- Hirdetés -

Változás a Publicis vezetésében

|

- Hirdetés -

Új pozíciót hoztak létre a Publicis Groupe Hungary-nél, a céghez Chiel Client Officerként csatlakozik Varga Gábor Zoltán. Feladata a csoport magyarországi érdekeltségeinek és az ügynökségi csapatok integrációjának irányítása.

A szakember a Café Communicationstől érkezett a Publicishez, ahol 2015-ben Digital Business Directorként elsősorban az ügynökségi csapatok és szolgáltatások digitális transzformációján dolgozott, 2017-től a stratégiai tervező csapat kialakításáért és vezetésért is felelt. 2019 januárjától pedig operatív igazgatóként vezette a kreatív ügynökség életét.

„Gábor feladata lesz, hogy az újonnan kialakított pozícióban megerősítse a csoport hazai pozícióját üzleti és munkáltatói szempontból, az ügynökség folyamatosan növekvő szakember igényeit biztosítsa, valamint a kreatív és média ügynökségi márkák működésének integrációját is irányítja majd. A toborzás mindig kiemelt feladat nálunk, mivel most is közel 10 pozíció nyitott, ahová tehetséges kollégákat keresünk, akik nemzetközi és hazai szinten, jövőbe mutató projekteken és kiváló színvonalon szeretnének dolgozni. A kreatív ügynökségi márkák napi operációjáért továbbra is Urvölgyi Balázs, a médiaügynökségekért pedig Horváth Rita felel” – mondta el Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary vezérigazgatója.

„A Publicis Groupe nemcsak a világ egyik vezető ügynökségi csoportja, de itthon is az egyik legnagyobb és legszélesebb szolgáltatási körrel rendelkező kommunikációs ügynökség. Fontos, hogy ügyfeleink üzleti kihívásaira a lehető leggyorsabban a leghatékonyabb válaszokat adjuk” – mondta Varga Gábor. Hozzátette: „a korábban, nemzetközi és hazai piacon megszerzett tapasztalataimmal szeretném segíteni a vállalat munkatársainak digitális adatfókuszált gondolkodásának továbbfejlesztését. Legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy az ügyfeleink üzleti céljaira olyan újszerű megoldásokkal reagáljunk, melyek gyors, mérhető üzleti eredményeket hoznak. A jelenleg 200 fős ügynökség jelentős, globális piacon megszerzett tudással bír, így az ügyfeleinktől érkező felvetésekre olyan specialista csapatokkal tudunk reagálni, akik gyorsan és eredményesen szállítják a megoldásokat.”

A Publicis Groupe Hungary a Saatchi & Saatchi Budapest, a Leo Burnett, a Publicis, a Publicis Emil, a Starcom, a Zenith és a Performics magyarországi tevékenységeit fogja össze.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -