- Hirdetés -

Ukrajnában is megtisztították a Tiszát

|

- Hirdetés -

Már mintegy 280 tonna hulladék került begyűjtésre és feldolgozásra a Tisza ukrajnai forrásvidékén a Diageo és a PET Kupa közös Call-Action programjának köszönhetően – jelentette be a Diageo és a PET Kupa a folyók világnapja alkalmából. Kárpátalján a hulladékszállítás nehézkessége vagy a szétszóródott falvakban ennek teljes hiánya miatt körülbelül hárommillió tonna kezeletlen hulladék halmozódott fel, a régió kitettsége és terhelése pedig az elmúlt hónapok háborús helyzetének köszönhetően csak tovább nőtt. A hulladék jelentősen szennyezi a mellékfolyókat és a Tiszát, amelynek folyásiránya Magyarországra hozza a hulladékot, hazánkban is jelentős természeti károkat okozva. A Diageo és a PET Kupa közös, Call-Action névre keresztelt programja egy két éves együttműködés keretében támogatja a hulladékgyűjtési és hulladékfeldolgozási képesség növelését, valamint az elkövetkezendő két évben a Tisza tisztításában is részt vesznek.

Évente mintegy 10.000 tonna hulladék érkezik Ukrajnából és Romániából a Tiszán, amelynek fő oka a megfelelő hulladékkezelési rendszerek hiánya a felvízi országokban. Ebből kifolyólag a Call-Action program első lépcsőfoka a hulladékgyűjtési kapacitás növelése volt. A Diageo által biztosított anyagi támogatásból idén tavasszal különböző felszerelésekkel és szállító eszközökkel bővült az ungvári és beregszászi szakmai partnerek eszközparkja a megfelelő és hatékony hulladékgyűjtés és szállítás érdekében.

„A Call-Action program első 7 hónapjában már mintegy 280 tonna hulladék került begyűjtésre és feldolgozásra a Tisza ukrajnai forrásvidékén, ezzel a két éves program 690 tonnás vállalásunk 40%-át teljesítettük. Május óta már a Diageo támogatásából beszerzett FORD Transit típusú kisbusz, illetve a teherautóba szerelt Mercedes-Benz motor is segíti a térségben a hulladék nagyobb arányú és szakszerű szállítását. Büszkék vagyunk arra, hogy programunk révén Beregszászban a feldolgozott hulladék a korábbi teljesítmények ötszörösére nőtt, valamint az ungvári hulladékgyűjtő kapacitását is növelni tudtuk” - emelte ki az első időszak eredményeit Ábrahám Gergely, a Diageo kelet-európai vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója.

A hulladékgyűjtési kapacitás növelése mellett a hulladékfeldolgozási kapacitás támogatása is kulcsfontosságú szerepet kapott a Call-Action program első pár hónapjában. A felszereltség bővítése során egy Steinbock Boss NH-20 típusú villástargonca is beszerzésre került, mely segítségével a bálázott hulladékot már nem kézi erővel, hanem gépesítve tudják az akcióban dolgozók kezelni. A villástargoncának köszönhetően a program kezdete óta több, mint 100 tonna hulladék került feldolgozásra, melyből majdnem 65,5 tonna hulladék papír volt, de üveg, polietilén fólia és PET is nagy mennyiségben került a telephelyre az alumínium és a HDPE hulladékszármazékok mellett. Mindemellett már egy EURO Hidraulikus prés is segíti a munkálatokat, mely által már 25 tonna papír, PET és polietilén fólia került a prés alá.

A Diageo munkatársai a helyszínen is részt vesznek a Call-Action programban

Április végén a Diageo és a PET Kupa Dinnyéshát közelében közösen takarítottak ki egy erősen szennyezett ártéri területet: 100 zsáknyi, azaz nagyjából 600 kilogramm hulladék gyűlt össze, melyet még aznap együtt szelektáltak a PET Kupa kiskörei Folyómentő Központjában, melyről a videós összefoglaló mindenki számára elérhető.

Következő lépések

A kitűzött cél, hogy a Call-Action program során legalább 690 tonna – vagy több- hulladék kerüljön begyűjtésre és feldolgozásra a Diageo támogatásának köszönhetően. „Ahhoz, hogy ez 2024-ig teljesüljön, partnereink Beregszászon, Ungváron, Szürtén, Bátyún, Turjasebesen és Kereckén még több hulladékgyűjtő pontot hoznak létre, valamint telepítenek az iskolákba, közösségi intézményekbe - ezzel is több mint összesen 21 települést, 29 iskolát és 61,800 helyi lakost és diákot bevonva a PET Kupa által kezdeményezett programba. Ezen felül két darab hulladékfogó háló is kiépítésre kerül a Latorca folyón, mely 10 tonna hulladék begyűjtését tudja segíteni” - tette hozzá Bitter Zsuzsanna, a program koordinátora.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Több százmilliós befektetést kapott egy okos vízelemzőt fejlesztő startup

Az automatizáltan működő okos vízelemző műszer fejlesztésével foglalkozó Water MiniLab az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures-től és a Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealaptól kapott finanszírozást, amely lehetővé teszi a csapat számára az értékesítés és a...

Stresszelünk az ajándékvásárlás miatt

Feltorlódott munka a szabadság előtt, iskolai programok sora, ajándékvadászat, végtelen bevásárlólisták: csak néhány ok, ami miatt sokaknak stresszes a karácsonyi készülődés. A Yettel kutatása szerint amellett, hogy a gazdasági helyzet idén rányomja a bélyegét...

Életet menthetnek az okosórák

Az európai kardiológusok legfrissebb irányelvei szerint az egyik leggyakoribb szívritmuszavar, a pitvarfibrilláció azonosítása az EKG-funkcióval rendelkező okosórákkal új távlatokat nyithat az orvoslásban. A kereskedelmi forgalomban is kapható okoseszközök folyamatosan fejlődő algoritmusai és technológiái hozzájárulhatnak...

Durva meccset nézhetünk élőben

Magyarországon is élőben láthatják a bokszrajongók az idei év egyik szenzációját, a Tyson Fury – Derek Chisora összecsapást. A gálát a NET4+ SPORT streamingszolgáltató közvetíti szombat éjszaka egyenesen a Tottenham Hotspur londoni stadionjából. Minden...

Minden, amit a chatbotokról tudni érdemes

A chatbotok technológiája viszonylag új, viszont ahogy a vállalkozások új lehetőségeket keresnek az emberekkel való online kommunikációra, egyre népszerűbb. Az oktatástól a szórakoztatásig rengeteg különböző szerepben láthatjuk ezeket. A létrehozásuk óta a chatbotok forradalmasították...

Film készül az első női képviselőkről

A magyar parlament két első női képviselője, Slachta Margit és Kéthly Anna pályáját bemutató dokumentumfilm, valamint Piroch Gábor, a világhírű magyar kaszkadőr gyermekkorát felvillantó rövidfilm gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet. A Televíziós Döntőbizottság novemberi ülésén...

Pénzt ad a félretájékoztatás elleni küzdelemre a Google és a YouTube

A Google internetes óriáscég és videószolgáltatója, a YouTube 13,2 millió dolláros támogatást jelentett be egy új, tényszerűség-ellenőrző alap létrehozására az online félretájékoztatás elleni küzdelem érdekében. A félretájékoztatás elleni küzdelem online csúcstalálkozóján bejelentetett finanszírozást a nemzetközi...

Egyelőre nem szorítja ki a streaming a lineáris tévézést

Bár a nemlineáris tévézés sok előnnyel kecsegtet, egyelőre nem – és a válaszok alapján a közeljövőben sem – fogja kiszorítani a hagyományos tévézést – derült ki abból az új kutatásból, amely a Magyar Elektronikus...

Élőben közvetített díjátadásokkal jön a következő Oscar-gála

A márciusi Oscar-gálán mind a 23 kategória díjának átadását élőben közvetítik - jelentette be az amerikai filmakadémia kedden. Kiderült az is, hogy Jimmy Kimmel lesz az esemény házigazdája, aki korábban már kétszer vezette a...

Lelassult az e-kereskedelem

Új korszakot nyitott az e-kereskedelemben 2022: két járvány sújtotta év és a digitális gazdaságban ezalatt tapasztalt hipernövekedés után az idén törvényszerűen várható volt egy megtorpanás a digitalizációban és az e-kereskedelemben. A jelenlegi gazdasági helyzet...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újabb 500 millió eurós tőkealapot hozott létre az SE Ventures

Az SE Ventures tőkekezelő második alapja, a Fund II 500 millió euróval fejleszti a klíma- és ipari technológiára összpontosító startupokat. Korábbi támogatásuknak, a Fund I sikerének köszönhetően a cég 1 milliárd euróval a világ...

Több százmilliós befektetést kapott egy okos vízelemzőt fejlesztő startup

Az automatizáltan működő okos vízelemző műszer fejlesztésével foglalkozó Water MiniLab az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures-től és a Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealaptól kapott finanszírozást, amely lehetővé teszi a csapat számára az értékesítés és a...

Stresszelünk az ajándékvásárlás miatt

Feltorlódott munka a szabadság előtt, iskolai programok sora, ajándékvadászat, végtelen bevásárlólisták: csak néhány ok, ami miatt sokaknak stresszes a karácsonyi készülődés. A Yettel kutatása szerint amellett, hogy a gazdasági helyzet idén rányomja a bélyegét...

Életet menthetnek az okosórák

Az európai kardiológusok legfrissebb irányelvei szerint az egyik leggyakoribb szívritmuszavar, a pitvarfibrilláció azonosítása az EKG-funkcióval rendelkező okosórákkal új távlatokat nyithat az orvoslásban. A kereskedelmi forgalomban is kapható okoseszközök folyamatosan fejlődő algoritmusai és technológiái hozzájárulhatnak...

Durva meccset nézhetünk élőben

Magyarországon is élőben láthatják a bokszrajongók az idei év egyik szenzációját, a Tyson Fury – Derek Chisora összecsapást. A gálát a NET4+ SPORT streamingszolgáltató közvetíti szombat éjszaka egyenesen a Tottenham Hotspur londoni stadionjából. Minden...
- Hirdetés -

Don't Miss

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Előre aláírtam volna

Nem csak az újságnak kell felkészülnie mindenre, a Telex üzleti modelljét is a gazdasági helyzethez kell alakítani – mondta el Dull Szabolcs. A lap főszerkesztője beszélt arról is, hogy milyen kihívásokat tartogatott a szerkesztőség...

Visszük tovább, amit eddig építettünk

Minden idők legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a Szallas Group, de 2022 valószínűleg mégsem emiatt lesz a legemlékezetesebb a cég számára, hanem a tulajdonosváltás miatt. Szigetvári József, a vállalat vezérigazgatója beszélt arról, hogy mit...

Van tér a fejlődésre – interjú Bíró Pállal

Részben a vezetői kultúra miatt is nagyon kishitűek a hazai cégek, nem mernek exportálni, és ezen a helyzeten a szemléletmód átalakítása segíthetne sokat – állítja Bíró Pál, aki első lett idén a legmeghatározóbb hazai...

A célunk ezzel egy talent lista létrehozása

Sok a munka és a nehézség, amíg az ember eljut a marketing-döntéshozói szintig, ezért szerettünk volna egy olyan platformot életre hívni, amely kimondottan a márkamenedzsereket, a trade marketing menedzsereket ismeri el – nyilatkozta Vaszary...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fenntarthatósági ötleteket díjazott a Vodafone

November 26-án, a Vodafone új székházában rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Skool szakmai közreműködésével a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! ötletpályázat döntőjét, ahol a 10 legjobb ötlettel pályázó csapat szakmai mentorok...

Nagyon sok e-autót ad el a Toyota

A Toyota európai eladásainak már most több, mint 70 százalékát teszik ki a részben vagy teljesen elektromos autók, míg a vállalat prémium márkája, a Lexus 99 százalékban értékesít elektrifikált modelleket a kontinensen. A két...

Ezért veszünk e-autót

Nem a környezettudatosság, hanem az állami támogatások ösztönzik leginkább a villanyautózást – derült ki az Allianz Hungária elektromosautó-vásárlási szokásokkal kapcsolatos online, nem reprezentatív kutatásából. Átlagosan csupán 27 százalékunk tájékozódik alaposan az e-autókról a vásárlást...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....