Változás az NFI Inkubátor Programjában

Kiírta a Nemzeti Filmintézet az Inkubátor Program gyártási pályázatát. A kiírás újdonsága az, hogy idén a 2025-ös Inkubátor Pitch Fórum nyertesein kívül azok a pályakezdő filmesek is pályázhatnak, akik a korábbi években nyertek a Pitch Fórumon, de végül nem nyújthattak be pályázatot gyártási támogatásra. A 2015-ben elindított Inkubátor Program küldetése a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása.

(kiemelt képen: a tavalyi Inkubátor Pitch Fórum nyertesei; forrás: NFI)

A Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor Programja keretében pályakezdő elsőfilmesek kapnak lehetőséget egy egész estés alkotás, játékfilm, dokumentumfilm vagy rövid animáció elkészítésére. A szakmai előzsűri által kiválasztott döntősök évről évre az Inkubátor Pitch Fórumon mutatják be filmterveiket, ahol a zsűri és a filmesekből álló közönség szavazza meg a továbbjutó öt nyertest. Ők kaphatnak végül gyártási támogatást, a sikeres pályázatot követően. Felkészülésüket a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának workshopjai is segítik.

A fiatal tehetségek támogatását célzó programban olyan nagy sikerek születtek a közelmúltban, mint a Mommy Blue, az Apám lánya, a Lefkovicsék gyászolnak, a Cicaverzum, a Zanox vagy a Magasságok és mélységek.

A nyertes filmtervek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 135 millió, a dokumentumfilmeknél 40 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program.

Rövid szerzői animációs film elkészítésére maximum 20 millió forint támogatást nyújt a filmalkotás hosszától, és az alkalmazott animációs technikától függően.

A Nemzeti Filmintézet 2015-ben elindított Inkubátor programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy az NFI a mozifilmekhez képest jóval kisebb költségvetést biztosít a nyertes produkcióknak, így az alkotói kreativitásnak különösen hangsúlyos szerepe van.