- Hirdetés -

Változások a Coca-Cola hazai leányvállalatánál

|

- Hirdetés -

A nyugat-európai és közép-kelet-európai üzleti régiók összevonása után új szervezeti egységgel és két új tapasztalt vezetővel erősít a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalata. Varga-Nagy Eszter, aki korábban az IKEA magyarországi kommunikációjában töltött be jelentős szerepet több, mint egy évtizedig, kommunikációs vezetőként csatlakozott júniusban a Coca-Cola-hoz míg Szalóky Tóth Judit több, mint húsz év hazai és nemzetközi vezetői pozíciókban szerzett FMCG iparági tapasztalattal július közepétől a Coca-Cola vállalati kapcsolatok vezetője lesz.

Varga-Nagy Eszter. Eszter több mint 15 éves vállalati és marketingkommunikációs tapasztalattal rendelkezik, melynek legnagyobb részét kereskedelmi területen szerezte. Több mint egy évtizedet töltött az IKEA-nál, ahol különböző szerepeket töltött be a belső kommunikációtól kezdve a külső és vállalati kommunikációig. 2013 óta felelt a magyar PR területért, majd a teljes magyar kommunikációs csapat vezetéséért, illetve közreműködött a cseh, magyar és szlovák regionális stratégiai tervezésben.

Ezt megelőzően a Tesco Magyarország belső kommunikációs vezetője volt, illetve a közigazgatásban is szerzett tapasztalatokat helyi és országos szinten egyaránt. Üzleti menedzsment szakon végzett a Nemzetközi Üzleti Főiskolán, majd a franciaországi Le Mans egyetemen szerzett külkereskedelmi diplomát. Az emberi jogok határozott szószólójaként az Amnesty International Hungary igazgatóságának is tagja.

Varga-Nagy Eszter elmondta: „Büszke vagyok, hogy csatlakozhattam a Coca-Cola csapatához, hiszen a vállalati kommunikáció területén egyedülálló a márka szakmai és történeti jelentősége. Ezen felül a cég hosszú évek óta elkötelezett a közösségek támogatása és a felelős működés mellett. Ezek a területek számomra személyesen is kiemelt jelentőségűek, és örülök, hogy erősíthetem a Coca-Cola, mint felelős vállalat szerepét Magyarországon.”

Szalóky Tóth Judit húsz éve tölt be vezető pozíciókat meghatározó cégek, többek között az Unilever, a Zwack Unicum, a Nielsen és a Boyden helyi és régiós menedzsmentjében. FMCG karrierjét az Unilevernél kezdte a cég élelmiszer és ital portfóliójának marketingkommunikációs és trade marketing szakembereként, majd a számos ikonikus márkát, így az Unicum mellett a Diageo márkákat is forgalmazó Zwack Unicum Rt. marketing és kommunikációs igazgatója lett.

Ezt követően a kiskereskedelmi üzleti tanácsadás területén piacvezető Nielsen magyarországi ügyvezető pozícióját töltötte be, szorosan együttműködve az FMCG szektor gyártói és kereskedelmi szereplőivel, valamint az iparág meghatározó szervezeteivel. Karrierje következő állomásaként Judit a Nielsen régiós menedzsmentjének tagjaként a kelet- és közép-európai régió marketing és kommunikációs igazgatója lett, szakmai felelőssége kiterjedt a Nielsen televíziós nézettség és kiskereskedelmi mérés területeire egyaránt. Jelen pozícióját megelőzően, a világ egyik elismert, vezető kiválasztással foglalkozó tanácsadó cégének, a Boyden-nek a magyarországi partnere, valamint a cég globális consumer & retail practice group tagja volt.

Judit MBA tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte. Rendszeresen publikál, vendégelőadó több felsőoktatási intézményben, aktív kapcsolatot ápol számos meghatározó iparági szervezettel. Az Egyenlítő Alapítvány kuratóriumi tagjaként elkötelezett képviselője a női esélyegyenlőségnek. Szabadidejében nagykövetként és patrónusként több karitatív szervezet munkáját is támogatja.

„Szakmai pályafutásom során mindig elismert és üzletileg meghatározó cégek teljesítményének a növelésén dolgozhattam. Nagy örömömre szolgál, hogy mindazt a vezetői, kommunikációs és iparági tapasztalatot, amit az elmúlt két évtized során szereztem, most a világ egyik legismertebb üdítőipari márkáját és ital portfólióját gyártó és forgalmazó, ikonikus cégénél, a The Coca-Cola Company-nál kamatoztathatom – aktív szerepet vállalva a cég víziójának vállalati kapcsolatokon keresztül történő megvalósításában, legyen szó az emberek, a helyi közösségek vagy a bolygónk életére gyakorolt hosszú távú, fenntartható, pozitív hatásáról.”

Szűcs Judit 2021. április 2-től európai senior brand communication managerként folytatja karrierjét a cégnél, ahova 2018-ban csatlakozott vállalati kapcsolatok, kommunikációs és fenntarthatósági vezetőként. Új pozíciójával pedig az európai országok átfogó, fenntartható és értékvezérelt kommunikációs stratégiájának kidolgozása és a központi márka kampányok kommunikációs támogatása kerül még a szakemberhez.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...

Nagyot ment „A LEGO Oroszlán” az idei Effie-n

A marketing Oscarjaként is emlegetett Effie hazai versenyének nagy győztese a három Arannyal és a Platina Effie-vel jutalmazott „A LEGO Oroszlán” című pályamű lett. A LEGO Hungary és a Red Lemon Media kampánya az...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....