- Hirdetés -

Változó jogszabályok

|

- Hirdetés -

Az év vége és az újév több területen is változást hoz a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) eljárásaiban és szabályozási tevékenységében. Többek között változnak a filmek art besorolásának és a rádióberendezések forgalmazásának szabályai, és szigorodnak a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó előírások.

 

De a változások érintik a szolgáltatók adminisztratív terheit is, amelyek csökkennek, illetve módosul a helyi és körzeti televíziók műsorszórási jogosultsága, valamint könnyebb lesz az elektronikus hírközlő hálózatok elhelyezése – derül ki az NMHH közleményéből.

 

Az NMHH-hoz kerül a filmek art besorolásának feladata

 

A filmtörvény szerint január 1-jétől egyszerűbb és gyorsabb lesz a filmalkotások art besorolását végző eljárás. Az eddig az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által lefolytatott szakhatósági eljárás megszűnik, a filmalkotások art minősítésére az NMHH által működtetett új Art Bizottság közvetlenül tesz javaslatot az NMHH Nemzeti Filmirodájának eljárásában.

 

Az NMHH Nemzeti Filmirodája kérelemre az Art Bizottság javaslata alapján art minősítést ad minden olyan forgalomba kerülő filmnek, amely művészi értékével hozzájárul a magyar, az európai és az egyetemes audiovizuális kultúra fejlődéséhez, vagy amelyet a bizottság oktatási vagy kulturális szempontból jelentősnek, magas művészi színvonalúnak ítél. A hatóság kérelemre továbbra is külön vizsgálat nélkül megadja az art minősítést annak a filmnek, amely megkapta legalább egy nemzetközileg elismert, az NMHH által évente közzétett jegyzékben meghatározott fesztivál díját. A hattagú bizottság tagjait a filmiroda vezetőjének javaslatára az NMHH elnöke nevezi ki három évre, a tagok közül egy főt a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, míg egy – a filmművészet területén tapasztalat – tagot az EMMI minisztere delegál.

 

Három évvel meghosszabbította a törvény a helyi és körzeti digitális televíziók jogosultságait

 

A digitális átállás szabályairól szóló törvény 2016. december 27-én életbe lépett módosítása lehetőséget ad a helyi és körzeti televízióknak, hogy az eddigi, ideiglenes jogosultságuk lejárta, 2017. december 31-e helyett az öt digitális országos médiaszolgáltató digitális műsorszórási jogosultságainak időtartamáig, azaz 2020. szeptember 5-éig működhessenek tovább.

 

Csökkennek a hírközlési szolgáltatók adminisztratív terhei

 

Az elektronikus hírközlési és a postai szolgáltatók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében január 1-jétől a felügyeleti díjfizetéssel összefüggő adatszolgáltatási enyhítések lépnek életbe. Az előző évben elért árbevételről a jövőben már csak évente egyszer, a számviteli beszámoló és az adóbevallások benyújtásának határidejéhez igazodva, május 31-ig kell adatot szolgáltatniuk. Megszűnik tehát a jelenlegi előzetes és végleges adatszolgáltatási kötelezettség.

 

A szolgáltatók számára kedvező változást jelent az a módosítás is, hogy ha egy szolgáltató nem a teljes évben nyújt szolgáltatást, akkor a felügyeleti díjat is csak abban az időtartamban kell arányosan megfizetnie, ameddig az NMHH hatósági nyilvántartásában szolgáltatóként szerepelt.

 

A szolgáltatók a működésüket érintő rendkívüli eseményeket ezentúl az Adatkapun jelentik be

 

 

Az NMHH rendeletben szabályozza, hogy az informatikai, az elektronikus hírközlési és a postai ágazat ügyeleti rendszerébe bevont szolgáltatóknak a hálózatuk működését, a szolgáltatásuk nyújtását ellehetetlenítő vagy jelentős mértékben veszélyeztető ún. rendkívüli eseményeket 2017. január 1-től a hatóság internetes szolgáltatásán, az Adatkapun keresztül kell bejelenteniük.

 

Törvénymódosítással a Szupergyors Internet Programért

 

2016. december 20-ától hatályos az az elektronikus hírközlésről szóló törvénymódosítás, amely elsősorban elősegíti az országos széles sávú lefedettséget célzó Szupergyors Internet Program keretében, uniós támogatással megvalósuló hálózatfejlesztéseket, emellett hatékonyabbá tehet minden nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózatépítést. A módosítás továbbra is más hálózatos közműveknél (villamos áram, gáz, távhő stb.) meglévő szabályozási mintákat alapul véve könnyíti az elektronikus hírközlő hálózatok elhelyezését, és a meglévő – főként a jogvitát érintő – szabályok pontosításával, kiegészítésével segíti a jogalkalmazást, ezzel gyorsítva az eljárást. A műszaki megvalósítást az NMHH felügyeli és szükség esetén hatósági jogvitás eljárásban hoz döntést.

 

Szigorodnak a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályok

 

Az Országgyűlés Magyarország nemzetbiztonsági, bűnmegelőzési és bűnüldözési érdekeire – különösen a terrorizmus elleni fellépésre – tekintettel szigorította a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó törvényt, hogy megelőzze és kiküszöbölje a visszaéléseket. Az új szabályok egyes részleteit az NMHH rendeletben szabályozza, amelynek társadalmi egyeztetése lezárult, jelenleg a végleges rendeletszöveg megalkotása zajlik.

 

A tervezet szerint egy egyéni előfizető legfeljebb tíz, egy üzleti előfizető pedig legfeljebb ötven előre fizetős (prepaid) SIM-kártyával rendelkezhet egy mobilszolgáltatónál. Az NMHH szabályozza a vásárlók személyazonosságának ellenőrzésére vonatkozó feltételeket is, így a szolgáltatók magyar állampolgárok esetén elektronikus úton is ellenőrizhetik hatósági igazolványaik érvényességét, külföldi vásárlók azonban kötelesek személyesen bemutatni a szolgáltatónál a beutazásra vagy tartózkodásra jogosító okmányukat. A szolgáltatóknak a szerződés megkötésekor, majd ezután évente kell ellenőrizniük az előfizető személyazonosságát, ehhez pedig a központi nyilvántartóban szereplő adatokat használhatják.

 

Átmeneti rendelkezésként a törvény 2017. június 30-i határidővel a szolgáltatók kötelezettségévé teszi a meglévő előfizetői szerződésállomány felülvizsgálatát: egyrészt el kell végezni az egy kézben lévő kártyák számának összesítését, másrészt az előfizetőik adatainak egyeztetését és személyazonosításra alkalmas igazolványuk érvényességének ellenőrzését is. A végleges rendelet várhatóan január elején jelenik majd meg.

 

Rádióberendezések forgalmazása: az NMHH-rendelet alá tartoznak a GPS-ek és a set-top-boxok is

 

Az európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (RED) összhangban idén változnak a rádióberendezések megfelelőség-igazolásának, elismerésének, forgalomba hozatalának, forgalmazásának és üzembe helyezésének részletes szabályai, amelyeket az NMHH rendeletben szabályoz. A rendelettervezet társadalmi egyeztetése decemberben lezárult, a végleges jogszabály megjelenése januárra várható. Kikerülnek a szabályozás alól a rádiós berendezésnek nem minősülő eszközök – ilyenek a vezetékes telefonok és a faxok –, ugyanakkor az előírásokat alkalmazni kell majd többek között a rádió és televízió vevőkészülékekre – például a set top boxokra – és a különféle navigációs rendszerek vevőire – például a GPS-ekre.

 

A korábbi szabályozásnak megfelelően legyártott, 2017. június 12-ig forgalomba hozott rádióberendezéseket továbbra is lehet forgalmazni és használni.

 

Nyilvános az NMHH piacfelügyeleti terve

 

A Médiatanács és az NMHH idén is közzétette sokrétű hatósági és piacfelügyeleti feladatainak ellátására vonatkozó 2017-es, előzetes felügyeleti tervét. A Médiatanács valamennyi szolgáltató tevékenységét átfogóan, folyamatos figyelés és elemzés útján vizsgálja és értékeli. A 2017-es piacfelügyeleti és általános hatósági felügyeleti tervében szerepel – többek között – a közösségi médiumok figyelése, a reklámhangerősség mérése és az országos médiaszolgáltatók rendszeres figyelése.

 

Az NMHH az elektronikus hírközlési és a postai szolgáltatások hazai szabályozó szerveként például elemzi a piacokat, felügyelő hatóságként nyilvántartja a szolgáltatókat és szolgáltatásokat, valamint ellenőrzi a jogszabályok betartását. A felügyeleti tervet a hatóság minden évben a korábbi tapasztalatok, az előfizetőktől, igénybe vevőktől, piaci szereplőktől és más hatóságoktól érkező bejelentések, jelzések, panaszok, kérelmek, valamint a vonatkozó szabályozásban szereplő stratégiai célok figyelembevételével állítja össze. A 2017-es felügyeleti terve szerint – többek között – ellenőrizni fogja, hogy a szolgáltatók miként teljesítik a roaming szolgáltatással és a hálózatsemlegességi intézkedésekkel kapcsolatos előírásokat.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kódolatlan csatornával készül az ünnepre a Telekom

A TV2 Séf csatorna decemberben kódolatlanul érhető el a Magyar Telekom kínálatában Telekom TV, IPTV és SAT TV előfizetők számára, így a karácsony előtti időszakban érdemes lesz a 7. csatornahelyre kapcsolni. A december a...

Zöld Bank Díjat nyert az MKB

A Magyar Bankholding csoport tagja, az MKB Bank kapta az MNB 2021-es Zöld Bank Díját. A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki...

A vállalkozások jövőjét kutatta a Vodafone

Digitalizáció, fenntarthatóság és rugalmas munkavégzés – a jövőre felkészült vállalkozások jellemzői – derül ki a Vodafone kutatásából.11 országban, összesen több mint 2500 különböző típusú és méretű vállalkozás bevonásával vizsgálta a jövőre felkészült vállalkozások jellemzőit...

Elismerték a Coop energiatudatosságát

A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar...

Újra képernyőre kerül a Pénzt vagy éveket!

Visszatér a képernyőre a Pénzt vagy éveket!, a vetélkedő új évadában a sztárpároknak továbbra is csak annyi a dolguk, hogy kitalálják az előttük álló civil emberek életkorát, és ha ügyesen játszanak, akár 10 millió...

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...

Okosotthonra vágynak a magyarok

Minden harmadik válaszadó tervezi, hogy belekezd otthona „felokosításába”, a legtöbben 50 és 100 ezer forint között költenének erre – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. Az idén a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott cég...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Díjazták a K&H információbiztonsági csapatát

A digitális forradalom közepette a korábbinál is nagyobb hangsúlyt kap a biztonságos bankolás, amit a K&H információbiztonsági csapata által működtetett robosztus informatikai rendszer biztosít az ügyfeleknek. A K&H most kiemelkedő elismerésben részesült, elnyerte ugyanis...

Kódolatlan csatornával készül az ünnepre a Telekom

A TV2 Séf csatorna decemberben kódolatlanul érhető el a Magyar Telekom kínálatában Telekom TV, IPTV és SAT TV előfizetők számára, így a karácsony előtti időszakban érdemes lesz a 7. csatornahelyre kapcsolni. A december a...

Zöld Bank Díjat nyert az MKB

A Magyar Bankholding csoport tagja, az MKB Bank kapta az MNB 2021-es Zöld Bank Díját. A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki...

A vállalkozások jövőjét kutatta a Vodafone

Digitalizáció, fenntarthatóság és rugalmas munkavégzés – a jövőre felkészült vállalkozások jellemzői – derül ki a Vodafone kutatásából.11 országban, összesen több mint 2500 különböző típusú és méretű vállalkozás bevonásával vizsgálta a jövőre felkészült vállalkozások jellemzőit...

Elismerték a Coop energiatudatosságát

A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld Bank Díjat nyert az MKB

A Magyar Bankholding csoport tagja, az MKB Bank kapta az MNB 2021-es Zöld Bank Díját. A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki...

Elismerték a Coop energiatudatosságát

A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar...

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

DATA