páratlan betekintést és szakértelmet kínál sportrajongók...

Mesterséges intelligenciával növekszik a lengyel webshop

A lengyel alapítású eobuwie.pl Közép- és Kelet-Európa egyik vezető cipő-, táska- és kiegészítő kereskedője, Magyarországon ecipo.hu márkanéven ismert. Ahogy a vállalat új piacokra terjeszkedik, úgy válik egyre összetettebbé árukészlete és választéka. A tervezési folyamatok...

Egyre többen aggódnak a digitális lábnyomuk miatt

Az európaiak 82 százalék-a szeretne véglegesen törölni valamit a 2021-es közösségi médiás posztjai közül – derül ki a Kaspersky felméréséből. A legnagyobb arányban a Z-generációs fogyasztók szeretnének levenni valamit a 2021-es posztjaik közül (86%),...

Újabb magyar városokban terjeszkedik az IKEA

A 2021-es pénzügyi év számos kihívást tartogatott a Covid–19 világjárvány miatt, az IKEA 109 milliárd forint teljes kiskereskedelmi forgalommal zárta az időszakot. Ez a megelőző évhez képest majdnem 12%-os növekedést jelent. Az online kereskedelem...

Csúcsot döntött a használtautópiac

Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, közel 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2021-ben. Ez az érték 3,4 százalékkal haladja meg az előző évi szintet: 2020-ban 791 ezer volt a belföldi...
- Hirdetés -

CMO

Sokat számít a 30 éves jelenlétünk

Hársfalvi János, marketingvezető, Magyar Suzuki Zrt. - Nagyon nehéz év volt a tavalyi, a hazai piac csökkent is, közel 5 százalékkal. De a kis Suzuki elég nagyot ment. Elégedett vagy, vagy ennél is jobbra...

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A legfenntarthatóbbak között a Schneider Electric

Ismét bekerült a legjobbak közé a Schneider Electric a Corporate Knights által évente összeállított, a legfenntarthatóbb módon működő vállalatokat felsoroló Global 100-as listán.A kanadai média- és kutatócég minden évben több mint 6900 vállalatot vizsgál...

Mesterséges intelligenciával segíti a vízgazdálkodást a Microsoft

A szennyvízkezelés során egy új Microsoft fejlesztés révén előre jelezhető a víz mennyiségének és ezzel a minőségének hirtelen megváltozása. A Microsoft mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldását a hazai központú, biológiai víztisztító rendszereket fejlesztő Organica Water...

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

DATA