- Hirdetés -

Változatos márkajelenlét a Szigeten

|

- Hirdetés -

Imázserősítés, márkaismertség növelése, használatösztönzés, az újítások bemutatása – többek között ilyen célokkal jelennek meg a nagy márkák a hazai fesztiválokon. A cégeknek bejön a szponzoráció: a rendezvények közönsége nyitott az újításokra és szívesen vesz részt a különféle aktivitásokban.

A Heineken Hungária egy szezonban hetvennél is több eseményen jelenik meg. Ezek a rendezvények amellett, hogy kiváló lehetőséget nyújtanak márkái számára a célközönség közvetlen eléréséhez, alkalmat biztosítanak a vállalatnak arra is, hogy bemutassa újdonságait és fejlesztéseit a nagyközönség számára, és azonnali visszajelzést kapjon a fogyasztóktól. „A fesztiválok kitűnő és közvetlen találkozási lehetőséget biztosítanak a fiatalabb, trenddiktáló generációkkal. Éppen ezért a fesztiválokon a minőségi termékek mellett maradandó élményt is nyújtani kell a fogyasztóknak. Ezek mellett a Heineken számára kiemelten fontos, hogy a szórakozás és a kikapcsolódás idején is eljuttassák üzeneteiket a fogyasztóknak a felelős alkoholfogyasztás fontosságáról és a fenntarthatóságról” – mondta el Bors Kata, a Heineken Vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője.

 

A Dreher márkával saját rendezvényén kívül több kisebb és nagyobb fesztiválon is találkozhatnak a bulizók. A kifejezetten sörös fesztiválok közül évről évre jelen vannak az idén már lezajlott Belvárosi Fesztiválon, az augusztus végén megrendezendő Budavári Fesztiválon, valamint számos más sörfesztiválon. „Elsősorban azokat a fesztiválokat keressük, ahol a márka célcsoportja van jelen: a 25–49 éves férfiak és nők, akik az átlaghoz képest valamivel magasabb végzettségűek. Arra törekszünk, hogy a márka szempontjából fontos fesztiválokon ott legyünk” – mondta el Négyesi Fruzsina, a Dreher prémium és szuperprémium márkák marketingmenedzsere.

 

Üdítő jelenlét
Igyekszik erősíteni a jelenlétét, és minél szélesebb területet lefedni a különböző tematikájú fesztiválok támogatásával a Red Bull. A vállalat elsősorban a szórakozni és kulturálódni vágyó fiatal és középkorosztályt célozza meg, az eseményeken való jelenléttel a meglévő fogyasztóik márkahűségének erősítése mellett új, potenciális vásárlókat is szeretnének elérni. „Minden esetben szem előtt tartjuk, hogy az adott fesztivál arculata és üzenete mennyire illeszkedik a Red Bull által képviselt márkaértékekhez” – emelte ki Takács Ákos, a Red Bull marketingmenedzsere.

„A fesztiválokon való részvétel amellett, hogy fontos értékesítési terület, kiváló marketingeszköz. A fesztiválpartnerség, -szponzoráció egy minden platformon jól kommunikálható együttműködés, essen szó sajtóról, közösségi médiáról és egyéb offline felületekről. A kiemelkedő eladási számok mellett jó lehetőség új termékeink bevezetésére, illetve kóstoltatására is, hiszen a nagy látogatottságot kiemelt figyelem is övezi” – mutatott rá Krasovec Péter, a Fonyódi Ásványvíz Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója.

 

Készpénz nélkül
A hazai fesztiválokon már csaknem egy évtizede elérhetők a különféle készpénzmentes fizetési megoldások, Magyarországon már öt új generációs mobiltárca közül választhatnak a kártyabirtokosok.

„A fesztiválok ideális környezetet teremtenek arra, hogy a készpénzmentességgel kapcsolatos üzeneteinket közvetítsük, és bankkártyahasználatra, sőt mobilfizetésre ösztönözzük a célcsoportot. A rendezvényeken az elektronikus fizetés előnyei kézzelfoghatóvá válnak, be tudjuk mutatni az innovatív fizetési módokban rejlő lehetőségeket” – mutatott rá Mondovics Péter, a Mastercard digitálismarketing- és lojalitásprogram vezetője.

Új, online aktivitással készült az idei fesztiválszezonra az OTP, létrehoztak egy landing oldalt, ahol a fesztiválok színpadi playlistjeit érhetik el a rendezvényekre készülők, és a lejátszási listákba is belehallgathatnak. Emellett az OTP Bank standján a fesztiválozóra tetoválják egyedi hanghullámukat, ami a Spotify-profiljukhoz vezeti az érdeklődőket, így kiderül, ki milyen zenét szeret, ráadásul ajándékot is kaphatnak.

 

Könnyű bevásárlás
Az Aldinak a Szigetre üzlettel és grillterasszal, készül. Az üzletek a fesztiválozók igényeihez igazított kínálatukkal és hosszú nyitvatartással, illetve az Aldiban vásárolt hústermékek ingyenes készre sütésével csábítják a közönséget, akik az italok kivételével minden terméket a szokásos bolti árakon vásárolhatnak meg. Az Aldi tájékoztatása szerint a megjelenés helyszínének kiválasztásakor elsődleges, hogy a cég értékrendjéhez harmonikusan illeszkedjen az esemény, és kiemelkedően magas legyen a résztvevők száma. Marketingoldalról pedig fontos szempont, hogy olyan célközönséggel ismertethessék meg az Aldi értékeit, akiket a hagyományos csatornákon keresztül nem, vagy lényegesen nehezebben érhetnek el.

„Egy drogérialánc fesztiválon való jelenlétével olyan élményeket tud adni, amiket nem biztos, hogy a nap mint nap a boltjainkba betérő vásárlók megtapasztalhatnak. Ezeken a rendezvényeken lehetőségünk van többet megmutatni magunkból” – emelte ki Kadlok Nelli, a Rossmann PR-menedzsere. A korábbi években a habparti volt a fő eleme a márka kitelepülésének, a drogérialánc az idén a beauty szolgáltatásokra koncentrál.

 

Határtalan kommunikáció
A Magyar Telekom az általa támogatott rendezvényeken igyekszik a legjobb hálózatot és digitális megoldásokat nyújtani. Az adathasználat ugrásszerűen megnő a fesztiválok idején, ennek kezelésére a Telekom megerősített műszaki háttérrel és jelentős 4G-lefedettséggel készül minden eseményre, és több extra bázisállomást is üzembe helyez.

„Kutatásaink visszaigazolják, hogy a Telekom fesztiváljelenléte kedvező hatással van a márka megítélésére, különösen a fiatalok és a fiatal felnőttek körében, akikre elsődleges célcsoportként tekintünk. A rendezvényeken a fiatalok természetes közegükben találkozhatnak a márkával, és ha itt jó benyomások érik őket, az maradandó élményeket és lojalitást, hosszabb távú elköteleződést is eredményezhet” – hangsúlyozta Szabó Béla, a Telekom márka- és lakossági kommunikációs igazgatója.

 

Kalocsai Magdolna

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Ezt veszik a magyarok a nyári hónapokban

Nyáron a vásárlói szokások is változnak, hiszen egészen más termékek kerülnek előtérbe a meleg idő beköszöntével. A nyári hónapokban a magyarok körében is az olyan termékek a legkeresettebbek, amelyek segítségével élvezetesebbé tehetik a szabadidős...

Újabb eszközön érhető el az RTL+ teljes kínálata

Az RTL+ a Vodafone TV médiaboxon keresztül is elérhető, így a telekommunikációs szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország előfizetői már nagyképernyőn is megtekinthetik az RTL+ streaming platform mindhárom csomagjának kínálatát. A telekommunikációs szolgáltató ügyfelei...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Új iroda és új arculat a Mediatornál

Május végétől új irodába költözött a Mediator, a budapesti full-service reklámügynökség a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN-ba tette át székhelyét, ahol egy teljes szintet elfoglalnak. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi...

Rekord a filmvásáron Cannes-ban

Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változások az Aldi üzleteiben

Jelentős változásokkal fognak találkozni a jövőben az ALDI vásárlói az áruházak tejtermékhűtőinél. A vállalat az ALDI SÜD csoport többi tagvállalatához hasonlóan a „MILFINA” helyett a jövőben egységesített márkanév, a „MILSANI” alatt forgalmazza a tejtermékeket,...

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

Magasabb szintre emelnék a fenntarthatóságot a szépségiparban

A nálunk is népszerű etikus kozmetikai márka a THE BODY SHOP meghirdette Changemaking Beauty programját, amellyel a teljes szépségipar felé intéz kihívást. Mindezt az alapító, Anita Roddick, az első „Changemaker” öröksége alapján.Dame Anita Roddick...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....